Álomgólokkal semmisítette meg Brazília Dél-Koreát

2022. december 5. – 21:57

Álomgólokkal semmisítette meg Brazília Dél-Koreát
Az ünneplő brazilok – Fotó: Pedro Martins/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Brazília nagy ajándékot kapott azzal, hogy nem a szívósan és kőkeményen védekező Uruguayt kapta a nyolcaddöntőben, hanem Dél-Koreát. Az ázsiai csapat gyorsan kapott két gólt, de ez nem szegte kedvét, ment előre az első félidőben, Neymarék pedig ezt kihasználva 45 perc alatt négyet rúgtak. A vége 4–1 lett, Brazília favorithoz méltón futballozott.

A legfontosabb kérdésre a brazilok kapitánya, Tité már egy nappal a Dél-Korea elleni nyolcaddöntő előtt válaszolt: Neymar felépült a sérüléséből, így ott lesz a kezdőben. A védelembe visszatért Danilo is, de most nem a jobb oldalra, hanem a balra, Alex Sandro helyére. Az első meccsen, vagyis a szerbek ellen játszó alapcsapat ezzel a változtatással újra összeállhatott.

Rögtön az első helyzetét belőtte a nagy favorit, és ez megadta a meccs alaphangját. Raphinha kapott egy kiugratást a jobb oldalon, a középre adása nem volt jó a támadást középen kísérőknek, tökéletes lett viszont a bal oldalon zárkózó Viníciusnak, aki átvette, megigazította, és egy laza bokamozdulattal a kapu bal oldalába rúgta. Pontosan úgy helyezte, hogy a menteni igyekvő védő ne tudja kifejelni, mert éppen elment a feje felett.

Öt perc sem telt el, amikor Richarlison hamarabb odaért egy lecsorgó labdára a tizenhatoson belül, a felszabadítani akaró Jung Vu így felrúgta őt. Turpin játékvezető azonnal a tizenegyespontra mutatott. A közönség Neymart követelte, aki letette a labdát, ám addig nem futott neki, amíg a kapus a jobb kapufa mellett állt. Kim Szeung végül belépett középre, Neymar toporgott egy kicsit, és nagy nyugalommal gurított a bal alsóba, a kapus végül elvetődni sem tudott.

Dél-Korea nem állt vissza, próbált szépíteni, voltak is lehetőségei, de a kitámadással felkínálta a területet a további gyors brazil ellentámadásokra. A brazilok fickándoztak, élvezték azt, hogy nem szívják a vérüket minden egyes labdaátvételnél.

A 29. percben bent volt a harmadik. Richarlison fejelgetett 22 méterre a kaputól, amikor a földre került a labda, egy pillanat alatt ritmust váltott. Marqiunhos és Thiago Silván, vagyis a két védőn keresztül jutott el újra a labda Richarlisonhoz, aki jobbal átvette, ballal hét méterről a kapus mellett a jobb alsóba tette. Szépségdíjas találat volt, a kapitány is táncba kezdett a csapattal együtt a kispadnál.

És akkor még nem tudtuk, hogy a brazilok pár perc múlva egy hasonlóan tökéletes támadást vezetnek egy labdaszerzés után. Richarlison a saját térfele közepéről indult meg, 40 méteres labdavezetés után Neymarhoz passzolt, ő a szélen Viníciust játszotta meg, aki jobb külsővel hihetetlen eleganciával emelte a labdát a második hullámban érkező Paqueta elé, a West Ham középpályása pedig nagyon magabiztosan lőtte be az újabb gólt hét méterről.

Az első félidőt Richarlison koronázhatta volna meg az ötödik találattal, de miután felgyorsított, és úgy ért be a tizenhatoson belülre, hogy egy védő sem támadta meg, kihagyta a helyzetét. Az Everton csatára a jobb alsóba szerette volna lerúgni, de a kapus helyén volt, lábbal mentett.

A második félidőben a brazilok ugyan továbbra is élvezték a játékot, a koncentráció már nem volt a legtökéletesebb a kapu előtt. Az ázsiaiak legnagyobb sztárja, Szon is nagy helyzetbe került, már csak a kapussal állt szemben, de Alisson a bal vállával kitolta az erős és nem rosszul helyezett labdát. A 70. percben három lehetőség is adódott egy támadáson belül, de Szon és Hvang sem találta meg a kapuba vezető utat.

Ami nekik nem ment, a 76. percben Paik Szeungnak összejött. A brazilok röviden fejeltek ki egy labdát, a középpályás 23 méterre a kaputól átvette, egy pattanás után visszalőtte, és mivel egy védőn irányt változtatott, Alissonnak nem volt esélye, hogy kiüsse a bal oldali kapufa mellől. A hajrában a 39 éves Dani Alves is beállt, volt egy veszélyes helyzete is, de az kimaradt. Sőt, kapusát is lecserélte Tité: Wevertonnak, a Palmeiras játékosának szintén lehetőséget adott.

Brazíliára a negyeddöntőben az előző vb-n ezüstérmes Horvátország vár. A csapat Pelének üzent a találkozó végén. A szurkolók pedig a meccs közben jelezték egy molinóval, hogy gondolnak a kórházban kezelt legendára.

Brazília–Dél-Korea 4–1

Gólszerzők: Vinícius, Neymar, Richarlison, Paqueta és Paik Szeung

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!