Alcaraz megnyerte a US Opent, 19 évesen ő minden idők legfiatalabb világelsője

Legfontosabb

2022. szeptember 12. – 03:51

frissítve

Alcaraz megnyerte a US Opent, 19 évesen ő minden idők legfiatalabb világelsője
Carlos Alcaraz a US Open trófeájával – Fotó: Angela Weiss / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Carlos Alcaraz nagyszerű játékkal, 6:4, 2:6, 7:6, 6:3-ra legyőzte Casper Ruudöt a US Open férfi döntőjében. Ezzel a spanyol teniszező megszerezte első Grand Slam-tornagyőzelmét, és 19 évesen ő lett minden idők legfiatalabb férfi világelsője is. A norvég második idei GS-döntőjével a második lesz Alcaraz mögött a ranglistán.

A már évek óta a tenisz egyik legnagyobb fiatal tehetségének tartott Alcaraz kezdettől bátran játszott élete első Grand Slam-döntőjében (korábban negyeddöntő volt a legjobbja). Jól variálta a játékát, megoldotta a fontos pontokat, és ugyan a második játszmában érződött rajta, hogy három ötszettes mérkőzés van mögötte, de túl tudott lépni a fáradtságán, és látványos tenisszel nyerte meg a 3 óra 20 perces döntőt.

A 23 éves Ruud a Rafael Nadal ellen elveszített Roland Garros után jutott újból GS-döntőbe, és szép pontokat játszott, azonban fontos pillanatokban hibázott. A harmadik játszma végén kulcsfontosságúnak bizonyult, hogy nem tudta kihasználni a szettlabdáit, aztán pedig sorra rontott a rövidítésben.

A meccs elején mindkettőjüknek volt esélye a másik adogatásánál, először Ruud hárított két bréklabdát, majd pedig Alcaraz szintén kettőt. Egy hatalmas labdamenet végén 0-40 lett Ruud következő adogatójátékában, az ellenfele fonákját támadó Alcaraz három bréklabdához jutott, és a másodikba belehibázott a norvég. Ugyan Ruudnek volt esélye rögtön visszajönni, Alcaraz megfordította a szervajátékát, és így 3:1-gyel megerősítette a brékelőnyét.

A következő adogatását már semmire hozta a norvég, és innentől Alcaraz nem ment bele hosszabb labdamenetekbe fogadóként a szettben. Ugyan több ki nem kényszerített hibát ütött a spanyol, de a nyerőkből is neki volt több, a vonal mellé ütött pazar fonákjával lett 5:3 az állás. Ruud adogatóként megoldotta a szettben maradást, de utána Alcaraz nagyon koncentráltan, semmire szerválta ki az első játszmát.

Casper Ruud és Carlos Alcaraz a döntőben – Fotó: Al Bello / Getty Images North America / Getty Images via AFP
Casper Ruud és Carlos Alcaraz a döntőben – Fotó: Al Bello / Getty Images North America / Getty Images via AFP

A második szett első játékaiban csak néhány pontot engedtek a másiknak adogatóként, de 2:2 után küzdelmesen alakult Ruud szervajátéka. Ugyan 40-15 is volt, de Alcaraz feljött, egy fonák nyerővel bréklabdához jutott. Ezt egy jó szervával hárította a norvég, és megfordította a játékot. Az ezen a ponton fáradni látszó Alcaraz a következő játékban nem tudta a legjobbját nyújtani, 30-0 után többször is rontott, Ruud bréklabdához jutott. A norvég befutotta Alcaraz újabb rövidítését, az abból adott átemelést pedig már nem tudta pályára tenni a spanyol.

Ugyan a norvég hibái mellett Alcaraz is eljutott rögtön bréklabdáig, ezt azonban megint jó szervával hárította Ruud, egy hálóba vágott fonák után pedig a spanyol dühösen kiáltott fel. Ruud megfordított adogatójátéka után Alcaraznak a szettben maradás volt a tét, de nem jöttek az első szervái. Egy szettlabdát még hárított, azonban kettős hibával újabb lehetőséget adott Ruudnek, aki így fogadóként húzta be a játszmát 6:2-re.

Az egyenlítés után Ruud nem volt elég koncentrált a harmadik szett elején, nem jöttek a hatékony szervái, és egymás után hibázott. 0-40 után két bréklabdát még hárított, de az újult erővel játszó Alcaraz meghúzott egy bevállalós rövidítést a harmadiknál. A saját szerváját hozva erősítette meg a bréket. A spanyol agresszív volt fogadóként, és egy átemelését Ruud is megtapsolta. Volt esélye az újabb brékre, de megfordította az adogatását a norvég.

Utána Alcaraz került bajba, egy hálóba ütött tenyeresével két bréklabdához jutott Ruud, amiből az elsőt szerva-röpte mögött hárította a spanyol, a következőnél viszont rontott. Miután Ruud visszajött, mindketten hozták az adogatásaikat, Alcaraz eljutott ugyan egyenlőig a norvég szervájánál 4:4-nél, de bréklabdája nem volt. A spanyol megoldotta a szettben maradást, de miután Ruud semmire hozta a szerváját, hamarosan újból rajta volt a nyomás 6:5-nél.

