Schäfer András meglőtte első Bundesliga-gólját, idegenben győzték le Sallai Rolandékat

2022. május 7. – 22:11

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar rangadót rendeztek szombaton a Bundesligában, a Sallai Rolanddal felálló Freiburg fogadta a Schäfer Andrást foglalkoztató Union Berlint. Sallai a kezdőben kapott helyet, míg Schäfer a cserepadon kezdte meg a meccset.

A mérkőzés esélyesének a házigazda Freiburg tűnt a találkozó előtt, Sallai csapata ugyanis a tabella 4. helyén állt a most hétvégi, utolsó előtti fordulót megelőzően, míg az Union Berlin a 7. helyen. Ennek ellenére a fővárosi csapat kezdte jobban a mérkőzést, és már a 11. percben megszerezték a vezetést. Noha a labda többet volt a hazai csapatnál, a félidő vége előtt az Union Berlin további két gólt szerzett, így 0-3-as állásnál mehettek el pihenni a csapatok.

A második félidőre támadóbb formációra váltott a Freiburg, és még jobban átvette az irányítást. Végül az 59. percben sikerült is szépíteniük. Sallai Roland csaknem a félpályáról indította Lucas Hölert, aki lerázta védőjét, és állítgatás nélkül a kapu jobb alsó sarkába lőtt. Ez volt Sallai 5. gólpassza a szezonban.

Schäfer András a 65. percben állt be a berlini csapatba Genki Haraguchi helyére. A Freiburg közben tovább próbálkozott, újabb gólig azonban nem sikerült eljutniuk. Nem úgy a Berlin. A 89. percben Schäfer András az alapvonaltól 3-4 méterre tört be a Freiburg tizenhatosába, átfűzte a labdát két összezáró freiburgi játékos között, majd 7 méterről a kapu rövid sarkába lőtt. Ez volt Schäfer első gólja a német elsőosztályban, és ezzel be is állította az 1-4-es végeredményt.

A magyar válogatott 23 éves középpályása még januárban szerződött az Union Berlinhez Dunaszerdahelyről. Azóta hét mérkőzésen lépett pályára a Bundesligában, azonban csak egyszer, két héttel ezelőtt a Lipcse ellen nevezték eddig a kezdőcsapatba.

A szombati mérkőzést követően a Freiburg a Bajnokok Ligája-indulást érő 4. helyen áll a bajnokságban (igaz az egy ponttal mögöttük lévő Lipcse eggyel kevesebb meccset játszott), az Union Berlin pedig az Európa Liga-kvalifikációt jelentő 6. helyen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!