Semenya: Ha látni akarjátok, hogy nő vagyok, megmutatom a vaginámat

2022. május 26. – 15:51

Semenya: Ha látni akarjátok, hogy nő vagyok, megmutatom a vaginámat
Caster Semenya egy 2000 méteres futóversenyen a franciaországi Montreuilben 2019. június 11-én – Fotó: Philippe Wojazer / File Photo / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

„Talán azt hitték, hogy pöcsöm van. Mondtam nekik: »Semmi gond. Nő vagyok, nem érdekel. Ha látni akarjátok, hogy nő vagyok, megmutatom a vaginámat. Rendben?«”

– az Inside the Games összefoglalója szerint így emlékezett vissza az HBO Real Sports című műsorának májusi epizódjában a most 31 éves dél-afrikai futó, Caster Semenya arra a 2009-es esetre, amikor 18 évesen először nyert nagy versenyt, de a férfias külseje miatt utólag nemi vizsgálatra kötelezte a Nemzetközi Atlétikai Szövetség.

A vaginamutogatás azonban nem oldotta volna meg a helyzetét, amely ennél valamivel bonyolultabb: Semenya interszexuális, azaz a külső nemi szerve – a szóban forgó vagina – mellett belső heréi is vannak, amelyek az átlagos női szinthez képest háromszoros mennyiségű tesztoszteront termelnek a szervezetében. Ezt a hormontúltengést hiperandrogenizmusnak hívják, és a sport szempontjából azért problémás, mert a magas tesztoszteronszint fizikai előnyökkel – nagyobb izomtömeggel, hatékonyabb oxigénfelhasználással – járhat.

Semenya 2009-ben 800 méteren megnyerte a berlini atlétikai világbajnokságot, majd 2012-ben Londonban és 2016-ban Rióban is olimpiai bajnok, 2011-ben és 2017-ben pedig ismét világbajnok lett ugyanezen a távon. Az elmúlt években azonban előbb a szövetség által vele – és sorstársaival – szemben támasztott követelmények, majd a jogi csatározások terhelték a karrierjét.

A 2009-es világbajnoki győzelem után jött a már említett vizsgálat, de Semenya a következő évben visszatérhetett a versenyzéshez. Ezután azonban többször is változtak a szabályok: 2011-től a hiperandrogenizmusban érintett versenyzők csak akkor indulhattak a női mezőnyben 400, 800 és 1500 méteren, ha gyógyszeresen csökkentik a tesztoszteronszintjüket – ezért ő is így tett.

„Rosszul lettem tőle, meghíztam, pánikrohamaim voltak, nem tudom, hogy egyszer szívrohamot is kaptam volna-e. Mintha minden nap késsel szurkáltam volna magam. De nem volt más választásom. 18 éves voltam, futni akartam, ki akartam jutni az olimpiára, ez volt az egyetlen lehetőségem”

– emlékezett vissza.

Az HBO műsorában megszólalt Jonathan Taylor, az atlétikai szövetség ügyvédje is, aki vitatta, hogy problémás gyakorlat lett volna gyógyszerszedésre kötelezni az érintett sportolókat. Semenya erre meglehetősen nyersen reagált: „Jonathannak le kell vágnia a nyelvét, és el kell dobnia. Ha meg akarja érteni, hogyan kínzott engem ez a dolog, akkor be kell szednie azokat a gyógyszereket. Akkor meg fogja érteni.”

2015-ben a nemzetközi Sportdöntőbíróság felfüggesztette a szabályozást, mert nem találta bizonyítottnak, hogy a magasabb tesztoszteronszint előnyt jelent a női mezőnyben. 2019-től azonban újra hasonló szabály van érvényben, Semenya viszont már nem volt hajlandó gyógyszeresen szabályozni a tesztoszteronszintjét, így három éve nem versenyezhet a sikerszámaiban. (5000 méteren megpróbált kijutni a tokiói olimpiára, de nem járt sikerrel.)

Az elmúlt években jogi harcot vív a szövetségi szabályok ellen, de egyelőre sikertelenül: 2020-ban újra elutasították a fellebbezését. Ezután az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, idén februárban adta be a testülethez a harmadik fellebbezését. „Csak annyit kérünk, hogy szabadon futhassunk mint az erős és bátor nők, akik vagyunk” – mondta akkor.

Semenya esete, illetve azon keresztül az interszexuális sportolók szabályozása és az esélyegyenlőség kérdése évek óta visszatérő viták tárgya; legutóbb tavaly nyáron, két namíbiai versenyző esete miatt került középpontba a téma. Vannak olyan érvek is, hogy nem igazságos a hormonszintet kipécézni, hiszen sok sportolónak például genetikai adottságaiból származóan van előnye a vetélytársaival szemben, és annak a szankcionálása fel sem merül, ha egy futó például hosszabb lábakkal születik. Egyes tudósok szerint pedig továbbra sem bizonyított, hogy a magas tesztoszteronszint egyértelmű előnyökkel járna a sportban. Abban nagyjából egyetért mindenki, hogy olyan szabályozásra lenne szükség, amely a sportban is egyenlő feltételeket teremt, de az érintett versenyzőkre nézve sem diszkriminatív – de az már nehezebb kérdés, hogy hogy egy ilyen szabályozás pontosan hogyan nézne ki.