Szalai Ádám megköszönte a magyar szurkolóknak, hogy nem ültek fel az angolok provokációjának

2022. június 14. – 23:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„A győzelmünk már az első percben eldőlt. Azután, hogy a magyar közönség nem ült föl a provokációnak, ami a himnuszunk alatt elhangzott. Ez maximális tiszteletet érdemel. Kizárták, velünk foglalkoztak, és úgy gondolom, meg is lett az eredménye! Le a kalappal a szurkolók előtt” – mondta Szalai Ádám az M4-nek.

A válogatott csatár arra utalt, hogy a magyar Himnusz első sorait teljesen elnyomta az angol szurkolók „Racist bastards, you know what you are!”, azaz „rasszista bunkók” üvöltése. A Himnusz utolsó sorai alatt pedig füttyszó is hallatszott helyszíni tudósítónk beszámolója szerint.

Nagyon kemény volt a mai mérkőzés Szalai szerint, és egyedülállónak nevezte, amit Marco Rossi vezetésével a magyar válogatott véghezvitt. Különösen úgy, hogy nem olyan világklasszis játékosok alkotják a magyar csapatot, mint az angol, a német és az olasz keretet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!