Történelminek bizonyul egy kerékpárcsere: egy sztárbringásról neveznek el egy buszmegállót Zámolyon

2022. május 12. – 09:03

Másolás

Vágólapra másolva

Sokaknak már az is szürreális élményt jelentett, hogy a világ legjobb kerékpárosai három napon át Magyarországon tekertek, de még ezt is lehet fokozni. A Székesfehérvár mellett található Zámolyon a falu egyik buszmegállóját Mark Cavendishről, a brit sztársprinterről nevezik el.

A Balatonfüreden etapot nyert világbajnok, aki mellesleg Eddy Merckx-szel együtt a Tour de France-szakaszgyőzelmeket tekintve is rekorder éppen Zámolyon kényszerült kerékpárt cserélni. Festői kulisszákról nem beszélhettünk ebben az esetben, egy plakátokkal teleragasztott buszmegálló előtt történt a csere, majd a kerékpáros betolása.

A helyszín az Eurosport magyar kommentátorait is megihlette, és már ők jelezték, hogy a buszmegálló a világhírnév felé tarthat. Ez beigazolódni látszik, hiszen például egy olyan nagy kerékpáros lap, mint a Cyclingweekly is beszámolt arról, hogy Cavendish nevét kapja a buszmegálló.

A hír eredeti forrása a Feol.hu, ami szerint nemcsak a kerékpáros nevét veszi fel majd a megálló, hanem egy kis emléktábla is őrzi majd az immár sporttörténelminek mondható bringacserét.

Ezzel együtt Zámolyon sem látják rózsaszínben a világot, hiszen a falu szélén felállított Girót köszöntő dekorációkról ellopták a verseny emblémáját viselő ponyvákat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!