Egy elemzés szerint több mint százszor csalhatott online sakkversenyeken az análgyöngyügyről elhíresült Niemann

2022. október 5. – 06:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Chess.com vizsgálata szerint több mint száz olyan játszma van, amelyen nagy valószínűséggel csalt Hans Niemann amerikai sakkozó.

A sakkvilág szeptember elején bolydult fel, amikor a 19 éves Niemannt a világbajnok Magnus Carlsen vádolta meg burkoltan csalással egy elvesztett mérkőzés után a Sinquefield-kupán. Carlsen azon a tornán egy rejtélyes tweetben lépett vissza.

Carlsen norvég, úgyhogy az ügyre rávetődött a norvég média, és az Aftenposten szerint Niemann rezgő análgyöngyökkel csalhatott, ezeken keresztül kapott jelzést egy külső segítségtől az élőben közvetített meccsen. Niemann tagadta a csalást, ugyanakkor a sakkozó azt elismeri, hogy életében kétszer, 12 és 16 évesen valóban csalt online pénzes versenyen.

A Chess.com most végigelemezte a sportoló online pályafutását, és azt találta, hogy a kettő az inkább száz körül lehet, és még 2020-ban is voltak gyanús játszmái. A vizsgálatot a Wall Street Journal hozta nyilvánosságra. A vizsgálat nem tesz megállapítást a klasszikus, személyes mérkőzésekre, de azt írja, ezeknél is érdemes lehet tovább vizsgálódni.

A 72 oldalas jelentés azt is megemlíti, hogy a sakkozó fejlődési pályája is gyanúsan szembemegy a megszokottal.

A jelentés szerint a Chess.com a csalásra utaló jelekkel már 2020-ban is szembesítette a sakkozót, aki egy telefonbeszélgetésben elismerte a csalást, így egy darabig ki is volt tiltva a platformról. A jelentés szerint a platform és a sakkozó online üzenetváltásban egyeztetett a visszatérésről, erről képernyőfotók is vannak. A visszatérés azoknak a sakkozóknak engedélyezett, akik beismerik a szabályszegést.

A Chess.com a dokumentum szerint több irányból elemzi a gyanús játszmákat: a lépéseket összeveti a sakkprogramok által javasoltakkal, tanulmányozza a játékosok addigi teljesítményét, monitorozza, hogy a játékos mit csinál a gépén a játszma mellett, például megnyit-e böngészőoldalakat, illetve sakkmester elemzőktől kér véleményt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!