Az olaszok kihasználták a fáradtság miatt borítékolható hibákat

2022. június 7. – 22:35

Másolás

Vágólapra másolva

Azt mindenki tudta, hogy egy hosszú szezon végén, tíz napon belül négy ilyen minőségű mérkőzést nem fog tudni a legerősebb összeállításában lejátszani a magyar válogatott. Miután az angolok elleni jó, fegyelmezett és szinte hibák nélkül lehozott mérkőzést követően ugyanazok a mezőnyjátékosok futottak ki Cesenában is kezdőként a zöld gyepre, számítani lehetett a fáradtságból, koncentráció hiányából fakadó hibákra, kihagyásokra, melyeket a topjátékosok ezen a szinten könyörtelenül kihasználnak.

Az olasz csapat is így tett, akár nagyobb arányúra is növelhette volna előnyét, mégis a magyar csapat szépített egy csipetnyi szerencsével. Ettől függetlenül ismét jól, bátran játszottunk, kétgólos hátrányban sem adtuk fel, de el kell fogadnunk, hogy egyelőre még nem tart ott a magyar válogatott, hogy vert helyzetből irányítson, helyzeteket alakítson ki ilyen ellenfelek ellen úgy, hogy hátul megmaradjon a biztonsága. Azért hősiesen próbálkoztunk, volt 14 kísérletünk, ötször Gianluigi Donnarummának is védeni kellett, így ki lehet kapni a regnáló Európa-bajnoktól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!