Három góllal kikapott a Kisvárda a Konferencia-ligában

2022. augusztus 4. – 21:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Kisvárda 3-0-s vereséget szenvedett a Moldétól a Konferencia-liga harmadik selejtezőkörében, így csak akkor van esélye továbbjutni, ha a visszavágón megszórja a norvégokat.

A tavalyi NB I. másodikja az előző körben kapcsolódott be a kupasorozatba, és kettős győzelemmel lépett túl a kazah Kairaton. A norvég bajnokságban jelenleg első Molde viszont nem sok esélyt hagyott a Kisvárdának.

A magyar klub, amelynek kezdőjében csupán egyetlen magyar, Ötvös Bence volt, ugyan csak a 62. percben kapta az első gólt, de húsz perccel később gyors összeomlás következett. A norvégok két perc alatt két gólt szereztek, és ezzel alighanem a továbbjutást is elintézték.

Az MTI beszámolója szerint a Kisvárda jól védekezett az első félidőben, és gyors támadásokat is vezetett, de nem volt igazán veszélyes. A másodikban a norvégok nagyobb nyomást gyakoroltak, majd a bekapott gól után a Kisvárda kinyílt, és ekkor kaptak újabb gólokat.

A Konferencia-ligában játszik ma a Fehérvár is, eredményéről később számolunk be.

Csütörtökön Európa-liga selejtezőket is játszottak. A Fenerbahçe játékosaként Szalai Attila a cseh Slovácko ellen lépett pályára, és csapatával 3-0-ra nyertek is.

Eredmény:
Molde (norvég)–Kisvárda Master Good 3-0 (0-0)
Molde, vezette: Sztojcsevszki (északmacedón)
gól: Hussain (63.), Fofana (80.), Linnes (82.)
sárga lap: Breivik (60.), Hussain (92.), illetve Kravcsenko (59.), Ötvös (64.), Ilievszki (92.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!