Kizárták a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatottból a honosított Krueger John-Henryt

2022. július 13. – 09:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tíz év után távozik a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott vezetőedzői posztjáról Csang Csing Lina – jelentette be közleményben a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ). Később Bánhidi Ákos, a magyar csapat új szakmai vezetője megerősítette, hogy fegyelmi vétség miatt kizárta a válogatottból Krueger John-Henryt, aki így többet nem fog magyar színekben versenyezni.

Csang Csing Linát a Liu testvérek „fedezték fel” a magyar korcsolyasport számára, amikor még fiatal korukban másfél évig az ő vezetésével edzettek Kínában. Lina 2012 nyarán érkezett Magyarországra, és előbb szakmai tanácsadóként, majd a 2014-es szocsi olimpia után vezetőedzőként dolgozott a válogatottnál – írja a Nemzeti Sport.

Kiemelkedő szerepe volt a magyar korcsolyasport sporttörténeti sikereiben, így a férfi váltó 2018-as phjongcshangi olimpiai aranyérmében (ami a magyar sport első téli olimpiai aranyérme volt), valamint az első egyéni téli olimpiai aranyéremben is, melyet Liu Shaoang nyert idén Pekingben.

Csang Csing Lina 2020. január 23-án, Debrecenben – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
Csang Csing Lina 2020. január 23-án, Debrecenben – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Csang Csing Lina 2019-ben az év edzője lett a Magyar Sportújságíró Szövetség által rendezett Év Sportolója-gálán, de megkapta a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét (polgári tagozat), valamint az idei pekingi téli játékokat követően a Magyar Érdemrend Középkeresztjét is. A szövetség tájékoztatása szerint Lina hazautazik Kínába, a magyar csapat új szakmai vezetője pedig az elmúlt időszakban csapatvezetőként és edzőként dolgozó Bánhidi Ákos lesz. Az edzői stáb tagja marad Jae Szu Csun dél-koreai szakember, a női csapat irányítását pedig a brit Nicholas Gooch veszi át.

A Nemzeti Sport értesülései szerint nemcsak Csang Csing Lina távozott a magyar válogatottól, hanem Krueger John-Henry is. A 2018-as phjongcshangi olimpián amerikai színekben ezüstérmet nyert 1000 méteren. Ezt követően állampolgárságot váltott, és a magyar csapattal készült az idei pekingi téli olimpiára, ahol a magyar vegyes váltó tagjaként bronzérmes lett.

Frissítés 12:07: Bánhidi Ákos, a magyar csapat új szakmai vezetője azt mondta, abban reménykedett, hogy az a szakmai stáb, amely az elmúlt évtizedben sikerre vezette a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázókat, legalább a 2026-os, milánói olimpiáig együtt maradhat. „Nemcsak a Liu fivéreket, hanem engem is mélyen érintett az eddigi vezetőedző, Csang Csing Lina távozása. A fiúk esetében ezt az érzést még sokkal meg kell szorozni, mert második anyjukként tekintenek rá” – mondta.

Liu Shaoang, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Liu Shaolin Sándor és Krueger John-Henry, a bronzérmes magyar rövidpályás gyorskorcsolya vegyes váltó tagjai – Fotó: Kovács Tamás / MTI
Liu Shaoang, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Liu Shaolin Sándor és Krueger John-Henry, a bronzérmes magyar rövidpályás gyorskorcsolya vegyes váltó tagjai – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Bánhidi azt is elárulta, hogy Krueger John-Henry olyan fegyelmi vétségeket követett el, hogy életében először arra kényszerült, kizárjon valakit a csapatból.

Mint megjegyezte, ez végleges döntés, azaz a 2018-ban 1000 méteren olimpiai ezüstérmes sportoló többet nem versenyez magyar színekben.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!