Őrült hajrával dőlt el a maratonfutás Európa-bajnoki címe

2022. augusztus 15. – 17:09

frissítve

Őrült hajrával dőlt el a maratonfutás Európa-bajnoki címe
A pillanat, amikor Richard Ringer megelőzi Maru Teferit az atlétikai Európa-bajnokság maratonfutó számában – Fotó: Lukas Barth / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A müncheni atlétikai Európa-bajnokság a két leghosszabb számmal, a női és a férfi maratonfutással indult, és hozott olyan jeleneteket, amelyek sokáig emlékezetesek maradnak.

A férfiaknál a német Richard Ringer nyert úgy, hogy az utolsó három kilométerig az élmezőny mögött futott. A 42,195 kilométeres táv végére három izraeli, Maru Teferi, Gashau Ayale és Yimer Getahun, valamint a spanyol Ayad Lamdassem és a német Amanal Petros maradt. Úgy tűnt, hogy ez az ötös osztozhat majd a dobogós helyeken. Ringer viszont nem egészen így gondolta. Néha egészen más nyomvonalon futva mint a többiek, szép lassan feldolgozta magát az élbolyra. Az utolsó két kilométeren már ő is elöl volt, de ekkor sem számoltak vele igazán.

Miután Teferi és Petros iramot váltott, elszakadtak a többiektől, és már sokan oda is adták nekik az aranyat és az ezüstöt. Ringer ekkor nem tudott gyorsítani, de nem szakadt le túlságosan. Teferi aztán még egyet odalépett, miközben Petros mozgása teljesen szétesett, folyamatosan lassult. Először őt fogta meg Ringer, de Teferi még mindig lehetetlenül távolinak tűnt. A német viszont hitt magában, később azt mondta, hogy a közönség adott neki szárnyakat, sőt harmadik lábat, és óriási hajrát kivágva az utolsó métereken leelőzte a kicsit hitehagyottá is vált Teferit. Ringer végül három másodpercet adott neki. 2 óra 10 perc 21 másodperces idővel győzött.

A német bajnok felhőtlenül ünnepelt, majd később sportszerű oldalát is megmutatta, azonnal csapattársa, Johannes Motschmann segítségére sietett, miután az eldőlt lábgörcse miatt.

A maratonfutók idén nehéz helyzetbe kerültek, hiszen ebben az évben egyszerre rendezték az Eb-t és a világbajnokságot is, és mivel a két esemény között csak 23 nap volt, igazán csak az egyiken lehetett jó szereplésben bízni. Ezt az alaptételt persze néhányan képesek meghazudtolni. Például a most második Teferi, aki a vb-t a 11. helyen fejezte be. Ringer azt mondta, a németek eleve az Eb-re készültek, mert nem sokszor van lehetőségük a hazai közönség előtt futni világversenyen.

A férfiak mezőnyében ott volt Csere Gáspár, aki 2:18:35-tel a 36. helyen ért célba.

A női maraton is látványos volt, de kevésbé ideglelős versenyt hozott. A lengyel Alexander Lisowska már a 40. kilométernél ott hagyta az eddigre négyfősre fogyott élcsoportot, és előnyét végig megőrizte. A második-harmadik helyért nagy csata folyt, a holland Nienke Brinkmann, a német Miriam Dattke és a horvát Matea Parlov Koštro többször megelőzték egymást. Végül a horvát lett a második hét másodperces hátránnyal, míg Brinkmann néhány tizeddel szerezte meg a bronzérmet a német futónő előtt.

A nőknél két magyar kvalifikálta magát az Eb-re. Az élete első világversenyén induló Szabó Nóra az első 12 kilométert még az élbollyal tette meg, de után fokozatosan hátrébb csúszott, végül a 17. lett 2:34:49-cel, a győztes mögött több mint hat perccel lemaradva. Erdélyi óvatosabban kezdett, 2:48:03-mal a 48. helyen zárta a maratont.

Eredmények:

férfi maraton:
1. Richard Ringer (Németország) 2:10:21 ó
2. Maru Teferi (Izrael) 2:10:23
3. Gashau Ayele (Izrael) 2:10:29
...36. Csere Gáspár 2:18:35

női maraton:
1. Aleksandra Lisowska (Lengyelország) 2:28:36 óra
2. Matea Parlov Kostro (Horvátország) 2:28:42
3. Nienke Brinkman (Hollandia) 2:28:52
...17. Szabó Nóra 2:34:49
...48. Erdélyi Zsófia 2:48:03

Kövess minket Facebookon is!