Hátha én leszek a következő, aki egy nagy tornán odaér

2022. június 19. – 12:18

Hátha én leszek a következő, aki egy nagy tornán odaér
Fotó: Matthew Stockman / Getty Images / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Bondár Anna először 18 évesen igazolta a tehetségét, 2015-ben Európa-bajnok volt a juniorok közt, ezzel a címmel büszkélkedhetett korábban Mandula Petra és Szávay Ágnes is, akik később Grand Slam-tornán a nyolc közé jutottak. Bondárnak is szép jövőt jósoltak, de egy év múlva egy súlyos sérülés megszakította a pályáját. Az akaratát azonban nem törte meg: noha majdnem két évet hagyott ki, nem akarta veszni hagyni az álmát, hogy bekerüljön a legjobb száz közé.

2021. november 7-én, Argentínában érte el élete eddigi legnagyobb sikerét, megnyert egy kisebb tornát. A dátum azért is örökre emlékezetes a szeghalmi születésű versenyzőnek, mert 2016-ban éppen ezen a napon műtötték meg az elszakadt keresztszalagját, amit előtte már fél éven át kezeltek. Úgy érezte magát, mintha egy kis elégtételt kapott volna a sorstól Buenos Airesben, amikor a magasba emelhette a győztesnek járó trófeát. Egy hét múlva Chilében is győzött, azzal a sikerrel lépett be a bűvös százas klubba: a 2021-es évet a 274. helyen kezdte és a 90. pozícióban fejezte be.

Azóta pedig egészen a 62. helyig vágtatott előre a rangsorban. Jelenleg három magyar van a százas elitben, közülük ő áll a legelőkelőbb helyen.

„A chilei tornán ha elbukom a döntőt, a 102. hely lett volna az enyém, volt egy kis feszültség bennem, de végül két szettben nyertem, és a 99. helyen fejeztem be azt a hetet. Megünnepelni nem is tudtam, hogy a száz között vagyok, mert rögtön mentem a reptérre, várt rám a mókuskerék, a következő torna, de legbelül megkönnyebbültem, hogy 24 éves koromra eljutottam erre a szintre.”

Bondár Anna a magyar válogatott mezében – Fotó: MTSZ
Bondár Anna a magyar válogatott mezében – Fotó: MTSZ

A játékos Kuhárszky Zoltán edző irányításával készült fel, és a 60 éves edző van jelenleg is mellette. A szakemberről elég csak annyit mondani, hogy egykor Anke Huberrel és Ana Ivanoviccsal bejutott a legjobb tíz közé, de amikor a svájci válogatottat irányította, dolgozott együtt Roger Federerrel is. Kuhárszkyt Bondár akaratereje fogta meg, amikor már alig volt támogatója, akkor is töretlen hittel ment előre, és nem adta fel.

Bondár az idei Australian Openen már főtáblás volt, ahol az orosz Pavljucsenkova legyőzteutána a neves amerikai tornákon (Indian Wells, Miami, Charleston) állt rajthoz, és folyamatosan tudott javítani a helyezésén. Április végén Madridban az orosz Kaszatkina ellen a harmadik szettben vezetett, és csak a rutintalansága miatt kapott ki tőle. Sok nem odavaló gondolat volt a fejében a vezetésekor, a játéka pedig visszaesett.

„Több volt abban a meccsben, brékelőnyben voltam, de kiengedtem a kezemből, és végül a top 10 felé közelítő Kaszatkina nyert, nem tudtam belépni a félig már nyitott kapun. Szoknom kell még ezt a helyzetet. Volt egy mély beszélgetésem az edzőmmel utána, mert abban fejlődnöm kell, hogy vezetésnél ugyanazt a bátor játékot nyújtsam, amivel az előnyt kiharcoltam, nem szabad óvatoskodni, esetleg az ellenfél hibájára várni. Ugyanúgy fel kell építeni a pontokat, mint előtte. Korábban sokat rágódtam egy-egy meccsen, ezeket is meg kellett tanulni gyorsan lezárni magamban, nem szabad, hogy álmatlan éjszakáim legyenek, mert már a következő héten jön az esély a javításra. Nem ment egyik napról a másikra tudatosítani önmagamban, hogy ez is csak egy meccs, a maga tanulságaival, de tovább kell lépni rajta. Erre a mentális fejlődésre van szükség, hogy az új célomat, a legjobb ötvenet elérhessem.”

