Messi: Megkönnyebbültünk, most érkeztünk meg igazán a vb-re

2022. november 27. – 09:11

Messi: Megkönnyebbültünk, most érkeztünk meg igazán a vb-re
Messi ritka fontos gólt lőtt Mexikónak – Fotó: Kem Satomi/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A szaúdiak elleni váratlan 2–1-es vereség után Argentína győzelmi kényszerben játszott a Mexikó elleni második csoportmeccsen, az első félidő sok szabálytalanságot, és kevés játékot hozott. A 64. percben Di Maria játszotta meg Messit középen, aki 18 méteres lövésével kilőtte a bal alsó sarkot. A hajrában még a Benfica játékosa, a csereként beállt Enzo Fernandez is betalált.

„Lement a teher a vállunkról. Megkönnyebbültünk, megint a saját kezünkben van a sorsunk” – nyilatkozott a hétszeres aranylabdás Messi a szombati mérkőzés után. Kitért arra is, hogy az első félidőben idegesen játszottak, nem találták a réseket, nem járatták eléggé a labdát az egyik oldalról a másikra. A második félidőben azonban elkezdték a saját játékukat játszani, a gól megváltoztatta a meccset.

„Az első meccs nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Nehezen teltek a napok, hogy ismét ott lehessünk a pályán, és ki tudjuk javítani a hibánkat. Úgy látszik, hogy a Mexikó elleni második félidőben kezdtük el igazán a világbajnokságot” – idézte Messit a Guardian, de most is emlékeztetett arra, hogy még egy döntő vár rájuk, a lengyelekkel szemben.

Ha szerdán az argentinok nyernek, akkor továbbjutnak. Egy döntetlennel is továbbmehetnek a lengyelekkel együtt, ha a második meccsen nem nyernek a szaúdiak, vagy az eddig gól nélküli Mexikó csak két vagy három góllal nyer. Mexikón a legalább 4 gólos siker segít.

„Messi határozta meg az egész meccset, ő pontosan tudja, hogy kell játszani ekkora tét mellett. Messinek élveznie kellene a világbajnokságot, erre próbáljuk terelni”

– ezek már a szövetségi kapitány, Lionel Scaloni szavai voltak. „Szükség lenne egy kis józan észre, hogy ez csak egy futballmeccs, és nem több annál. Nehéz megértetni az emberekkel, ha nyersz, ha elbuksz, másnap akkor is felkel a Nap” – tette hozzá.

Eközben a kispadon is jól látható érzelmek voltak, a kamera elkapta a pillanatot, amikor Scaloni segítője, Pablo Aimar elérzékenyült, miután Messi lövése a kapuban kötött ki. És Scaloninak is volt egy olyan pillanata, amikor meghatódott, de ő már csak a második találat után. Az öltözőben Otamendi felvette, milyen önfeledten énekeltek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!