Cristiano Ronaldónak edzője szerint erőnléti gondjai vannak

2022. augusztus 4. – 10:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Cristiano Ronaldónak erőnléti gondjai vannak Erik Ten Hag, a Manchester United labdarúgócsapatának a nemrég kinevezett vezetőedzője szerint, írja az MTI.

A Manchester United portugál sztárja családi okokból kihagyta a nyáron a gárda thaiföldi és ausztráliai túráját, az Atletico Madrid elleni felkészülési mérkőzésen sem lépett pályára, majd vasárnap az első félidőben játszott a szintén spanyol Rayo Vallecano ellen. Utóbbi meccsen a 37 éves csatár azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy a szünet után néhány társával együtt távozott a stadionból, ezt Ten Hag utóbb elfogadhatatlannak nevezte.

„Beleférhet az elképzeléseimbe, de javítania kell az erőnlétén. Fantasztikus játékos, ezt már sokszor bebizonyította, de egy futballista megítélésében mindig a pillanatnyi forma az elsődleges”

– jelentette ki a holland tréner, aki az előző idény végén a bajnok Ajaxot hagyta el az MU kedvéért.

A ötszörös aranylabdás Ronaldo a hírek szerint távozna Manchesterből. Ronaldo távozási szándéka már egy hónapja köztudott, a Times szellőztette meg, hogy kérte a szerződése felbontását, mert a Bajnokok Ligájában szeretne játszani, míg a MU most csak az Európa Ligában érdekelt. Ebben a cikkben írtunk arról, hol merült fel a neve eddig, és hová nem kellett a Bayerntől a Chelsea-ig. A megoldás a Sporting Lisszabon lehet, ahonnan 2003-ban a Manchesterbe szerződött.

Az angol bajnokság pénteken kezdődik, a Manchester vasárnap hazai pályán a Brightonnal kezd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!