Erős csoportba került a Fradi az Európa-ligában: a Crvena zvezda és a Monaco is az ellenfelek között

2022. augusztus 26. – 13:42

frissítve

Erős csoportba került a Fradi az Európa-ligában: a Crvena zvezda és a Monaco is az ellenfelek között
Az Európa-liga 2022/23-as szezonjának sorsolása 2022. augusztus 26-án, Isztambulban – Fotó: Murad Sezer / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A Crvena zvezdával, az AS Monacóval és a Trabzonsporral került egy csoportba a Ferencváros az Európa-liga péntek délutáni sorsolásán. A Fradi elkerülte az olyan sztárcsapatokat, mint az Arsenal vagy a Manchester United, de így is nagyon erős csoportba került, ahol minden egyes pontért meg kell majd küzdenie.

A Fradi sorozatban négy egymást követő szezonban jutott el valamelyik európai futballsorozat főtáblájáig: 2019-ben és 2021-ben is az Európa-ligában, míg 2020-ban a Bajnokok Ligájában játszhatott csoportmeccseket.

Az Európa-liga 2022/23-as szezonjának döntőjét Budapesten, a Puskás Arénában rendezik 2023. május 31-én. Ebből adódóan a döntő nagykövete a 97-szeres magyar válogatott játékos, Gera Zoltán lett. Gera 2010-ben a Fulham játékosaként El-döntőt játszott az Atlético Madrid ellen. Gera a sorsolásnál is segédkezett, ő húzta ki a csapatok felét.

Gera Zoltán kihúzta a Ferencvárost az Európa-liga csoportkörének augusztus 26-i sorsolásán, Isztambulban – Fotó: Murad Sezer / Reuters
Gera Zoltán kihúzta a Ferencvárost az Európa-liga csoportkörének augusztus 26-i sorsolásán, Isztambulban – Fotó: Murad Sezer / Reuters

Az elmúlt évek jó nemzetközi szereplésének köszönhetően a Fradinak 15,5 UEFA-koefficiens pontja van, ezzel a harmadik kalapba került. Az Európa-liga csoportkörében 32 csapat vesz részt, nyolc darab négyes csoportba osztva.

Gera a volt csapatát, a Ferencvárost utoljára húzta ki a harmadik kalapból, így a magyar bajnok a H csoportba került, ahová korábban a szerb Crvena zvezdát és a francia AS Monacót sorsolták, a negyedik kalapból pedig a török Trabzonspor került ide. A Crvena zvezda, az AS Monaco és a Trabzonspor a Fradihoz hasonlóan szintén a Bajnokok Ligájából kiesve került az Európa-ligába.

A csoportelsők automatikusan továbbjutnak a legjobb 16 közé, vagyis a nyolcaddöntőbe. A második helyen végzőket a BL-csoportokból harmadik helyen kieső csapatokkal sorsolják össze, és az így kialakult párharcok győztesei jutnak még be a nyolcaddöntőbe. Az El-csoportban harmadik helyen végző csapatok a harmadik számú kupasorozatban, a Konferencia-ligában folytathatják.

A csoportkör pontos menetrendjét később alakítják ki.

Az Európa-liga 2022/23-as szezonjának csoportköre:

  • A csoport: Arsenal, PSV Eindhoven, Bodø/Glimt, Zürich
  • B csoport: Dinamo Kijev, Stade Rennes, Fenerbahçe, AEK Larnaca
  • C csoport: AS Roma, Ludogorec, Real Betis, HJK Helsinki
  • D csoport: Braga, Malmö, Union Berlin, Union Saint-Gilloise
  • E csoport: Manchester United, Real Sociedad, Sheriff Tiraspol, Omonia Nicosia
  • F csoport: Lazio, Feyenoord, Midtjylland, Sturm Graz
  • G csoport: Olimpiakosz, Qarabağ, Freiburg, Nantes
  • H csoport: Crvena zvezda, AS Monaco, Ferencváros, Trabzonspor
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!