Rossi: Az a jó a futballban, hogy nem mindig a legerősebb nyer

2022. június 4. – 20:34

frissítve

Rossi: Az a jó a futballban, hogy nem mindig a legerősebb nyer
Fotó: Bernadett Szabo / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Szoboszlai Dominik büntetőjével 1-0-ra legyőzte Angliát a magyar futballválogatott, ezzel egyrészt óriási meglepetéssel kezdte a Nemzetek Ligája mostani kiírását, másrészt 60 év után ismét legyőzte a most épp Eb-ezüstérmesként Budapestre érkező angolokat. A győzelem után érthető módon a játékosok és a szövetségi kapitány Marco Rossi is elégedetten értékelt az M4 Sport kamerái előtt.

A csapatkapitány Szalai Ádám kiemelte, hogy rengeteg fiatalnak sikerült nagyszerű élményt szerezniük, az odaadással, küzdelemmel nem volt gond. A gól előtti nagyjából 70 percnyi játékkal maximálisan elégedett volt, az utána következőkön még van mit csiszolni, de összességében látszott az előrelépés. Szalai szerint a labda nélküli játékkal eddig sem volt gond, de a labdás játékban rengeteget fejlődtek, főleg a hátsó soron, a védelmen játszott a labdabirtoklás, labdakihozatal fejlődése, már nem az volt, mint régen, hogy sokszor elrugdosták. Lang Ádám és Nagy Zsolt is kifejezetten jól játszott szerinte, még egy pár topligában játszó fiatal érkezése pedig a mostaninál is jobb szintre emelné a válogatottat.

A győztes gólt szerző Szoboszlai Dominik elárulta, hogy nem volt előre megbeszélve, hogy ő állhat oda a büntetőhöz, ha úgy alakul. Sallai Rolanddal és Szalai Ádámmal szokták megbeszélni, hogy mindig az dönt, kinek milyen meccse van éppen, milyen mentális állapotban érzi magát, ilyenen sosem vesznek össze, nem is fognak. Kitért arra is, hogy bár előre tudták, hogy nagyon kemény lesz az most induló 10 nap alatti 4 mérkőzéses széria, de úgy készültek, hogy ha odateszik magukat, bárki ellen sikerülhet a jó eredmény, és így is lett. Szoboszlai külön köszönetet mondott az őket biztató, remek hangulatot teremtő 30 ezer gyereknek.

A büntetőt kiharcoló Nagy Zsoltot a mérkőzés embereként méltatta Szoboszlai. Nagy maga a csapatteljesítményt emelte ki, ami alapján megérdemelték a győzelmet, köszönhetően annak, hogy teljesíteni tudták Marco Rossiék taktikai elvárásait. A tizenegyest eredményező helyzeten túlmutatva elmondta, hogy ahogy annál az esetnél, úgy az egész meccsen az volt a döntő, hogy mindig ott voltak, minden labdára úgy mentek, hogy az nincs elveszve.

A szövetségi kapitány Marco Rossi lényegében csak dicsért, bár elismerte, a döntetlen talán igazságosabb eredmény lett volna. Elmondta, hogy nincs nagyon idő örülni, ünnepelni, mert kedden újabb fontos meccs jön Olaszország ellen. Voltak nehéz pillanatok a mérkőzésen, „de együtt küzdöttünk, voltak hibák, de mindenki nagyot küzdött, és néha kifejezetten jól játszott a csapat. A döntetlen igazságosabb lett volna, de boldogok vagyunk az eredménnyel.”

Fotó: Attila Kisbenedek / AFP
Fotó: Attila Kisbenedek / AFP

Rossi szerint nemcsak a bátorság számított, hanem az, hogy kitették a pályára a szívüket a játékosok. Ezen dolgoznak nagyon régóta, hogy elhitessék mindenkivel, nyerhetnek, kikaphatnak, játszhatnak jól, rosszul, de ne féljenek senkitől, minden ellenfél ellen úgy álljanak ki, hogy akár a győzelem is meglehet.

„Sokan a sorsolást látva azt mondták, hogy hat meccs, nulla pont, talán szerzett gól nélkül. Én is ezt gondoltam, hogy ez a realitás, de az a jó a futballban, hogy nem mindig a legerősebb nyer. Szervezettek voltunk, tökéletesen követtük a taktikát, látszódott az akaratunk, a vágyunk”

– folytatta Rossi, aki csak gratulálni tud a játékosoknak. Ugyanis ők nyerik meg a mérkőzéseket, az edzők csak megszervezni tudják a játékot, többet nem tudnak. Rossi azzal zárta, hogy el is kezdték már a regenerációt, mert három nap múlva újabb mérkőzés jön, a meleg pedig sokat kivehetett a játékosokból.

"Ez egy olyan csapat, amely már nem fél megküzdeni erősebb ellenfelekkel. Én ugyan nem mérhetem magam az ellenfél edzőihez, ahogy a mi játékosainkat sem az ellenfél játékosaihoz, ennek ellenére nem félünk megmérni magunkat velük szemben. Ez a válogatott most már egy csapat, lehet nem a legjobb, de nagybetűs csapat" – idézte az MTI Rossit. "Ahogy a meccs előtt is mondtam, Anglia legyőzéséhez majdnem tökéletes meccs kell. Ez nekünk ma sikerült, csupán az utolsó periódusban érződött már a fáradtság. Gulácsi nagyon jó volt, bizonyos helyzetekben szerencsénk is volt, de az eredmények nem véletlenül hullanak az ölünkbe, megdolgoztunk azért, hogy olykor a szerencse is mellénk álljon. Ez a siker az áldozatvállalás érdeme volt"."

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!