A 13 milliárd forint nem volt elég, csődveszélyt emleget a Magyar Tenisz Szövetség

2022. október 14. – 19:59

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) honlapján a csődveszélyt is felemlegetve jelentett meg egy írást, amely szerint a Lázár János elnök által megszerzett 13 milliárd forint sem elég a korábban felhalmozott tartozások kifizetésére.

A cikk szerint az előző vezetés okolható a hatalmas hiányokért, mégis a mostanit kritizálják. A konszolidálást az MTSZ elhúzódó, hálátlan feladatnak nevezi.

„A legnagyobb erőfeszítések ellenére sem tudott még befejeződni, hiába emésztett fel ez a folyamat már több mint két évet valamint temérdek adófizetői forintot. De sajnos még mindig nincs vége a kifizetéseknek; a legutóbbi elnökségi ülésen a pénzügyi biztostól azt a tájékoztatást kapta az elnökség, hogy a konszolidációra már kifizetett több mint 13 milliárd forint akár további 1 milliárd forinttal nőhet… És a meglévő konszolidációs keret ennek csak a töredékére ad fedezetet, tehát a régi vezetés döntései miatt még mindig csődveszélyben a magyar tenisz!” – írták.

Az MTSZ-t korábban Szűcs Lajos, a Fidesz parlamenti képviselője vezette, működése alatt 4,5 milliárd forintos tartozást halmozott fel a szövetség egy átvilágítás szerint, és több versenyrendezési anomáliára is fény derült. Ezzel kapcsolatban a mostani elnök, Lázár János fel is jelentette a korábbi főtitkár Richter Attilát.

A szövetség arról is írt, hogy a nemzetközi szövetség visszatartja a magyar játékosok 2021-es 2022-es Davis-kupa- és Billie Jean King-kupa-eredményei után járó pénzdíjakat, amelyek összesen meghaladják a 160 millió forintot.

Az MTSZ szerint a bonyolult konszolidáció miatt nem tudnak új célokat megvalósítani, késnek az utánpótlásprogramok is. Ez az indoklás valószínűleg összefüggésben van azzal, hogy pár nappal ezelőtt a szövetséghez nyílt levelet intéztek teniszezők szülei, akik az elmaradt támogatásokat, az átláthatóságot, rosszul szervezett versenyeket kértek számon a vezetésen.

A szövetség most azt ígérte, hogy november 8-án elnökségi ülést tart, és ugyanezen a napon Sütő Csilla főtitkárral, Sávolt Attila szakmai igazgatóval és Markovits László szakmai alelnökkel nyilvános fórumot tartanak a sportágért tenni akaró szakemberekkel, szülőkkel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!