Fotó: Matthew Stockman / Getty Images North America / Getty Images via AFP
Fotó: Matthew Stockman / Getty Images North America / Getty Images via AFP

Küzdelmes játék jött: 30-30 után Ruud tenyerese csípte a vonalat, ezzel játszmalabdához jutott, ezt nagyszerű röptével hárította Alcaraz. Kemény tenyeresek jöttek mindkét oldalról, Alcaraz megvillantott egy újabb szép röptét, de aztán Ruud el tudott ütni mellette, ami újabb szettlabdát ért. Ezt is hárította Alcaraz, végül pedig az utolsó pontnál Ruud láb között visszaadott labdáját lecsapva harcolta ki a tie breaket. A rövidítést egy ásszal nyitotta meg Ruud, azonban ez volt az egyetlen megnyert pontja. Miközben Alcaraz nagyon jól játszott, a norvég sorra rontott, végül 7-1-gyel nyerte a tie breaket és került szettelőnybe a spanyol.

Ruud próbált agresszívabb lenni a negyedik játszma elején, de 0-30 után okosan játszott Alcaraz, egy 21 ütésváltásos labdamenet is az övé lett, hozta az adogatását. A következő játékokban alig buktak pontot adogatóként. Alcaraz kifejezetten hatékonyan szervált, 2:2 után három ászt is bevágott egymás után, és noha egy kettős hiba jött következőnek, végül Ruud rontásával lezárta a játékot. A norvég következő adogatójátékánál keményen támadott Alcaraz, két szép nyerője és két hibája után 30-30-nél Ruud elrontott egy lecsapást. A bréklabdánál is kiütötte, Alcaraz előnybe került.

A spanyol következő adogatójátéka megint 0-30-cal indult, ezúttal elrontott egy szerva-röptét is. Utána viszont két nyerővel, két ásszal hozta a következő négy pontot, így 5:2-nél Ruudnek már a meccsben maradásért kellett adogatnia. A norvég nagyon pontosan játszott, semmire hozta a szerváját. Alcaraz a tornagyőzelemért adogatva viszont rettentő higgadtan állt ki: ásszal nyitott, utána pedig szép röptével zárt le egy felépített pontot. Egy könnyűnek ígérkező lecsapást ugyan hálóba vágott, de aztán beütött egy újabb ászt. A két meccslabdájából az elsőbe belehibázott, a másodiknál azonban már egy nagy szervával befejezte a döntőt, és boldogan terült el a pályán.

Fotó: Matthew Stockman / Getty Images North America / Getty Images via AFP
Fotó: Matthew Stockman / Getty Images North America / Getty Images via AFP

„Ez az, amiről gyerekkorom óta álmodtam, hogy világelső és Grand Slam-bajnok legyek” – mondta Alcaraz a meccs utáni interjúban. „Nagyon sokat dolgoztam ezért. Ez nagyon, nagyon különleges nekem.” A meccs után egy ponton egyszerre sírt és nevetett, amiről azt mondta, hogy annak szólt, hogy édesanyja és nagyapja nem lehetett a helyszínen, az ott lévő rokonokkal és csapatával, köztük edzőjével, Juan Carlos Ferreróval viszont boldogan ölelkezett össze a nézőtéren.

Alcaraz 19 évesen és 4 hónaposan a legfiatalabb világelső lett, és a legfiatalabb Grand Slam-győztes is a férfi mezőnyben, mióta Nadal 2005-ben megnyerte az elő Roland Garrosát. Alcaraz emellé Pete Sampras 1990-es győzelme óta a legfiatalabb, aki döntőbe jutott a US Openen.

Alcarazt többen már 11 éves kora óta a jövő egyik nagy bajnokának jósolták, a korábbi világelső és 2003-as Garros-bajnok Ferrero segítségével pedig egészen új szintre emelte a játékát az elmúlt időszakban. 2021 nyarán nyerte az első ATP-tornáját Horvátországban, aztán novemberben meggyőző játékkal győzött a legjobb 21 év alatti játékosok évzáró tornáján is.

2022-ben jött a riói és a barcelonai tornagyőzelem, valamint az 1000 pontos versenyek közül Miami és Madrid – utóbbi kettőt is a valaha volt legfiatalabb játékosként sikerült megnyernie. Madrid azért is különleges volt, mert a negyeddöntőben Nadalt, az elődöntőben pedig Novak Djokovićot győzte le. Két egymást követő meccsen még senki sem tudta Nadalt és Djokovićot felülmúlni salakon, neki sikerült először ez a bravúr, amiről itt írtunk bővebben.

Alcaraz és Ruud John McEnroe-val – Fotó: Kena Betancur / AFP
Alcaraz és Ruud John McEnroe-val – Fotó: Kena Betancur / AFP

Akkor Nadal is azt mondta Alcarazról, hogy minden tulajdonság megvan benne, hogy nagy bajnokká váljon. „Fantasztikus, amit csinál, és jó esélye van rá, hogy sok Grand Slam-tornát nyerjen, és világelsővé váljon” – mondta. Alcaraz az első Grand Slam-győzelmet már a US Openen kipipálta, és ezzel a világelsőséget is megszerezte. A vasárnapi döntő után újra a tenisz legnagyobbjai méltatják, és az egész tornán mutatott teljesítménye miatt is sokan akár a nagy hármashoz, Nadalhoz, Djokovićhoz és Roger Federerhez hasonló magasságokba jósolják őt a jövőben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!