Hogyne – reagált Marco Rossi arra a kérdésre, hogy ez volt-e edzői karrierje eddigi csúcspontja

2022. június 14. – 23:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Senki sem számíthatott ilyen sikerre, a legszebb álmainkban se gondoltuk volna – mondta a meccsről Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya az M4-nek. Volt néhány szerencsés epizód szerinte a meccsen, de összességében megérdemelték a magyarok azokat is, mert a mérkőzés első percétől kezdve együtt harcoltak a játékosok.

„Hogyne” – vágta rá az olasz szakember arra a kérdésre, hogy ez volt-e edzői pályafutása csúcsmeccse.

Arról is beszélt, hogy az angolok megpróbálták kihasználni a gyenge pontjainkat, megpróbálták túlterhelni a magyar válogatott jobboldalát, és kihasználni, hogy rövidebb a kispadunk. A második délidőben jobban feljöttek ránk, de amikor ilyen csapatok ellen játszik egy csapat, Marco Rossi szavai szerint meg kell szenvedni a meccset. „Ilyen meccseken futni kell és dolgozni” – fogalmazott a szövetségi kapitány.

Ő már az összetartás első percében megmondta a játékosainak, hogy ezen a négy meccsen majd futni kell és dolgozni. „Senki nem mondhatja, hogy fáradtak vagyunk” – tette hozzá, de szerinte ez így is természetes. Ha ugyanis valaki felveszi a nemzeti válogatott mezét, nem mondhatja azt, hogy fáradt vagy sérült.

Marco Rossi – Fotó: Paul Childs / Reuters
Marco Rossi – Fotó: Paul Childs / Reuters

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!