Újra Kuttor Attila a mezőkövesdi futballcsapat edzője

2022. szeptember 14. – 17:05

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdán Kuttor Attilát nevezték ki vezetőedzőnek a futball NB I.-ben szereplő Mezőkövesd Zsóry FC-nél, írta az MTI.

A klub honlapja felidézi, hogy a játékosként 19-szeres válogatott Kuttor 2017 októberétől 2020 novemberéig 97 mérkőzésen irányította a borsodi csapatot, mérlege 35 győzelem, 25 döntetlen és 37 vereség volt. A rendkívül sikeres 2019/20-as szezonban a Mezőkövesd az NB I.-ben negyedik lett, a Magyar Kupában pedig ezüstérmet szerzett.

Kuttor Attila visszatért Mezőkövesdre – Fotó: Kovács Tamás / MTI
Kuttor Attila visszatért Mezőkövesdre – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Ezután, tavaly júniusban a Vasas FC élére nevezték ki a trénert, akit múlt kedden menesztettek Angyalföldről. Mezőkövesden jövő év június 30-ig szól a szerződése

„Nagyon szép három évet töltöttünk itt a kollégákkal, pozitív emlékeket őrzök erről az időszakról. Talán annak a hároméves periódusnak az eredményei is hozzájárultak ahhoz, hogy most újra itt lehetek. Természetesen azért fogok, illetve fogunk dolgozni, hogy a csapat minél eredményesebben szerepeljen a folytatásban” – emelte ki Kuttor Attila.

Elődjét, Supka Attilát múlt kedden menesztették. A Mezőkövesd a 8. forduló után az utolsó előtti, 11. helyen áll öt ponttal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!