Kane sorsdöntő 11-est rontott, Franciaország elődöntős

2022. december 10. – 22:01

Kane sorsdöntő 11-est rontott, Franciaország elődöntős
Fotó: Lee Smith / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Az argentin–holland mellett alighanem az angol–francia negyeddöntőt várták a legtöbben a katari foci-vb-n, a franciák pedig gondoskodtak róla, hogy legyen mit nézni. A világbajnoki címvédő csapat némi tologatás után eljutott az angol kapu közelébe, Ousmane Dembélé a tizenhatos sarkától Antoine Griezmannig tette vissza, ő még hátrébb passzolt, a gólszerzésben ritkán jeleskedő Aurélien Tchouaméni pedig úgy döntött, még úgy is elvállalja a lövést, hogy a felé érkező Jude Bellingham miatt félig takarásban volt a kapu. Mivel rettentő pontosan sikerült a lövése, ez némileg még előny is lett, Jordan Pickford ugyanis csak egy hajszállal később tudott reagálni a távolról a jobb alsó felé, kifelé csapódva tartó bombára.

Érdekesség, hogy a katari vb-n valahogy nem mennek a távoli lövések a csapatoknak, Tchouaméni találatával a 156 gólból 12 olyan van, ami a tizenhatoson kívülről született. Ez 7,7%-os mutató, ez a legalacsonyabb az 1966 óta rögzített statisztikák szerint.

A viszonylag korai gól hamar felrázta a meccset. Négy perccel később Luke Shaw tesztelte a francia kaput védő Hugo Lloris éberségét egy 17 méteres szabadrúgással, a francia válogatottsági csúcsot döntő kapus viszont könnyen fogta a sorfal feje fölött az ölébe érkező labdát.

A következő forróbb pillanat a 25. percben jött, amikor Harry Kane esett el a francia tizenhatos vonalához nagyon közel Dayot Upamecano gyötrése alatt. A videóbíró sokáig nézte az esetet, aztán végül úgy döntöttek, a bedobás lesz a legjobb folytatás.

A hamar gólkényszerbe kerülő angolok a folytatásban is jelezték, hogy felkészültek a kihívásra, és ha nem is megállás nélkül, de jelentős energiákat mozgósítva rohamoztak, elsősorban Kane-t keresve a labdával. A félidő vége felé a franciák is elkezdték érezni, hogy talán korai lenne ráülni a 17. percben megszerzett előnyre, és megpróbálták visszavenni a kezdeményezést az angoloktól. Ennek egy jól láthatóan begyakorolt szabadrúgás-kombináció utáni Kylian Mbappé-lövés lett a vége, ami jócskán a kapu fölött zúgott el.

A második félidő egyből egy nagy Lloris-védéssel, illetve hát ezzel párhuzamban egy nagy angol lehetőséggel indult. Egy szöglet után Bellingham célzott közvetlenül a léc alá, a francia kapusnak nagyon kellett kapaszkodnia, hogy fölé tudja tolni. Ezután sem csökkent érdemben a nyomás a francia kapun, az 52. percben pedig a fáradozás büntetőt ért Angliának, amikor az első gólt szerző Tchouaméni a tizenhatoson belül buktatta Bukayo Sakát. A büntető mögé a világ egyik legjobb tizenegyesrúgója, Kane állt oda, és magabiztosan értékesítette, megszerezve az 53. gólját az angol válogatottban, amivel beérte Wayne Rooney-t a góllövőlista élén.

A válasz majdnem egyből érkezett a franciáktól, a két védő közé becsúsztatott labdára belépő Adrien Rabiot jól látta meg, hogy Jordan Pickford hátrálva próbálja védeni az angol kaput, és egyből tüzelt. Pickford vetődve védett, szinte azonnal pedig már egy balról beadott labda miatt aggódhatott, az viszont nem jól érkezett Dembélének, úgyhogy nem kellett újabb bravúr az angol kapustól.

Amikor a franciák már kezdtek fölénybe kerülni, a 70. percben Harry Maguire fejelt nagyon veszélyesen egy beívelt szabadrúgásból, a labda a jobb kapufa külső éléről vágódott le, nem sokon múlt, hogy az egyik legjobban fejelő angol játékos megfordítsa a meccset, miután őrizetlenül hagyták. Egyből ezután a másik oldalról, balról érkező labda okozott gondot, Saka érkezett középen veszélyesen, Theo Hernández pedig csak szögletre tudott tisztázni. Aztán kiderült, hogy Saka másképp is veszélyt jelentett, és mivel fellökte a kapu előtt a francia védőt, szabadrúgás járt kifelé.

A túloldalon Pickfordot sem hagyták unatkozni, óriási bravúr kellett az angol kapustól, amikor Dembélé középre fejelt passzát Giroud tette kapura kapásból. Egyik sarok felé sem tartott igazán a lövés, de elég közelről érkezett, ezért nem volt könnyű dolga Pickfordnak. A következő percben viszont még nehezebb dolga lett: a francia szöglet után az azt elvégző Griezmannhoz került vissza a labda a balon, ő betekerte, Giroud pedig épp csak egy fél lépéssel rázta le magáról Maguire-t, ez pedig pont elég volt ahhoz, hogy a jobb alsóba fejeljen.

A második francia gól után becserélt Mason Mount egészen ritka bravúrt hozott össze: labdaérintés nélkül harcolt ki egy büntetőt, amikor Hernández elgázolta egy mélységi felívelésnél a tizenhatoson belül. Hernández ráadásul nagyon könnyelmű volt, mert Mount semmire nem ment volna a labdával. A második büntetőhöz is Kane állt oda – miközben a társai piros lapot reklamáltak a végül csak sárgát kapó Hernándeznek –, másodjára viszont megremegett a lába, pokoli erővel lőtt, de fölé, maradt a 2-1-es francia vezetés.

A végén egy utolsó rohamot összehozó angolok a 90+10. percben szabadrúgáshoz jutott, éppúgy, ahogy egy napja Hollandia, variáció helyett viszont lövés jött, a csereként beállt Marcus Rashford viszont csak felülről rezgette meg a hálót, így nyertek a franciák, akik szerdán Marokkóval játszhatnak a döntőbe jutásért. A másik ágon Horvátország és Argentína találkozik.

Franciaország továbbjutásával még van esély arra, hogy 1962, tehát hatvan év után ismét címvédés legyen a világbajnokságon. Akkor Brazíliának sikerült ez, korábban pedig Olaszország (1934, 1938) tudta még megcsinálni ezt a bravúrt. Mivel a horvátok is elődöntősök, akár a döntő párosítása is megismétlődhet. Ilyenre 1986–1990-ben volt példa, de míg az előbbi vb-t Argentína, utóbbit a nyugatnémetek nyerték.

Anglia–Franciaország 1-2

  • gólszerző: Kane 54. (tizenegyesből), illetve Tchouaméni 17., Giroud 78.
  • sárga lap: Maguire 90., illetve Griezmann 43., Dembélé 46., Hernández 82.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!