A kajakos Kopasz Bálint ezer méteren, a női kajakpáros kétszázon lett világbajnok

2022. augusztus 6. – 18:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Rögtön két aranyérmet is nyertek a magyarok szombaton a kanadai Halifaxben zajló kajak-kenu világbajnokságon, a kajakos Kiss Blanka és Lucz Anna duója 200 méteren győzött, a kajakos Kopasz Bálint pedig az 1000 méteres királyszámban lett első. A kenus Bragato Giada-Nagy Bianka páros 200-on és 500-on is döntőbe jutott, mindkétszer bronzérmet szereztek.

Az első magyar érmet a kenusok szerezték meg 500 méteren, a kínai és az ukrán duó ért előttük célba, így harmadikak lettek. Egy óra sem telt el, és már 200-on döntőzött a magyar páros, ahol ugyancsak bronzérmet nyertek, itt a kubai és a kínai páros végzett előttük. Közben viszont az első világbajnoki arany is meglett, a kajakos Kiss Blanka-Lucz Anna kettős nagyon szoros csatában, két tizedmásodperccel verte a spanyolokat, így ők állhattak fel a dobogó legfelső fokára. Ezt a futamot itt lehet megnézni.

Ezután pedig jött Kopasz Bálint, aki tavaly Tokióban olimpiai bajnok lett ezer méteren, most pedig ugyan nagyot küzdött a portugál címvédővel, Fernando Pimentával, végül öt századdal maga mögé utasította őt a döntőben, így a világbajnokságon is aranyérmet szerzett. Az ő futamát itt nézhetik vissza.

Kiss és Lucz az M4 Sportnak a futam után azt mondták, hogy nagyon örülnek a győzelemnek, de azért még keresték a szavakat. Az eredményhirdetés után aztán már kicsit összeszedettebben tudtak nyilatkozni, Kiss Blanka arról beszélt, hogy végig nagyon ott volt most fejben, a rajtot is sikerült jól elkapniuk, és arra is figyelt, hogy száz méternél be tudjanak indulni. A végén látta, hogy nagyon jönnek fel mellettük, és bár ő úgy látta, hogy meglett a győzelem, csak akkor tudott igazán örülni, amikor mondták nekik, hogy ők győztek. Lucz Anna is arról beszélt, hogy nem örült egyből, de azért hamar egyértelművé vált számára is, hogy megnyerték a futamot.

Balla Virág (C-1 1000 m) negyedik, a fiatal Fojt Sára, Pupp Noémi, Kőhalmi Emese, Gazsó Alida Dóra összeállítású 500-as kajaknégyes hatodik, a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám 500-as kenupáros és Rendessy Eszter (K-1 500 m) hetedik, Korisánszky Dávid (C-1 200 m) pedig nyolcadik lett a szombati döntőben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!