Ancelotti: A Real Madrid az utolsó csapatom
2022. augusztus 13. – 16:09
A 63 éves olasz edző, Carlo Ancelotti az Il Messaggero című lapnak adott interjút, amit az MTI vett észre.
„Ez a madridi időszak vet véget a pályafutásomnak, utána befejezem az edzősködést. A Real Madrid a futball csúcsa, logikus, hogy az ember itt hagyja abba” – nyilatkozta.
Megkérdezték arról is, hogyan változott edzőként, mert már ő az egyik rangidős a szakmában.
„Az idő változtat a dinamikán. Néhány évvel ezelőtt a technikai és taktikai felkészítés volt elsősorban fontos. Az emberi kapcsolatok átvették ezt a szerepet, a játékosok megismerése, az új generációval való szembenézés.”
Taktikailag Ancelotti mindig képzett volt, az idei BL-döntőt egy váratlan húzással nyerte meg, amikor Valverdét a jobb szélre húzta ki, erre az angolok nem voltak annyira felkészülve.
Ancelotti szerződése 2024 nyaráig érvényes, az elmúlt szezonban bajnokságot és Bajnokok Ligáját nyert a madridiakkal, szerdán az európai Szuperkupát is elhódították. Ancelottinak szakvezetőként a szerdai volt a 24. trófeája, és ő az egyetlen edző jelenleg, aki mind az öt topligában bajnokságot tudott nyerni, és még a Star Trekben is szerepet kapott.
A mostani szezonra a BL-címvédést nevezte a legfontosabb célkitűzésnek, míg a bajnokságban az előző kiíráshoz képest élesebb versenyfutásra számít. Szerinte a Barcelona erősödött, a Sevilla a távozó játékosai ellenére versenyképes maradt, az Atlético Madrid továbbra is stabil, míg Bilbaóban és Valenciában a városi hagyományok köteleznek, ráadásul mindkét klubnál tapasztalt edző irányít. A spanyol bajnokság a hétvégén kezdődik.
Ancelottira vár az a feladat, hogy a Real korosodó középpályáját lecserélje, és beépítse a fiatalokat.