Újabb Zengő-futamgyőzelem a WTCR-ben, Michelisztől csapatdöntés vette el a dobogót

2022. augusztus 7. – 16:45

Másolás

Vágólapra másolva

Jelentősen megcsappant mezőnnyel folytatódott a franciaországi Elzászban, azon belül is az Anneau du Rhin versenypályán a túraautó-világkupa (WTCR) 2022-es szezonja, miután a hét közepén kiszállt az öt versenyautót indító Cyan Racing a Goodyear által szállított gumiabroncsok veszélyességére hivatkozva.

Ezáltal 17-ről 12-re fogyatkozott a mezőny az idény hetedik versenyhétvégéjére, de a szűkülő létszám mellett is voltak azért izgalmak a két hétvégi futamon. Az első futamon a nyolcadik helyről rajtoló Michelisz Norbert egy jó kezdéssel, majd mások visszaesését kihasználva egészen az ötödik helyig tört előre. Később, jóval a leintés után viszont végül a negyedik helyet is megszerezte, az eredetileg dobogón záró Gilles Magnust ugyanis 5 másodperces büntetéssel sújtották egy szabálytalan manőver miatt. A futamot Nathanael Berthon nyerte, a Zengő Motorsport két pilótája, Rob Huff és Nagy Dániel az 5. és 8. helyeken zártak, Tassi Attila viszont kiesett defekt miatt.

A második, fordított rajtrácsos futamon Huff és Michelisz is jobb helyről kezdhetett, Huff a második helyről rajtolva hamar be is vágott Mehdi Bennani elé, megszerezve a vezetést, Michelisz pedig megtartotta harmadik helyét.

Ezt a helyet jól is tartotta Michelisz, de amint a háta mögött, óriási csatában felért a negyedik pozícióra a csapattársa, a bajnoki pontversenyt vezető Mikel Azcona, lényegében biztossá vált, hogy a csapat meg fogja őket cserélni a bajnoki címet szem előtt tartva. Azcona egyébként egy varázslatos manőverrel vette el Magnustól a negyedik helyet.

A csapatdöntés miatti helycsere egyben azt is jelentette, hogy Michelisz idén még nem állhatott fel a dobogóra a WTCR-ben, utoljára 10 hónapja, tavaly októberben végzett a legjobb háromban, akkor nyert is a csehországi Mostban.

Mivel az élen senki nem veszélyeztette a rajt után előző Rob Huff vezető pozícióját, a korábbi WTCC-világbajnok zavartalanul tudott nyerni. A portugáliai fordított rajtrácsos futamon szerzett győzelme után ez a volt a második sikere idén a WTCR-ben. Michelisz a harmadik, Tassi Attila a 9., Nagy Dániel két kör hátrányban a 12. helyen ért célba, Zengő-szendvicsbe fogva a teljes mezőnyt.

Rob Huff a szezonbeli második futamgyőzelmét szerezte a Zengő Motorsportnál – Fotó: Paulo Maria / FIA WTCR / DPPI Media
Rob Huff a szezonbeli második futamgyőzelmét szerezte a Zengő Motorsportnál – Fotó: Paulo Maria / FIA WTCR / DPPI Media

Hét versenyhétvége után Michelisz csapattársa, Mikel Azcona 241 ponttal vezeti a bajnokságot, Néstor Girolami a második 206 ponttal, a zengős Rob Huff pedig a harmadik 187 ponttal. Michelisz a 8. helyen áll 127 pontot gyűjtve, Tassi 68 ponttal a 13., Nagy Dániel pedig 37 ponttal a 16. helyen.

Ha az 5 autós létszámcsökkenés nem lenne elég gond a WTCR számára, egyelőre nem tudni, hogy mikor és hol folytatódik a bajnokság. A túraautó-világkupa egy nyári szünet után eredetileg Ázsiában folytatta volna idényét, ám ezeket a futamokat törölték, a pótlásról pedig még nem döntöttek, igaz, várhatóan a Nemzetközi Automobil Szövetség augusztus 8-i ülésén döntés születhet, hány versenyhétvége vár még a pilótákra, és merre kell majd utazniuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!