A katari vb-szervezők már tízszer annyi halott vendégmunkást ismernek el, mint korábban

2022. november 29. – 15:23

Másolás

Vágólapra másolva

A katari világbajnoksághoz kapcsolódó projektek kivitelezésekor 400-500 vendégmunkás halt meg, mondta a Piers Morgannak adott interjújában Hasszan al-Tavadi, a szervezőbizottság főtitkára.

Al-Tavadi azt mondta, az áldozatok pontos számáról még vita van, de ő 400 és 500 közé teszi.

Hasszan al-Tavadi a márciusi FIFA-kongresszuson – Fotó: Mohammed Dabbous / Anadolu Agency
Hasszan al-Tavadi a márciusi FIFA-kongresszuson – Fotó: Mohammed Dabbous / Anadolu Agency

„Egy halál is túl sok, ez világos. De minden évben javulnak az egészségügyi és biztonsági előírások az építései területeken, legalábbis a mi részünkön, a világbajnokság helyszínein, azokon, amelyekért felelősek vagyunk. Határozott a javulás, hiszen a szakszervezetek is elismerik a világbajnoksághoz kapcsolódó területeken végzett munkát és fejlesztéseket” – mondta al-Tavadi.

Az általa bemondott szám jelentősen eltért a korábban közölteknél. A katari szervezők korábban fenntartották, hogy csak három olyan halálos baleset történt a 2014 óta zajló építkezéseken, amely munkával közvetlenül kapcsolatba hozható, míg 37 vendégmunkás egyéb okok miatt halt meg.

Ezzel szemben a Guardian azt állította, hogy 2011 óta több mint 6500-an haltak meg a vb építkezésein.

A katari vendégmunkások helyzetéről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.

(via Guardian)

.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!