A világ legjobban fizetett focistája lesz Ronaldo, de kikkel fog játszani?

2022. december 31. – 09:42

A világ legjobban fizetett focistája lesz Ronaldo, de kikkel fog játszani?
Cristiano Ronaldo az Al-Nasszr mezét tartja, klubja már szombaton a pályán lesz – Fotó: Al-Nasszr

Másolás

Vágólapra másolva

December 30-án jelentette be a szaúdi bajnokság második helyén álló al-Nasszr, hogy szerződteti az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldót. A transzfer most már nem keltett igazán nagy meglepetést, mert már a nyáron is felmerült ez a lehetőség, de akkor még nemet mondott a játékos.

A 37 éves portugál a vb előtt adott egy olyan nagy vihart kiváltó interjút Angliában, amiben kritizálta a klubot és annak vezetőit, és ami után nyilvánvalóvá vált, hogy a Manchester Unitedbe nem térhet vissza a katari torna után. Ronaldo ebben az interjúban azzal is kérkedett, hogy a kora ellenére még mindig ő a legjobban fizetett játékos Angliában.

A mostani szerződésével pedig a világ legjobban kereső futballistája is lesz, hiszen a portugál sportlap, a Record szerint 200 millió eurót kap egy évre, míg az eddig vezető, a decemberben világbajnoki címet szerző Lionel Messi éves keresete 121 millió euró körüli összeg.

„Az Al Nasszr terve nagyon inspiráló és lenyűgöző. Alig várom, hogy egy másik országban egy másik bajnokságban gyűjtsek tapasztalatokat. Izgatottan várom, hogy mihamarabb csatlakozhassak a társakhoz”

– nyilatkozta a szerződéskötés után az ötszörös BL-győztes portugál. Az 1955-ben alapított, 25 ezres stadionnal rendelkező klub pedig azt emelte ki, hogy ez a megállapodás több, mint történelem, és az egész nemzetre jó hatással lehet. Szaúd-Arábia amúgy célba vette a 2030-as vb megrendezését, 2029-ben pedig megrendezi az Ázsia Játékokat, ráadásul annak a téli változatát.

Az al-Nasszrban, ami a főváros, Rijád csapata, vannak 30 feletti ismert játékosok, olyanok is, akik korábban topligában futballoztak. A vb-n két gólt szerző kameruni Vincent Aboubakar négy szezont töltött a francia ligában, de a Porto játékosa volt 2014-től 2020-ig, onnan a Besiktas érintésével kötött ki Szaúd-Arábiában. A 35 éves brazil középpályás, Luiz Gustavo neve a Bayern Münchenből lehet ismerős, 2013-ban nemcsak megnyerte a német ligát, a Bajnokok Ligájában is a legjobb lett a bajor csapattal. A kapuban a kolumbiai David Ospina áll, aki az Arsenalban is védett.

Szaúd Arábia a vb egyik legnagyobb szenzációját okozta, amikor az első fordulóban 2–1-re megverte a későbbi győztes Argentínát. A válogatott keretében hat al-Nasszr futballista volt, de a gólokat az al-Hilal futballistái szerezték.

A szakmai munkát az a francia Rudi Garcia irányítja, aki korábban az AS Roma és az Olympique Lyon szakvezetője is volt, a stábja egyébként tele van portugál edzőkkel.

Ronaldo akár már szombaton bemutatkozhat, mert csapata az egyik kiesés ellen harcoló klubbal találkozik. Tíz forduló után egyébként az al-Shabab vezeti a bajnokságot 25 ponttal a 23 pontos al-Nasszr előtt, az ország egyik legpatinásabb klubja, az Al-Ittihad négy pontra van lemaradva a kettőstől, és egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

Ronaldo eddig 196-szor szerepelt a portugál válogatottban, nagy kérdés, hogy képes lesz-e elsőként átlépni a 200-as álomhatárt, meghívják-e ebből a bajnokságból, aminek a színvonala össze sem vethető az európai ligákéval.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!