Hoki-vb: Magyarország–Szlovénia 1-5, de semmi sincs veszve

2022. május 6. – 18:55

Másolás

Vágólapra másolva

Sima vereséget szenvedett a magyar hokiválogatott a vb-n Szlovéniától, de ha Romániát legyőzi vasárnap, akkor mindenképp megvan a feljutás. Ha az eredmények szerencsésen alakulnak, akár előtte is összejöhet. A házigazda Szlovénia ezzel a sikerrel már az A csoportban van.

A magyar férfi jégkorong-válogatott mindkét meccsét megnyerte a divízió I/A osztályú világbajnokságon. Péntek este a házigazda Szlovénia ellen akár már fel is juthatott volna, de ettől nagyon messze volt. Ezzel a vereséggel sincs különösebb gond, mert két feljutó hely van, és vasárnap az eddig pont nélküli Romániát kell legyőzni.

Mi történt eddig a vb-n?

A keddi bemutatkozó meccs Dél-Korea ellen nem is sikerülhetett volna jobban, a mieink úgy nyertek 5-1-re, hogy azt az egyetlen gólt csak a hajrában kapták. Az ázsiai csapat az utolsó felkészülési meccsen nyert ellenünk, vagyis ez egy igazán léleknyugtató győzelem volt, amiből Erdély Csanád egy mesterhármassal vette ki a részét. A litvánokkal szemben már jobban megszenvedtünk az álomszerű kezdés ellenére is, hiszen Sebők már az 51. másodpercben a kapuba talált. A 2-1-es siker úgy született meg, hogy az utolsó harmadban már nem esett gól. Az utolsó percekben a litvánok levitték a kapusukat, és mivel emberelőnyben is voltak, kettős létszámfölényben nem jutottak semmire.

A szlovénok az első meccsükön 4-2-re múlták felül Litvániát, a másodikon esélyeshez méltón gázoltak át Románián (9-1), vagyis az eddig látottak alapján a két legerősebb csapat méri össze az erejét. Szlovénia előbb áll a világranglistán, Magyarország eddig még sohasem tudta legyőzni – két döntetlen mellett 27-szer nyertek a szlovénok –, és még hazai pályán is játszik, ezért az ellenfél volt a favorit. Az eddigi tíz tétmeccset értelemszerűen rendre a mostani rivális nyerte.

Első harmad: hidegzuhany és egyenlítés (1-1)

Több ezer magyar szurkoló támogatását élvezi a válogatott a ljubljanai csarnokban, őket halkította el a 31. másodpercben a Bremerhaven csatára, Ziga Jeglic (0-1). Ennél rosszabbul nem is kezdődhetett volna a meccs, Rajna semmit sem látott a bántóan üresen maradó Jeglic lövéséből, így esélye sem lehetett a hárításra. Jeglicnek ez volt a harmadik gólja a tornán. Egy perc múlva a magyar kapusnak kellett védenie spárgázva, nagy iramban kezdtek a szlovénok. A hatodik percben is nagy tűzijáték volt a magyar kapu előtt, de akkor a kapus és a védelem együttes erővel mentett. Úgy telt el az első tíz perc, hogy a mieink komoly helyzetig sem jutottak.

Macaulay kiállítása után a szlovénok gyorsan felálltak, Verlic közeli lövésénél Rajna nagy védést mutatott be, de nem szabadult fel a magyar kapu, és Rajnának még kétszer bravúrral kellett hárítania, hogy megússzuk ezt a hátrányt.

A 15. percben aztán a semmiből jött a magyar egyenlítés: Terbócs adott középre a jobb oldalról, és a védőjét megelőző Erdély Csanád középről a kapuba lőtt Kroselj kapus mellett. (1-1) Erdélynek ez volt a negyedik találata a vb-n. Terbócs két perc múlva ugyanúgy elviharzott a jobb szélen, mint a gól előtt, de akkor a visszaadására már figyeltek. A hazaiak az utolsó percben megint rákapcsoltak, záporoztak a kapura a lövéseik, de újabb gól nem született.

