Kőkemény csoportban a Fradi az El-ben: német, skót és spanyol ellenfelei lesznek
2021. augusztus 27. – 12:40
frissítve
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) péntek délben Isztambulban megtartotta az Európa Liga csoportkörének sorsolását. A Ferencváros két éve szintén ebben a sorozatban volt érdekelt, tavaly a BL-főtáblájára került, magyar csapatnak még sohasem sikerült három egymást követő évben ez a bravúr.
A Fradit a negyedik kalapba sorolták be, ez az első év, amikor az El-főtáblán 32 csapat vesz részt és nem 48, mint az előző szezonokban. Innen a csoportelsők automatikusan továbbjutnak a 16 közé, a második helyen végzőket a BL-harmadikokkal húzzák össze, és a győztesekkel egészül ki a 16-os mezőny. A harmadikok pedig átkerülnek a Konferencia Ligába, vagyis az elmúlt évek eredményei alapján van esélye a Fradinak arra, hogy tavasszal is kupameccset játszhasson. A válogatott kapus, Dibusz Dénes már el is mondta, az a céljuk, hogy 2003 után ismét lehessen magyar klubért szorítani tavasszal. Igen nehéz dolga lesz viszont ebből a négyesből továbblépnie a magyar bajnoknak, mert már egy győzelmet elérni sem lesz könnyű Peter Stöger csapatának.
De nézzük a beosztást:
- A csoport: Lyon, Rangers, Sparta Praha, Bröndby
- B csoport: Monaco, PSV Eindhoven, Real Sociedad, Sturm Graz
- C csoport: Napoli, Leicester, Szpartak Moszkva, Legia Varsó
- D csoport: Olympiakosz, Frankfurt, Fenerbahce, Antwerpen
- E csoport: Lazio, Lokomotiv Moszkva, Marseille, Galatasaray
- F csoport: Braga, Crvena Zvezda, Ludogorec, Midtjylland
- G csoport: Leverkusen, Celtic, Real Betis, Ferencváros
- H csoport: Dinamo Zagreb, Genk, West Ham United, Rapid Wien
A magyar bajnok ismét összecsaphat a skót Celtickel, amelyiket tavaly egy meccsen, egy 2-1-es győzelemmel elbúcsúztatott a Bajnokok Ligájából. A Leverkusen folyamatos szereplője a nemzetközi kupáknak, 2002-ben BL-döntőt játszott. A legutóbbi Bundesliga-fordulóban 4-0-ra mosta le a Gladbachot. Magyar csapattal egyszer játszottak a németek, a Honvédot 7-0-s összesítéssel búcsúztatták el. A Real Betis a hagyományosan erős Spanyolországot képviseli, a Betis a BVSC-vel találkozott egyszer a KEK-ben, és 4-0-val lépett át rajta. A Fradinak nincs rossz emléke a legutóbbi spanyol ellenfeléről, mert az Espanyollal szemben úgy játszott két döntetlent (kint 1-1, itthon 2-2), hogy győzelmi esélyei voltak, igaz az Espanyol kiesett a spanyol élvonalból abban a szezonban, de vissza is került rögtön.
Szalai Attila, a Fenerbahce védője, különleges párharc részese lesz, mert a görög Olympiakosszal találkoznak. A döntőt május közepén Sevillában rendezik.
Idén először bonyolítják le az Európai Konferencia-liga küzdelmeit, az UEFA annak a beosztását is kisorsolta, ide került át a FTC által búcsúztatott cseh bajnok, a Slavia. José Mourinho és a Roma ebben a sorozatban játszik majd, és a gibraltári Lincoln is versenyben van még.
A csoport: Linz, Maccabi Tel-Aviv, Alaskert (örmény), HJK Helsinki
B csoport: Gent, Partizan Beograd, Flora Tallinn (észt), Anorthoszisz (ciprusi)
C csoport: AS Roma, Zorja Luhanszk (ukrán), CSZKA Szófia, Bodö/Glimt (norvég)
D csoport: AZ Alkmaar (holland), CFR Cluj (román), Jablonec (cseh), Randers (dán)
E csoport: Slavia Praha, Feyenoord (holland), Union Berlin (német), Haifa (izraeli)
F csoport: Köbenhavn (dán), PAOK (görög), Slovan (szlovák), Lincoln (gibraltári)
G csoport: Tottenham (angol), Rennes (francia), Vitesse (holland), Mura (szlovén)
H csoport: FC Basel, Qarabag (azeri), Kairat (kazah), Omonia (ciprusi)