Orbán a futball-vb-ről: Ennél tisztább keresztény történet aligha létezik

2022. december 19. – 22:53

Másolás

Vágólapra másolva

A futball-vb döntőjének helyszínén, a katari Dohában adott interjút Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Sport online kiadásának.

„Lionel Messi a legnagyobb, méghozzá szó szerint a legkisebb fiúból lett a legnagyobb hős. Ahogyan írva van: a legkisebb lesz a legnagyobb. Az utolsókból lesznek az elsők. Ennél tisztább keresztény történet aligha létezik”

– foglalta össze a világbajnokság fő tanulságát Orbán, némileg rímelve ezzel Németh Szilárd gyorsértékelésére, aki a döntő után azt mondta: „Fehér, keresztény, európai értékeket képviselő ország lett a világbajnok.”

A miniszterelnök méltatta a katari vb-rendezést is. „Sokan kritizálják a gazdag katariakat, részben persze irigységből is, amikor a vb költségeiről van szó, de én máshonnan nézem: ezt a pénzt bármi másra is elkölthették volna, örüljünk, hogy a futballra költötték. Létrehozhattak volna egy újabb befektetési alapot vagy építhettek volna újabb tizenhat felhőkarcolót. Ehelyett úgy döntöttek, hogy ezt a rengeteg pénzt arra költik, hogy vendégül látják a világot, ami nagyvonalú cselekedet, a futballvilág hálás is lehet érte” – mondta, bár arra nem tért ki, hogy annak a sok pénznek egy elég jelentős része a változatos korrupciós fekete lyukakban tűnt el.

Ezenkívül dicsérte a marokkói csapatot, Csányi Sándor FIFA-alelnöki tevékenységét, a magyar fociról pedig azt mondta: „Nem elég jónak lenni. Győzni kell. Tudni kell győzni. Most azért nem voltunk itt, mert nem tudtunk győzni, amikor kellett volna. Amit láttam, az arra mutat, hogy helytállhattunk volna.” Kijelölte a célt is a válogatott számára: most ki kell jutni a következő Eb-re, és aztán jöhet a vb.

Orbán szerint húsz éven keresztül pusztult le a magyar futball, és húsz év kell, mire kijövünk ebből a helyzetből, de „2030-ra a régi fényében ragyoghat a magyar futball”. Az interjú talán legérdekesebb gondolatmenete, amikor Orbán arról beszél, hogy a pénz sokat segíthet a sporton, de ha túl sok van, az tönkre is teheti. Hamar kiderül, hogy itt nem a magyar élsportba öntött, de az eredményekben nemigen tükröződő 3500 milliárd forintra céloz, hanem a nemzetközi sztárklubokra: „A klubfutball látványos, de a pénz romboló hatásával szemben az utolsó mentsvárat a nemzeti válogatottak jelentik.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!