Bombameglepetés a vb-n: Horvátország tizenegyesekkel kiverte Brazíliát

2022. december 9. – 18:49

Bombameglepetés a vb-n: Horvátország tizenegyesekkel kiverte Brazíliát
Neymar elhúzta a kapus mellett a labdát, majd a léc alá emelte, hogy Sosa ne tudja kirúgni, ezzel a góllal vezettek a brazilok – Fotó: Jewel Samad/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Horvátország jutott elsőként a világbajnokság négy legjobb csapata közé. A második félidőtől elsősorban a védekezésre koncentráló horvátok, az utolsó percekben visszajöttek, Petkovic a 117. percben volt eredményes, akkor találták el először a kaput. Tizenegyest a horvátok nem hibáztak, a brazilok kettőt is. A horvátok az argentin–holland továbbjutójával találkoznak.

A fogadóirodák szerint a negyeddöntők a papíron legsimább összecsapással kezdődtek a katari világbajnokságon. A topfavorit brazil válogatott az előző vb ezüstérmesével, a horvátokkal találkozott. Brazília remek győzelemmel érkezett a párharcra, Koreát 4–1-gyel intézték el, míg a horvátok Livakovic-bravúrokkal tizenegyesekkel búcsúztatták el Japánt. A horvátok négy éve a kieséses szakaszban háromszor egymás után eljutottak a hosszabbításig. Most is, de ne szaladjunk előre.

Már négy perc után kapuralövést láttunk, a befelé cselező Vinicius kísérletét Livakovic leszedte a levegőből. A horvátok ezek után megmutatták, hogy nem húzódnak ijedten hátra, hanem próbáltak támadásokat építeni, Modric például a középcsatár helyén támadta le a brazil védelmet.

A 20. percben újra Vinicius indult befelé a bal oldalról, kényszerítőzött, a visszakapott labdát elrúgta laposan, de blokkolták, Neymar lövését pedig Livakovic hatástalanította. A 25. perc hozta az első sárgát, a kényszerből balhátvédnek rakott Danilo fejmagasságában talpalt a labdára, ami Pasalicnak nem esett jól. A horvátok azt érezték, hogy a brazilok védelmének bal oldalán lehet keresnivalójuk – Alex Sandro nem épült fel –, tudatosan támadták ezt a területet. Nemsokára Brozovic kapott egy kötényt Neymartól, majd utána egy sárgáért felrúgta a brazilt. Neymar a 42. percben a tizenhatos sarkáról rúghatott szabadot, a szétugró sorfalon megpattant a labda, de éppen Livakovic ölébe csapódott.

A második félidőt a brazilok uralták

A második félidőre aktívabb brazil csapat jött ki, egy percen belül kétszer is lábbal kellett mentenie Livakovicnak. Előbb Gvardiol nyúlt bele úgy egy jobb oldalról keményen belőtt labdába, öngólt vétett volna, ha nincs a helyén a kapus, majd Vinicius kísérleténél hárított. Az 55. percben Richarlison játszotta meg Neymart, aki az ötös sarkáról ballal lőtt, de megint Livakovic lábában akadt el a labda.

A 66. percben még nagyobb ennél is nagyobb helyzet maradt ki, Paqueta elé került egy lecsorgó labda, de most Livakovic válla volt a helyén, onnan pattant ki szögletre, ami után nagy kavarodás alakult ki, és nagy nehezen felszabadítottak a horvát védők. A 76. percben ismét Richarlison szöktette Neymart, de ahogy 20 perccel korábban, ezúttal sem tudta a brazilok tízese átpasszírozni a labdát a kapus lábai között.

Három perccel később Rodrygo készített le lövésre egy labdát Paquetának, Livakovicnak most a kezére volt szüksége, hogy maradjon a gól nélküli állás. A horvátok a második félidőben már csak elvétve jutottak el a kapuig, de a védekezésük hibátlanul működött, így hiába mozogtak frissebben a brazilok, komoly nyomást nem tudták kifejteni, így jöhetett a hosszabbítás.

A ráadásban visszaesett az addig sem öldöklő iram, aztán a 103. percben Petkovic egy csellel két védőt vert át, a visszaadott labdáját Brozovic 15 méterről fölévágta. Ez a helyzet felrázta a brazilokat, és a 106. percben megszerezték a vezetést.

Neymar lépett vissza a középpálya közepére, aztán megindult, és előbb Rodrygótól, majd Paquetával háromszögezett, ezzel középen kipasszolták a teljes horvát védelmet. Neymar elvitte a labdát az ötösön Livakovic mellett is, a kapus nem merte és nem is akarta bántani, a brazil pedig a léc alá emelte a labdát, hogy ne akadjon el a bevetődő védőben, Sosában. Neymarnak ez volt a 77. gólja a válogatottban, amivel beérte Pelét.

A hosszabbítás második félidejében érezhetően ritmust váltottak a horvátok, Brazília védekezésre, labdatartásra kényszerült, és kissé érthetetlenül vissza is húzódott, mintha megelégedtek volna az egygólos előnnyel. A horvát kapitány kockáztatott, sorra hozta be a csatárait, és az első reális esélyüket kihasználták az egyenlítésre. A brazilok labdát veszítettek a 117. percben az ellenfél térfelén, a kontra tökéletesen sikerült, mert a brazil védelem szervezetlen volt, és nem tudott időben rendeződni. Vlasic pontos labdájával Orsic ment el a bal oldalon, középre adott, Petkovic lövése megpattant egy védőn, Marquinhoson, így Alisson nem tudott hárítani. A labda a jobb kapufa mellé vágódott.

A 121. percben Livakovic bemutatta a tizedik védését is a meccsen Casemiro labdájánál, ez volt az utolsó esemény, így jöhettek a tizenegyesek. Így alakultak ki a párok, Neymarig már el sem jutottunk.

  • Első kör: Vlasic magabiztosan középre, Rodrygo kihagyta, Livakovic kiütötte a félmagasan lőtt labdát (1-0)
  • Második kör: Majer középre, Casemiro bevarrta (2-1)
  • Harmadik kör: Modric begurította, Pedro is bepasszolta (3-2)
  • Negyedik kör: Orsic a jobb kapufa mellé lőtt, Marquinhos a jobb kapufára (4-2)

A horvátok az argentin–holland negyeddöntő továbbjutójával találkoznak. Horvátország 1998-ban bronzérmes volt a vb-n, 2018-ban döntőt játszottak, most ismét az érmekért harcolhatnak. Horvátország még nem veszített vb-meccset tizenegyesekkel. Zlatko Dalic kapitány már a találkozó előtt figyelmeztetett, ha eljutnak a büntetőkig, ők nem fognak hibázni, mert nagyon erősek ebben a műfajban.

A negyeddöntők programja:

  • Brazília-Horvátország 1-1 (tizenegyesekkel 2-4)
  • Argentína-Hollandia (péntek)
  • Marokkó-Portugália (szombat)
  • Anglia-Franciaország (szombat)
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!