Totyogós tizenegyes, két gól két perc alatt, Szenegál kiharcolta a továbbjutást

2022. november 29. – 18:00

Totyogós tizenegyes, két gól két perc alatt, Szenegál kiharcolta a továbbjutást
Kalidou Koulibaly gólöröme az Ecuador- Szenegál világbajnoki mérkőzésen 2022. november 29-én – Fotó: Dylan Martinez / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A katari világbajnokság első igazi kieséses mérkőzését a győzelmi kényszerben játszó Szenegál nyerte, 2-1-re győzték le Ecuadort, és így a második helyen jutottak tovább az A csoportból. A nyolcaddöntőben a B csoport győztese vár majd az afrikai csapatra. A továbbjutásuk értékét növeli, hogy mindezt a legnagyobb sztárjuk, a vb-t sérülés miatt kihagyó Sadio Mané nélkül érték el.

Kedd délután 16 órakor kezdődött a katari foci-vb csoportkörének utolsó fordulója, az A csoportban a már biztosan kieső, 0 ponttal álló Katar a 4 pontos Hollandiával, a szintén 4 pontos Ecuador pedig a 3 pontos Szenegállal játszott egy időben. Nagyobb tétje ez utóbbi mérkőzésnek volt, az aktuális Afrika-kupa-győztes Szenegálnak győzelemre volt szüksége a biztos továbbjutáshoz, a dél-amerikai csapatnak viszont egy döntetlen is elég volt ehhez.

Ennek megfelelően az afrikai válogatott kezdte támadóbb felfogásban a meccset, és a már 3. percben vezetést szerezhettek volna: Ismaïla Sarr bal oldali beadás után Idrissa Gueye került ziccerbe, de 14 méterről a kapu mellé lőtt. A 8. percben Boulaye Dia került nagy helyzetbe, de ő sem találta el a kaput. Ecuador legfőbb célja az volt, hogy valahogy lepörgessék a játékidőt, a szenegáli kapura nem sok veszélyt jelentettek, Édouard Mendynek semmi védenivalója nem akadt az első félidőben.

A 42. percben egy tizenegyes hozott fordulatot, Piero Hincapie az ecuadori tizenhatoson belül letarolta Sarrt, amiért Clément Turpin játékvezető büntetőt ítélt. A tizenegyest maga Sarr lőtte, rövid totyogás után hajszálpontosan passzolt a jobb alsó sarokba, Hernán Galíndez kapus mozdulni sem tudott a labdára. Sarr gólja azt jelentette, hogy Szenegál 6 ponttal a csoport második, továbbjutást érő helyére jött fel. A csoport másik meccsén a hollandok 1-0-ra vezettek Katar ellen.

A második félidőben értelemszerűen változott a játék képe. Ecuadornak mindenképp gól kellett a továbbjutáshoz, ezért feljebb tolták a védelmi vonalukat, míg a szenegáliak visszahúzódtak a saját térfelükre, és kontrákra játszottak. Ecuador így sem volt sokkal veszélyesebb, a 68. percben mégis sikerült egyenlíteniük: egy szöglet után Félix Torres csúsztatta meg középen fejjel a labdát, ami így az üresen álló Moisés Caicedo elé került, aki közelről be is talált az üresen tátongó kapuba. Mivel az egyik kapufánál állt egy szenegáli védő, így Caicedo nem volt lesen.

De Ecuador nem örülhetett sokáig az egyenlítésnek, ugyanis két perccel később megint Szenegál vezetett. Az afrikaiak a jobb szélről rúghattak szabadrúgást, a kapu elé tekert labdába az ecuadori csapatkapitány, Enner Valencia rosszul ért bele, amivel gyakorlatilag gólpasszt adott a szenegáli csapatkapitánynak, Kalidou Koulibalynak. A Chelsea 31 éves védője közelről kilőtte a hosszú sarkot, megszerezve ezzel első válogatott gólját.

A hátralevő percekben több gól már nem esett, így Szenegál megérdemelten nyert 2-1-re, amivel kiharcolta a továbbjutást. A csoport másik meccsén Hollandia hozta a papírformát, 2-0-ra győzték le Katart. A házigazda válogatott így pont nélkül fejezte be a tornát.

Ecuador–Szenegál 1-2

  • gólok: Sarr 44., Caicedo 68., Koulibaly 70.
  • sárga lapok: Gueye 66.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!