Gulácsi: Vannak még céljaim, motivációm, hatalmas az étvágy, de ez az egész csapatról elmondható

2022. május 21. – 10:07

Másolás

Vágólapra másolva

Közösen tartotta mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját a Német Kupa döntőjében hazai csapatnak számító Freiburg és vendége, az RB Leipzig. Mindkét felet vezetőedzője, valamint a két csapatkapitány képviselte, így örömünkre egy magyar futballista szavaival kezdődhetett a berlini Olympiastadionban megtartott sajtóesemény.

„Nagyszerű dolog, hogy harmadszorra is itt lehetünk” – kezdte mondandóját a lipcseiek 47-szeres válogatott játékosa, Gulácsi Péter. „Jól sikerült a tavasz és szívesen játszottunk volna négy nap leforgás alatt két döntőben is, de az Európa-liga fináléját végül nem sikerült elérnünk. Az elveszített elődöntő után már csak a bajnokságra koncentráltunk, ott elértük a céljainkat, hiszen jövőre újra a Bajnokok Ligájában szerepelhetünk.”

Egy újságírói kérdésre, mely arra utalt, hogy a keret egyik legrutinosabb, legrégebben, 2015 óta a klub alkalmazásában álló játékosa, azt válaszolta az idén 47 találkozón 15 kapott gól nélküli mérkőzéssel álló kapus:

„jó érzés, hogy ilyen régóta itt vagyok, ennek a közösségnek a része, csapatkapitánya lehetek. Vannak még céljaim, motivációm, hatalmas az étvágy, de ez az egész csapatról elmondható, és újra itt egy lehetőség, ahol mindent beleadhatunk, hogy nem csak a klubnak, nem csak a városnak, de az egész régiónak hatalmas örömet szerezhessünk.”

Az edzők és csapatkapitányaik a kupával Fotó: Hrutka János / Telex
Az edzők és csapatkapitányaik a kupával Fotó: Hrutka János / Telex

Az RB Leipzig decemberben kinevezett vezetőedzője, Domenic Tedesco csapata várható taktikájáról és sikeres tavaszáról is beszélt: „az, hogy egy gólt kaptunk csak a döntőig vezető úton, azt is csak az elődöntőben, és a 17 tavaszi Bundesliga találkozón is csak 15-öt, nem azt jelenti, hogy védekezőbb felállásban játszanánk, hogy defenzívebb lenne csapatunk, a kupadöntőn sem lesz az. Azonban óvatosnak is kell lennünk, hiszen a bajnokságban két nagyon szoros mérkőzést játszottunk egymás ellen, mindkettő 1-1-es döntetlenre végződött, tavasszal pedig hátrányból kellett nagyon sokat tennünk azért, hogy a 90. percben egyenlíthessünk. Mindenki láthatta, hogy mennyire szervezett, fegyelmezett csapat ez a Freiburg.

Nézzenek a tabellára, egy topcsapatról beszélünk, hatalmas harcot vívtunk velük az utolsó fordulóig a BL-helyekért.”

„Ötször játszottunk idegenben az idei kiírásban, mégis itt vagyunk” – kezdte mondandóját a freiburgi kispadot 2011 óta elfoglaló Christian Streich. „Egy nappal a mérkőzés előtt már negyvenezer szurkoló érkezett a fővárosba Freiburgból úgy, hogy a legtöbbjüknek nincs is jegye a mérkőzésre. Ez kiválóan mutatja, hogy mit jelent a klubnak, a városnak, az embereknek az, hogy először jutottunk el a fináléig.

Az, hogy a Német Kupa döntőjében játszhatunk, a legnagyobb eddigi sikere a klubunknak. Ettől függetlenül óvatosan kell bánni az érzelmekkel, meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt, ami elsősorban az én feladatom, hiszen, ha a túlzott érzelmek elviszik a csapat koncentrációját, az nem vezet jóra”

– mondta, hozzátéve: idei sikeres szereplésüknek köszönhetően jövőre az Európa-ligában is játszhatnak, ami számukra szokatlan helyzet lesz, meg kell szokniuk a nagyobb terhelést, a több mérkőzést, „de nagyon
jó és izgalmas feladat lesz tanulni ebben az új helyzetben”. Azt is hozzátette, hogy az ő játékosaik is nagyon éhesek a sikerre, sok Bundesliga mérkőzésen vannak már túl, jó az összetétele a keretnek, kellő tapasztalattal is rendelkeznek már, és:

„sokat dolgoztunk azért, hogy itt lehessünk és mindent megteszünk majd azért, hogy meg is nyerjük a Német Kupát.”

Szombat este új klub neve kerül fel a Német Kupára, a sorozat 1952 óta íródó történetében a Freiburg első alkalommal döntős, az RB Leipzig harmadszor, de eddig a Bayern (2019, 0–3) és a Dortmund (2021, 1–4) ellen nem volt esélye a győzelemre. A bajnoki sorozat fináléjáról, illetve arról, hogy a szombat esti rangadó a magyar szurkolók szemszögéből is több mint egy meccs, ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!