Meghalt egy 14 éves marokkói fiú a francia–marokkói vb-meccs utáni franciaországi zavargásokban

2022. december 15. – 00:31

Másolás

Vágólapra másolva

A francia sajtóban megjelent felvételek és beszámolók alapján több városban is marokkói és francia szurkolók csaptak össze egymással és a rendőrökkel is szerda este, miután Franciaország 2-0-ra verte Marokkót a katari vb második elődöntőjében. Nizzában és Lyonban is gyújtogatásról és rakétázásról számoltak be, és egymásra, illetve a rendőrökre támadó szurkolókról is érkeztek beszámolók. Franciaországon kívül is voltak zavargások, a korábban is komolyabb összecsapások és gyújtogatások helyszínéül szolgáló Brüsszelben ugyancsak rendőri beavatkozásra volt szükség, az ott készült videók alapján főként a marokkói drukkerek miatt.

A L'internaute beszámolója szerint az első híradások csak Montpellier-ből jelentettek zavargásokat. Ott a város főterén szabadultak el az indulatok már a lefújás előtt, a felvételeken pedig jól látszik, hogy rengetegen rakétáztak és tűzijátékoztak is itt. A kiérkező rendőrök aztán könnygázzal oszlatták a tömeget, ami durván negyedóra alatt elejét vette a helyzet eszkalálódásának, fél 11 körül pedig már a francia drukkerek kórusa zúgott a főtéren.

Egyes beszámolók szerint nem a marokkói és a francia drukkerek mentek egymásnak, hanem egy kisebb szélsőjobbos csoport támadt rá az ünneplő tömegre, máshol viszont arról írtak, hogy a marokkói szurkolók okoztak problémákat. A Daily Mail cikke szerint egy 14 éves marokkói tinédzser meg is halt, miután egy nagyobb csoport részeként rátámadt egy francia zászlós autóra, annak vezetője viszont megijedt, és áthajtott a tömegen, elgázolva a fiút.

Nizzában és Lyonban a videók alapján ennél egy fokkal jobban elfajult a helyzet, előbbi esetben a város főutcáján csaptak össze a szurkolók, ahol többen úttestre kiszórt szemetet gyújtogattak és rakétáztak, a Le Figaro újságírója pedig Twitteren arról írt, hogy kapucnis emberek üldözték a marokkói drukkereket, miközben azt kiabálták, hogy „arabok haza” és, hogy „mi vagyunk itthon”.

Lyonban a helyi média beszámolói szerint ugyancsak szélsőjobbos ultrák csaptak össze a rendőrökkel, illetve idegenellenes rigmusokat skandálva támadtak rá a marokkói szurkolókra. Emellett itt is gyújtogattak kukákat és rakétáztak is az utcán lévő szurkolók. A Lyon Mag cikke szerint a rendőrök itt is könnygázt vetettek be. Thomas Rudigoz, a Rhône-i egyes választókerület alsóházi képviselője a lap által közzétett felvételekre úgy reagált, hogy a francia szélsőjobb legsötétebb pillanatait idéző ultrákat le kell tartóztatni és el kell ítélni.

Máshol viszont egyelőre nem fajult el a helyzet, Párizsban például egy poszt szerint békében ünnepeltek egymás mellett a különböző nemzetiségű emberek. A képet persze árnyalja, hogy más felvételek szerint viszont a Champs-Élysées-n is voltak összecsapások a rendőrök és a drukkerek között, többeket pedig gumibottal vertek a rendőrök. Nantes-ban, Toulouse-ban, Bordeaux-ban és Strasbourgban is megúszták komolyabb összecsapások nélkül. Utóbbi esetben ráadásul tényleg rendhagyó volt az ünneplés, itt ugyanis a hóesésben kiabáltak az utcán a drukkerek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!