Hatalmas szólóval belga győzelem született a kerékpár-vb-n, Valter Attila 23. lett

2022. szeptember 25. – 09:08

frissítve

Hatalmas szólóval belga győzelem született a kerékpár-vb-n, Valter Attila 23. lett
A belga Remco Evenepoel nagy szóló után nyerte meg a kerékpár-világbajnokságot – Fotó: Tim de Waele / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A belga Remco Evenepoel lenyűgöző versenyzéssel, hosszú szökéssel nyerte meg az országúti kerékpáros világbajnokság mezőnyversenyét az ausztráliai Wollongongban, ahol az egyetlen magyar induló, Valter Attila is nagyszerűen tekert, és a 23. helyen ért célba.

Már eleve sok esélyes hiányzott a vb-ről, de a versenynap elején egy újabb favorit is kiszállt. A holland Mathieu van der Poelnak rossz éjszakája volt. A hoteljében folyamatosan hangoskodott néhány vendég, majd összeszólalkozott két tinédzserrel. A rendőrség információi szerint Van der Poel nemcsak szövegelt, hanem lökdöste is a két tizenévest, és ezért végül egy őrszobába is bevitték. A bringás csak hajnal négykor ért vissza a szállására, így nem a legjobb idegi és fizikai állapotban kezdte el versenyt, nem is volt nagy meglepetés, hogy 35 kilométer után feladta.

A világbajnokság a maga 266,9 kilométerével a szezon egyik leghosszabb versenye volt. A mezőny egy rövid ideig Ausztrália keleti partvidékén tekert, majd rátért egy 34 kilométeres körre, ahol egy nagyobb emelkedőt, a Mount Keirát kellett legyűrni. Ezután egy 17,1 kilométeres pályán tekertek 12 kört. A technikás, sok kanyaros körpályába is betettek egy bő egy kilométeres, nehéz emelkedőt (Mount Pleasent), ami jó támadási és fárasztási lehetőséget nyújtott mindenkinek.

A világbajnokság pályája négyezer méter szintemelkedést és sok kanyart tartalmazott – Fotó: Tim De Waele / Getty Images
A világbajnokság pályája négyezer méter szintemelkedést és sok kanyart tartalmazott – Fotó: Tim De Waele / Getty Images

A verseny első 200 kilométere gyakorlatilag a szokásos koreográfiának megfelelően alakult, nem túl nagy nevű kerékpárosok próbálkoztak szökéssel, de veszélyt jelentő előnyt nem tudtak felépíteni. Hatvannal a vége előtt viszont egy 35 fős csoportnak sikerült elszakadnia a főmezőnytől, és nagy iramban távolodtak. Ez a csoport tele volt már erős bringásokkal, a Vuelta a Espana-győztes Evenepoel, a Giro d'Italia-nyerte Jai Hindley mellett még ott volt például a kolumbiai Nairo Quintana és francia Romain Bardet is. Ahogy megfogták a szökevényeket, mentek tovább, és Evenepoel már itt is megpróbálta megszakítani a sor az iramváltásaival.

Az utolsó 50 kilométerre kétperces előnyt épített föl az első csoport, és a főmezőnyben nem nagyon volt olyan ország, amelyik felvállalta volna az üldözést. Ennek részben az volt az oka, hogy több nagy nemzetnek, mint a belgáknak, franciáknak, ausztráloknak volt elöl emberük. A nagy esélyesnek tartott szlovén Tadej Pogačar sem kapott igazi segítséget az üldözésben. Egy kisebb feltámadást azért láthattunk a főmezőnytől, itt tekert egyébként Valter Attila is, de hiába faragták egy percre különbséget, újra elengedték az élcsoportot.

Evenepoel rendkívül jó erőben volt, és ezúttal is élt a védjegyének számító távoli támadással. A céltól 34 kilométerre újra megindult, ekkor még a hosszú, nehéz versenyeket szintén jól bíró kazah Alekeszej Lucenko még vele tudott tartani, de tíz kilométer múlva már ő is megadta magát. Evenepoel az emelkedőn hatalmas energiákat mozgósított, és méterről méterre elszakadt a kazahtól. A 22 éves belga rendíthetetlenül haladt előre, mindenki legalább egypercnyire volt mögötte, így hatalmas előnnyel, régen látott szólózással húzta be a világbajnokságot.

Lucenko vele szemben nem tudott kitartani, egy háromfős csoport négy kilométernél megfogta, majd őket is hátba csapta az utolsó kétszáz méteren a félelmetes sebességgel közeledő mezőny. A szökevények közül más már nem is tudott érmet szerezni, a második helyet sprintben a francia Christophe Laporte szerezte meg az ausztrál Michael Matthews előtt. A dobogóért hajrázott még a háromszoros világbajnok Peter Sagan és a szintén esélyesnek számító Wout van Aert is. Ezzel a csoporttal érkezett Valter Attila is, aki a 23. helyen hajrázott. Mindannyian 2 perc 21 másodpercet kaptak a belga győztestől.

Evenepoel remek szezon tudhat maga mögött, két hete nyerte meg a Vuelta a Espanát, tavasszal a Liege-Bastogne-Liege klasszikust húzta be, míg augusztusban a San Sebastian-i egynaposon győzött, akkor is nagy szólóval.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!