Május végén a marokkói Rabatban a négy közé került, de az elődöntőre vállsérülése miatt nem tudott kiállni. Lelkileg nem volt könnyű megemészteni ezt a helyzetet, de túl kellett tennie magát rajta, mert jött a párizsi Grand Slam. A Roland Garroson nem örült, hogy a cseh Kvitovával kell játszania, mert úgy érezte, ha jobban kedvez neki a szerencse a sorsolásnál, akkor akár elérheti a második fordulót is. Az első szettben rövidítésig jutott, szettlabdája is volt, de az egykor a világranglista második helyén is álló, 32 éves játékos 7:6-tal behúzta a játszmát. A másodikban már 6:1-gyel volt jobb Bondárnál. A magyar játékosnak párosban kárpótlást jelentett, hogy negyeddöntős lett a belga Greet Minnennel. Napról napra javult a válla, miután gyulladáscsökkentőt szedett.

„Tavaly ilyenkor a jelenlegi helyezésemet azonnal, habozás nélkül aláírtam volna. Nem tudom még, hol van a vége, remélem, van még bennem tartalék. Jó volt látni a kortársaimat, amikor találkoztam velük, és ők is nyugtázták, hogy ott a helyem köztük. Korábban is hallottam, hogy megvan mindenem ahhoz, hogy a legjobb ötvenet közelítsem, de most ezt bebizonyítottam magamnak.”

Bondár örül Serena Williams visszatérésének, bár neki inkább Justine Henin volt a példaképe a sokoldalúsága miatt, ahogy tudta variálni a játékát. Williams 2005 óta harcolt azért, hogy a férfi és a női pénzdíjak egy GS-tornán egyformák legyenek, mert igazságtalannak érezte a megkülönböztetést. Wimbledon utolsónak állt be a sorba, de 2007-ben megtette a lépést. Legutóbb a görög Cicipasz méltatlankodott, hogy ha már ugyanannyi pénzt kapnak a nők, nekik is három nyert szettig kellene játszaniuk, nemcsak kettőig. Azt is hozzátette, hogy a nők állóképessége is jó, nemcsak a férfiaké.

„El kell fogadnunk, hogy a férfi tenisz mindig is nézettebb lesz, megértem a bírálatokat, hallom én is ezeket a megjegyzéseket, de én egyetértek az azonos pénzdíjakkal, így van ez jól” – reagált Bondár, aki idén a hivatalos adatok szerint 330 ezer dollárt keresett.

Bondár Anna füvön gyakorol Wimbledonra – Fotó: MTSZ
Bondár Anna füvön gyakorol Wimbledonra – Fotó: MTSZ

Mivel salakon nőtt fel, ezen a felületen is érzi magát a legotthonosabban, de már készül Wimbledonra (június 27-én kezdődik a patinás torna, ahol most nem osztanak ranglista pontokat), és Esztergomban füves pályán tud felkészülni. Abban bízik, hogy most jut el a második körbe. Rögtön utána Budapesten (július 11-17.) salakon játszik, és az a terve, hogy egy magyar párral, de azt egyelőre nem árulta el, hogy kivel.

„A lengyel Iga Swiatek most kiemelkedik a női teniszből, szerintem nem is tudja, mikor kapott ki utoljára. Valaha ő is játszott itt, Budapesten, járt ő is kisebb tornákra, aztán egyszer csak megindult. A sportág alapvetően kiszámíthatatlan most, az első ötven körüli, nem kiemelt játékosok is nagyot léphetnek előre, ha belekerülnek egyszer egy flow-ba, ami viszi előre őket, egy GS-tornán a nyolcig, akár a négyig. Ezt láthattuk Ausztráliában és Párizsban is. Hátha én leszek a következő, aki odaér.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!