A Messi–Mbappé-döntőnél jobb nem is jöhetne a világbajnokságon

2022. december 14. – 22:45

A Messi–Mbappé-döntőnél jobb nem is jöhetne a világbajnokságon

Másolás

Vágólapra másolva

Egy világbajnoki döntő előtt általában nem nagyon kell magyarázni, mitől érdekes az adott párharc, a 2022-es katari vb-döntő viszont talán a lehető legjobb lett dramaturgiai szempontból. Az egyik oldalról az az Argentína érkezik a vasárnapi, magyar idő szerint délután 4-kor kezdődő döntőbe, amiben a 35 éves, nyíltan utolsó vb-jén szereplő Lionel Messi a világon már mindent megnyert, egyedül csak a világbajnokságot nem. Ez fájó hiány neki és az argentin nemzetnek is, ha Messi 1986 után újra elhódítaná Argentínának a vb-trófeát, végérvényesen Diego Maradona mellé, sokak szemében talán még elé is kerülne.

A másik ágról érkező Franciaország sztorija sem rosszabb. Utoljára 2002-ben sikerült egy válogatottnak sorban (legalább) két vb-döntőbe bejutnia, akkor a braziloknak jött ez össze. Európából ugyanerre a németek voltak képesek 1990-ben – érdekesség, hogy mindkét válogatott igazából sorban három vb-döntőt játszott. Címvédés utoljára 1962-ben, tehát 60 éve volt – a Pelével felálló Brazíliának úgy, hogy a második vb-menetelés elején kidőlt a csapat legjobbja.

Az 1958-62-es címvédés Pelét emelte a legnagyobbak közé, egy francia siker a még mindig csak 23 éves Kylian Mbappéval tehetné ugyanezt, aki hihetetlenül fiatalon már kétszeres világbajnok lehetne.

A döntő, ha nem is klasszikus vb-párharc lenne, mindenképp két sztárcsapat összecsapását láthatjuk. Argentína és Franciaország négy éve is összefutott a vb-n, akkor már a nyolcaddöntőben, és egy őrült 4-3-as francia siker lett a vége. Köztük volt a védő Benjamin Pavard irtózatosan nagy, félelmetesen csavarodó kapáslövése is.

A vasárnapi döntő óhatatlanul a két csapat 10-eséről szól majd leginkább. Messinek ez az utolsó esélye, hogy történelmet írjon, Mbappéék pedig 60 év után tehetnék meg ugyanezt, csak kicsit másképp a címvédéssel. Az már csak a hab a tortán, hogy a két sztár a válogatotton kívül csapattárs a francia Paris Saint-Germainben.

Szombaton, a bronzmeccsen szintén óriási lesz a tét, hiszen mind Horvátország, mind Marokkó esetében óriási dolog, hogy éremért játszhatnak. Zlatko Dalić, a horvátok szövetségi kapitánya azt nyilatkozta, döntőként tekintenek a meccsre. „Éremért lépünk pályára, és nagyon nagy dolog egy vb-ről medállal hazatérni.” Horvátország a 2018-as vb-ezüst és az 1998-as vb-bronz után harmadik érmét szerezhetné.

Marokkó szombati sikere még nagyobb dolog lenne, hiszen az egész afrikai kontinens első vb-érmét szerezhetnék. Nehezítés lesz a szerdán a franciák ellen elbukó csapatnak, hogy az elődöntőben három védőjük is lesérült, de még így is remekül küzdöttek a vb-címvédő ellen, és a 79. percig reális esélyük volt az egyenlítésre, tehát a horvátok is kemény összecsapásra számíthatnak.

Bronzmérkőzés

  • december 17., szombat, 16.00 – Horvátország–Marokkó

Döntő

  • december 18., vasárnap, 16.00 – Argentína–Franciaország
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!