A FINA szerint már nyolc Covid-eset volt a budapesti úszó-vb-n, a pénteki éremesélyes visszalépett

2022. június 24. – 12:45

frissítve

A FINA szerint már nyolc Covid-eset volt a budapesti úszó-vb-n, a pénteki éremesélyes visszalépett
Fotó: Dean Mouhtaropoulos / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Visszalépett a női 800 méteres gyorsúszás pénteki döntőjétől Lani Pallister, az ausztrálok 20 éves sportolója, aki koronavírus-fertőzés miatt nem indulhat az érmeért a budapesti vizes világbajnokságon – írja a 24.hu.

Lani Pallister tesztje csütörtökön lett pozitív, és legalább hat napra azonnali karanténba helyezték. Az ausztrál csapat egyik embere is pozitív tesztet produkált. A FINA szabályai szerint Pallisternek ki kell hagynia a következő versenyt, és a szobájában kell maradnia, ami azt jelenti, hogy nem utazhat el Barcelonába az ausztrál válogatott többi tagjával.

A szám junior világbajnoka az idei vébén két érmet már begyűjtött, a 4×200-as gyorsváltóval ezüstöt, az 1500 méteres gyorsúszásban pedig bronzot szerzett. Az esti fináléban is komoly éremeséllyel szállt volna medencébe, hiszen az előfutamok során 8:24.66 perces idővel a második legjobbat úszta, hét másodperccel gyengébbet, mint az amerikai Katie Ledecky.

Eddig nyolc úszónál mutattak ki koronavírust

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) megerősítette az ausztrál News Corpnak, hogy eddig összesen nyolc úszónál mutatták ki a koronavírust Budapesten. A Swimming World azt írta, a bajnokság szabályai szerint minden úszót teszteltek érkezéskor, de a maszk viselése nem kötelező, annak ellenére, hogy a versenyzők szoros kapcsolatban vannak egymással. A szaklap úgy tudja, hogy a 8 úszó mellett más sportágak versenyzői, a szervezők és a személyzet más tagjai is produkáltak pozitív teszteket, miután több mint 4000 PCR-tesztet végeztek el eddig a világversenyen.

A pozitív teszteredmény után Ledeckynek is lehet félnivalója, hiszen Pallister közvetlenül mellette állt a hétfői 1500 méter éremátadásakor, utána fotózkodtak, és megölelték egymást a vegyes zónában. A jelentés szerint Pallisternek fogalma sem volt arról, hogy elkapta a Covidot, amikor csütörtökön a 800 méteres előfutamban úszott, de visszatérve a szállodába kapart a torka, ezért döntött a teszt mellett.

A csütörtök esti Kanada–Olaszország férfi vízilabdamérkőzést iselhalasztották a világbajnokságon. A vizes sportokat tömörítő világszövetség (FINA) a sportolók egészségére hivatkozott a döntése indoklásában, az olasz szövetség honlapja alapján egyértelműen koronavírus ütötte fel a fejét a kanadai válogatottnál. A FINA csütörtökön azt közölte, hogy később születik döntés arról, mikor pótolják a találkozót, de az is elképzelhető, hogy megállapított eredményt írnak jóvá.

A budapesti vb június 18-án kezdődött és július 3-ig tart majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!