25 év után először hiányzik a tenisz-világranglistáról Roger Federer

2022. július 11. – 17:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Legjobb magyarként Fucsovics Márton 38 helyet rontva a 97. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján. A harmincéves játékos visszaesése annak tudható be, hogy mivel az oroszok és belaruszok kizárása miatt Wimbledon után nem osztottak ranglistapontokat, elvesztette a tavalyi negyeddöntőért kapott 350 pontot – írta az MTI.

A címét vasárnap megvédő Novak Djoković 2000 pontot bukott, és a harmadikról a hetedik helyre esett vissza. Az élen változatlanul az orosz Danyiil Medvegyev áll, aki nem léphetett pályára a londoni Grand Slam-tornán.

A hússzoros Grand Slam-tornagyőztes, korábbi világelső Roger Federer 25 év után most hiányzik először a világranglistáról, amelyen 1997 szeptemberében szerepelt először. A 40 éves svájci teniszező Wimbledon előtt még a 97. volt, de elveszítette pontjait, mert a rangsor a játékosok elmúlt 52 hétben elért eredményein alapul, és ő sérülései valamint műtétei miatt egyáltalán nem versenyzett a legutóbbi egy évben.

Visszavonulását eddig még nem jelentette be, de épp hétfőn nyilatkozott úgy egy holland lapnak, hogy el tudja képzelni az életét tenisz nélkül. Tisztában van azzal, hogy egy profi karrier nem tarthat örökké, és ez így is van rendjén.

A nőknél Bondár Anna újabb karriercsúccsal már az 53. helyen áll. A 25 éves játékos 11 helyet javított azzal, hogy wimbledoni első fordulós búcsúját követően a franciaországi Contrexeville-be utazott, ahol a múlt héten az elődöntőig jutott a 115 ezer dollár (46 millió forint) összdíjazású challenger-versenyen. A négy között éppen Gálfi Dalma állította meg, aki aztán a fináléban három meccslabdáról kikapott, de így is – saját rekordját beállítva – a 81. helyre jött fel. A harmadik top 100-as magyar, Udvardy Panna a 94. helyre lépett előre. Bondárról ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!