Michelisz a fordított rajtrácsban bízhat a Hungaroringen, csapattársa megnyerte az időmérőt

2022. június 11. – 16:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nehéz helyzetbe került Michelisz Norbert a túraautó-világkupa (WTCR) hazai futamaira – miután a pilóták és csapatok többsége által nem elég biztonságosnak tartott gumiabroncsok miatt törölték az előző versenyhétvégén a futamokat a Nürburgringen, Michelisz magával hozta a még a szezonnyitón szerzett hat rajthelyes büntetését.

Ezzel némileg taktikázásra kényszerült – ha kihozza a maximumot az autójából, rosszabbul járt volna, hiszen mondjuk az időmérő megnyerése esetén 7. és 10. helyekről rajtolhatott volna. Ezért a rajtbüntetés tudatában a fordított rajtrácsos futamra fókuszálhatott, és az időmérő középső szakaszát a 7. helyen zárva viszonylag jó rajthelyet gyűjtött magának a második vasárnapi futamra. Azt a negyedik helyről kezdi majd, az első futamot viszont csak a 13. pozícióból.

Nem sikerült túl jól a szombati időmérő a Hungaroringen a mezőny másik két magyar tagjának. A Hondával versenyző Tassi Attila csak a 14. lett, így mindkét vasárnapi futamot hátulról kezdi majd. A Zengő Motorsport versenyzője, a Cuprában ülő Nagy Dániel a 12. lett úgy, hogy a célegyenes végén nagy sebességgel a gumifalnak csapódott, így a második szakaszban mért kört sem tudott teljesíteni, a futamok előtt munkát adott a szerelőinek. Nagy zengős csapattársa, a 2012-es világbajnok Rob Huff pedig a 9. lett, így viszont a fordított rajtrácsos futamot a 2. helyről kezdi majd.

Az időmérőn Michelisz csapattársa, a spanyol Mikel Azcona volt a leggyorsabb, ő kezdhet az élről a vasárnapi első futamon. Azonca mögött az audis Nathanaël Berthon volt a második legjobb, a top ötbe még Yann Ehrlacher, Gilles Magnus és Esteban Guerrieri féltek be.

Rendkívül szoros volt egyébként az időmérő, az első szakaszban 465 ezredmásodperces hátránnyal már ki lehetett szorulni a továbbjutást jelentő legjobb 12-ből.

Az első vasárnapi futam 11.20-kor rajtol majd, a fordított rajtrácsos versenyt 16.45-kor rendezik a Hungaroringen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!