Fegyelmi eljárás nélkül tették ki a válogatottból az olimpiai érmes gyorskorcsolyázót

2022. július 15. – 15:17

frissítve

Fegyelmi eljárás nélkül tették ki a válogatottból az olimpiai érmes gyorskorcsolyázót

Másolás

Vágólapra másolva



Az előző két téli olimpián (2018 és 2022) aranyérmet szereztek a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók. A sikerek egyik letéteményese, Csang Csing Lina edzőnő volt, aki 2012-ben jött Magyarországra, és ahogy a szövetség egyik vezetője találóan megfogalmazta, ő volt az, aki kihegyezte a ceruzát. Lina nagy hatással volt a sportágra, ezért is érintette érzékenyen a szereplőket a távozása. A hazai szövetség elnöke, Kósa Lajos azt mondta a Nemzeti Sportnak, visszautasíthatatlan ajánlatot kapott a hazájából, és elment.

Úgy tudjuk, nem volt licit sem, az egyébként határozatlan idejű szerződéssel rendelkező edzőnő menni akart. Már a 2018-as váltóarany után megkörnyékezték, nemcsak Kínából, máshonnan is, de akkor még maradt. Kína nem szerepelt jól a 2022-es olimpián, a férfiak egy aranyat nyertek, a nők mindössze egy bronzig jutottak, és ez gyorsította fel a folyamatokat. Linától azt remélik, hogy a sportágat fejlődő pályára állítja. Hogy milyen szerepkörben teszi ezt meg, arról egyelőre nem tudni. Lehet, hogy kapitány lesz, lehet, hogy szakmai igazgató, vagy tanácsadó.

Anyagi okai biztosan nem lehettek távozásának, mert forrásaink szerint 5 millió forint körüli összeget keresett havonta, ennyit Európában vélhetően máshol nem kapott volna meg, a kínai viszonyokat nem ismerhetjük.

Az edzőnő azért volt szoros kapcsolatban a Liu testvérekkel, mert Shaolint 12, Shaoangot 9 éves korában ismerte meg, amikor másfél évet Kínában töltöttek. A kapcsolatuk sokkal bensőségesebb volt, mint egy átlagos edző-tanítványé, és most az a kérdés, hogyan lehet ezt átmenteni a jövőben. Járható út-e az, hogy a két versenyző Kínában készül fel az év egyes szakaszaiban, vagy ettől elzárkóznak a kínaiak.

Lina távozása nagy veszteség, de ha már választani lehetett volna, akkor a legjobb időpontban történt. A következő, 2026-os milánói téli olimpiai ciklus elején tartunk, a Liu testvérek egyébként nem pihennek, nem hagyják ki a szeptemberben kezdődő szezont, a héten tértek haza egy olaszországi edzőtáborból. A szövetségtől arra egyébként nem kaptunk határozott választ, hogy a szakvezető mikor jelentette be távozási szándékát.

Azt viszont tudatta a MOKSZ a Telexszel, hogy az amerikaiból magyarrá lett John-Henry Kruegernek nem véglegesen, hanem a 2022–23-as szezonra nem hosszabbították meg a sportolói szerződését, nem zárult be előtte a válogatott kapuja. Azt egyelőre homály fedi, mi okozta ezt a drasztikust döntést. A fegyelmi bizottság egyébként nem tárgyalta az esetét, a szövetség azt erősítette meg nekünk, hogy fegyelmezetlenségek miatt büntették meg.

Krueger 2014-ben még nem volt olimpikon, 2018-ban a hollandokkal edzőtáborozott együtt, akkor érte el legnagyobb sikerét, második lett ezer méteren. 2019-ben döntött úgy, hogy megcélozza a magyarokkal az olimpiát, és mivel magyar felmenői vannak, ezért az állampolgárságot is megkapta. Reális esély volt arra, hogy vele az olimpiai bajnok váltó erősebb lesz, és megvédheti a címét, ez azonban nem sikerült, lemaradt a döntőről a csapat. A testvérével együtt érkezett, Cole-t már korábban kitették a csapatból, ő már nincs is Magyarországon, John előtt tehát nem zárult be örökre a kapu.

Annyit kiderítettünk, Johnnak az nem tetszett, hogy Lina elsősorban a két Liu edzője volt, nem pedig a válogatotté, és őt ez annyira zavarta, hogy kemény hangnemben szóvá is tette. Az pedig egyenesen irritálta, hogy olykor kínaiul beszéltek egymás közt az edzéseken, ő pedig nem értette. Nagyobb odafigyelésre vágyott, de az egész edzésmunkát is kritizálta, mert úgy érezte, hogy túledzették őt, már az olimpia helyszínéről panaszkodott arra, hogy nem érzi frissnek magát, nincs meg a sebessége. Krueger a bronzérmes mix váltó tagja volt, de a döntőben nem ő versenyzett.

Mostantól, Lina távozása után az a kérdés, mennyire veszi még komolyan az álmát, az olimpiai győzelmet, és hogy Bánhidi Ákossal képes lesz-e tisztázni a helyzetét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!