Ronaldo azt hitte, hajjal is tud gólt lőni, de kijavították

2022. november 28. – 22:08

Másolás

Vágólapra másolva

Három-három helyen változtatott a kezdőjén Uruguay és Portugália is az első meccsekhez képest. Ennek köszönhetően Pepe lett minden idők legidősebb vébén pályára lépő portugál játékosa több mint 39 évesen, illetve az vébék történetének harmadik legidősebb játékosa a kameruni Roger Milla és a kanadai Atiba Hutchinson mögött. A két csapat eltérő élményekkel érkezett a mérkőzésre, hiszen amíg Portugália megverte Ghánát, addig Uruguay egy rém gyenge 0-0-t tudott csak játszani Dél-Korea ellen.

A meccs – amit a második félidőben egy szivárványos zászlós, az ukrán háború ellen és az iráni nők jogai mellett kiálló tiltakozó zavart meg – rögtön egy kisebb helyzettel kezdődött, amikor Cristiano Ronaldo vállal (!!!) adott be egy hozzá magasan érkező bedobást, de a passzára érkező Carvalho lövése elszállt a kapu mellett-fölött. Az első negyedórában többet is támadnak a portugálok, náluk volt inkább a labda, Uruguay pedig a szokásos agresszív játékával válaszolt, amelynek köszönhetően Bentancur már a 6. percben megkapta a meccs első sárgáját.

Ezután se fogták magukat vissza a portugálok, a játék szinte végig Uruguay térfelén folyt, és ugyan nem igazán mentek a beívelések, de nonstop nyomás alatt tartották az ellenfél védelmét. Az első uruguayi helyzetre a 32. percig kellett várni, amikor Bentancur a saját térfelére megindulva, a három-négy portugál játékost kicselezve a végén már egyedül vitte a labdát a kapusra, de kihagyta a ziccert.

Ezután ismét kicsit leült a meccs, a bíró kiosztott egy-egy sárgát mindkét csapatnak, és a korábban már egy nagy rúgást kapó Nuno Mendest sérülés miatt le kellett cserélnie a portugáloknak. A helyére Raphael Guerreiro jött be, de a hátralévő játékidő már eseménytelenül telt ezután.

A második félidő ismét keménykedéssel kezdődött, de aztán az 52. percben Ronaldo mellel (!!!) indította Silvát, aki João Félixet szöktette, de a portugál támadó végül éles szögből az oldalhálóba lőtte a labdát. A portugálok nem engedtek le, és nem sokkal később végre sikerült megszerezniük a vezetést – látszólag – Ronaldónak köszönhetően. Bruno Fernandes forgolódott az ellenfél 16-osának a sarkán, majd megfordult, beadta a labdát az üresen érkező Ronaldónak, aki épp, hogy megcsúsztatta, és a lefagyott kapus mellett a hálóban kötött ki végül a labda. Utólag kiderült, hogy Ronaldo nem is ért bele a labdába (maximum hajjal, de talán még azzal sem), így Bruno Fernandesnek adták a találatot, de ez már csak a kivetítőről derült ki C. Ronaldo nagy bosszúságára.

A gól egy kicsit felrázta Uruguayt, Darwin Núñez egy lapos lövéssel próbálkozott, de nem ment vele sokra. A 60. perc környékén pár percre átvette Uruguay az irányítást, újabb helyzetig is jutottak, de mintha hiányzott volna Luis Suárez harcossága a támadósorukból. Viszont hiába cserélt többet is Uruguay, Suárez egészen a 72. percig a padon maradt, majd ahogy bejött, nem sokkal később a frissen becserélt Maxi Gómez lőtt óriási kapufát. Pár perccel később pedig egy pontrúgás után Suárez kb. két méterről telibe találta az oldalhálót. Ebben a nagyjából 5-10 percben három-négy nagyobb helyzete is volt Uruguaynak, de egyikből se lett gól.

A rendes játékidő utolsó 10 percére Uruguay egyértelműen dominálta a játékot, folyamatosan veszélyeztették a kaput, de egyszerűen nem jött össze nekik semmi. És hiába nyomott ezerrel Uruguay, a végén egy kezezésnek köszönhetően Portugália jutott 11-eshez a 90. percben, amit az első gól szerzője, Bruno Fernandes végezhetett el. Fernandes pedig biztosan rúgta be a labdát a jobb alsóba. A meccs végén Fernandesnek annyi kaput eltaláló lövése volt, mint a komplett uruguayi válogatottnak.

Ronaldo láthatóan óriási kedvvel játszott, többször bravúros megmozdulásai is voltak (hol mellel, hol vállal, hol sarokkal passzolt), és remek párost alkottak a pályán most már csak egykori unitedes csapattársával, Bruno Fernandessel. Uruguay játéka onnantól lett jobb, hogy bejött a veterán Luis Suárez, de valamit el kell mondjon Diego Alonso csapatáról, hogy ennyi klasszis vagy top csatárral még nem tudtak gólt lőni az idei vébén.

Portugália a 2-0-s győzelemmel biztosan továbbjutott a csoportból, és részben visszavágtak azért, mert 2018-ban Uruguay kiejtette őket a vébéről. Uruguay a hárompontos Ghánával játszik legközelebb, míg a portugálok Dél-Korea ellen. Uruguaynak nehéz dolga lesz, mert ha esetleg Dél-Korea megverné valami csoda folytán Portugáliát, akkor több góllal kell verniük Ghánát, mert rosszabb a gólarányuk.

Portugália–Uruguay 2-0

  • gól: Bruno Fernandes 54. és 93. perc
  • sárga lap: Ruben Dias, João Félix, Ruben Neves illetve Olivera és Bentancur
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!