A Juventus után egy újabb sztárcsapat búcsúzott a BL-től, kiesett a Barcelona is

2022. október 26. – 22:35

Másolás

Vágólapra másolva

A Juventus után egy másik sztárcsapat is búcsúzott a Bajnokok Ligájától. Az olasz Inter a papírformának megfelelően 4-0-ra legyőzte a cseh Viktoria Plzeňt, ami azt jelenti, hogy az utolsó forduló eredményeitől független a Barcelona harmadik helyen végez a csoportban, az Európa-ligában folytathatja tavasszal a nemzetközi kupaszereplést.

Az Internek 10 pontja volt öt meccs után, míg a Barcelona ekkor még négy meccs után csak 4 ponttal állt, de az egymás elleni eredmények alapján is az olasz csapat állt jobban, hiszen egyszer 3-3-as döntetlent játszottak, máskor pedig 1-0-ra nyert az Inter.

A katalánok később sem javítottak a helyzetükön, hiába fogadták otthon a csoportot vezető Bayern Münchent, a németek nagyon simán, 3-0-ra nyertek úgy, hogy a félidőben már 2-0-ra vezettek.

Az A csoportban a két nyolcaddöntős csapat, a Liverpool és a Napoli is sima győzelmet aratott, előbbi idegenben verte az Ajaxot 3-0-ra, utóbbi a Rangerst verte otthon ugyanennyire.

A B csoportban meglepetésre csoportelső Club Brugge hazai pályán nagy pofonba szaladt be a csoportelsőségre pályázó Porto ellen, amely így 1 pontra megközelítette a belgákat. Az Európa-ligába való továbbjutástért küzdő Atlético Madrid és Bayer Leverkusen 2-2-es döntetlent ért el.

Semmi nem dőlt még el viszont a D csoportban, illetve annyi, hogy a Sporting ellen 1-1-et játszó Tottenham már legalább az Európa-ligába beverekedte magát, ám itt óriási küzdelem várható az utolsó fordulóban. Az angolok 8, a Sporting és a Frankfurt 7-7, a Marseille pedig 6 ponttal áll, tehát még bármi lehet.

Eredmények

A csoport: Napoli–Rangers 3-0, Ajax–Liverpool 0-3

A csoport állása: 1. (és nyolcaddöntős) Napoli 15 pont, 2. (és nyolcaddöntős) Liverpool 12 pont, 3. Ajax 3 pont, 4. Rangers 0 pont.

B csoport: Club Brugge–Porto 0-4, Atlético Madrid–Bayer Leverkusen 2-2

A csoport állása: 1. (és nyolcaddöntős) Club Brugge 10 pont, 2. (és nyolcaddöntős) Porto 9 pont, 3. Atlético Madrid 5 pont, 4. Bayer Leverkusen 4 pont.

C csoport: Internazionale–Viktoria Plzeň 4-0, Barcelona–Bayern München 0-3

A csoport állása: 1. (és nyolcaddöntős) Bayern München 15 pont, 2. (és nyolcaddöntős) Internazionale 10 pont, 3. Barcelona 4 pont, 4. Viktoria Plzeň 0 pont

D csoport: Tottenham–Sporting 1-1, Frankfurt–Marseille 2-1

A csoport állása: 1. Tottenham 8 pont, 2. Sporting 7 pont, 3. Frankfurt 7 pont, 4. Marseille 6 pont.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!