60 éve nem győztük le a most épp 22 mérkőzés óta veretlen Angliát

2022. június 4. – 17:51

Másolás

Vágólapra másolva
  • 24 alkalommal találkozott eddig a magyar és az angol labdarúgó-válogatott. 1962. május 31-ig, az 1962-es chilei világbajnokságon lejátszott találkozóig – ahol Tichy Lajos és Albert Flórián góljával 2-1-re nyert Magyarország – kilencszer találkoztak a csapatok, öt magyar siker mellett négy angol győzelem született. Az azóta eltelt 60 évben lejátszott 15 mérkőzésből mindösszesen három döntetlen született, 12-szer Anglia nyert, a mieink összesen hat találatot tudtak szerezni.
  • Legutóbb a tavalyi világbajnoki-selejtezők alkalmával találkozhattak a felek, Budapesten Anglia nyert 4-0-ra, a Wembley-ben 1-1-es döntetlen született. Magyarország legutóbb gólt és pontot 1999-ben szerzett Budapesten a szigetország válogatottja ellen.
  • Anglia legnagyobb arányú vereségét Magyarország ellen szenvedte el a londoni 6-3 visszavágóján Budapesten. 1954. május 23-án Puskás Ferenc és Kocsis Sándor két-két góljával, valamint Lantos Mihály, Tóth József és Hidegkuti Nándor találataival 7-1 nyert Sebes Gusztáv csapata.
  • Magyarország a 40. helyen áll a FIFA legfrissebb világranglistáján, Anglia az 5. pozícióban. A magyar keretben 16 légiós található, öten játszanak európai topbajnokságban, az angol csapat keretét kivétel nélkül topbajnokságokban edződő labdarúgók alkotják, csak Fikayo Tomori (Milan), Jude Bellingham (Dortmund) és Tammy Abraham (AS Roma) kapott meghívót légiósként. A csoport legértékesebb kerete (1,3 milliárd euró) lesz Magyarország (111,95 millió euró) ellenfele a mai estén.
  • Anglia 2020. november 15-e óta nem talált legyőzőre, akkor Belgiumtól szenvedett vereséget Gareth Southgate csapata 2-0 arányban a Nemzetek Ligájában. Ez idő alatt 22 mérkőzéses veretlenségi sorozatot építettek Sterlingék – ez a mutató a rendes játékidőre vonatkozik, az Eb-döntőt ugyanis tizenegyesekkel, de elvesztették Olaszország ellen tavaly nyáron.
  • Magyarország a legutóbbi 13 mérkőzéséből négyet nyert meg és négyszer döntetlent játszott, emellett viszont öt vereség is díszíti a sort. Ezeken a találkozókon csak Írország, San Marino és Észak-Írország ellen nem kapott gólt Marco Rossi csapata.
  • Magyarország idén kikapott Szerbia ellen hazai pályán, majd nyert az északírek ellen Belfastban, mindkétszer 1-0 volt az eredmény, Anglia pedig Londonban győzte le márciusban Svájc és Elefántcsontpart válogatottját is.
  • Gareth Southgate 71. mérkőzése következik az angol válogatott kispadján, eddigi pont/mérkőzés átlaga: 2,21. Marco Rossi 42. alkalommal állíthatja majd össze Magyarország kezdőcsapatát, az ő átlaga: 1,59 p/m.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!