Az UEFA a szurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt büntette a Slovant

2022. július 29. – 17:38

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága megbüntette a Slovan Bratislavát: a szlovák klubot szurkolóinak a Ferencváros otthonában 2-1-re megnyert Bajnokok Ligája-selejtezőn tanúsított viselkedése miatt marasztalta el a testület.

A döntés szerint a múlt szerdai összecsapáson a szlovák drukkereknek többször is rasszista megnyilvánulásai voltak, ezért 40 ezer eurós (kb. 16,2 millió forintos) büntetést kapott a csapat, és nem lehet majd nyitva a Slovan ultrái számára fenntartott C-szektor a görög Olmypiakosz ellen augusztus 11-én következő Európa-liga selejtezőn. Az üres helyekre pedig rasszizmust elutasító, #NoToRacism feliratú molinót kell kihelyezni.

A Slovannak ezen kívül pályára hajított tárgyakért 25 ezer (kb. 10,1 millió forintos), pirotechnikai eszközök használatáért 13 ezer eurót (kb. 526 ezer forintot) kell fizetnie.

A Slovan-drukkerek ezenkívül nem kísérhetik el kedvenceiket az Olympiakosz elleni párharc görögországi felvonására, és amennyiben egy későbbi UEFA-mérkőzésen hasonlóképpen viselkednek, két évig nem utazhatnak idegenbeli találkozóra, írja az MTI.

A Ferencváros a hazai vereség után most szerdán 4-1-re nyert vendégként, ezzel a BL-selejtező harmadik fordulójába jutott.