Második harmad: két szlovén gól öt másodperc alatt

Óriási magyar helyzettel kezdődött ez a játékrész. Sofron keveredett középen nagy helyzetbe, de az első bombájánál, és a fonákkal eleresztett második kísérleténél is a helyén volt a szlovén kapus. Nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy Magyarország átvegye a vezetést.

A 7. percben Sebők passzolta el a korongot a támadó harmadban, három szlovén robbant ki, és végigvitték a támadást. Rajna ugyan elsőre védett, Sabolic felső sarokba tartó lövésénél nem tudott. (1-2) Közvetlenül a középre bedobott korong után Horváth Milánt agresszíven letámadta Pance, elvette a magyar védőtől a korongot, hatalmas lendülettel tört kapura, és Rajna mellett a hálóba emelt. (1-3) Nagy kár volt ezért a megingásért. Öt másodperc volt a két gól között.

A 12. percben három magyar támadó vitte a korongot az egyedül maradó szlovén hátvédre, Erdély hajszállal mellélőtt. Kuralt kiállítása után a mieink kerültek előnybe, és rögtön adódott egy nagy lehetőség, de kijött a kapusról a korong. Miután kiegészültek a hazaiak, a kapu elé szorították a magyarokat, ezt a nagy nyomás sikerült átvészelni. Az utolsó támadásnál Sebők került helyzetbe, de maradt az állás.

Záróharmad: Újabb szlovén gólok másodpercek alatt

Mivel Erdélyt kiállították az előző harmad végén, amikor a dudaszó után kisebb balhé után, emberhátrányban kezdtük az utolsó harmadot. Pár másodperc alatt a kapunk előtt termett Urbas, de a lövését fogta Rajna. A hátralévő időben is jól zárt a védelem, így maradt az 1-3. Aztán egy szlovént is kiküldtek, de ebből a létszámfölényes helyzetből nem sikerült érdemi helyzetet kidolgozniuk a mieinknek. Amikor vége lett az előnynek, Kulmala gólt lőtt, de ez egy rossz csere után történt, amikor hat magyar volt a jégen. Így nemhogy a gólt érvénytelenítették, az újabb kiállítást sem lehetett elkerülni. Hogy a bírók akkor vették-e ezt észre, amikor hatan ünnepelték a találatot, vagy korábban, az nem derült ki. Mire letelt az újabb magyar hátrány, tizenhárom perc volt hátra a meccsből.

Erdély Csanádot ismét kiállították, Macaulay ettől még hátrányban megiramodott, és egy veszélyes magyar támadás alakult ki, ami végül el is halt. Sebőké volt a következő magyar lehetőség, Háritól a támadó harmadban vette el a pakkot Kuralt, teljesen egyedül vitte a kapura, mintha büntetőt lőne, de nem tudott túljárni Rajna eszén, aki bravúrral hárított. Ekkor már csak öt perc volt hátra.

Magosi kiállítását már kihasználták két és fél perccel a vége előtt, Sabolic fonákkal emelte fel a bal felsőbe a korongot (1-4). Aztán 10 másodperc sem telt, jött az újabb szlovén gól, Verlic keresztbe adott, Orgajensek lőtt, Macaulay korcsolyájáról pattant a korong a gólvonal mögé. (1-5)

A magyar csapat teljesen szétesett a hajrára, amit alátámasztott, hogy figyelmetlenségből ismét hatan korcsolyáztak a jégre, így a bírók megint nem tehettek mást, minthogy kiállítsanak valakit. Szlovénia emberelőnyben fejezte be a meccset, Jeglic a hatodik gólt már nem tudta beütni, mert jött a záró dudaszó.

„Felkészültünk arra, hogy nekünk esnek. Ezt még túléltük, de utána jöttek a hibák, a kiállítások, és kétszer is volt olyan büntetésünk, amelyet azért kaptunk, mert rosszul cseréltünk, sokan voltunk a jégen. Nem is emlékszem, volt-e ilyen pályafutásom alatt, hogy egy meccsen kétszer ilyen hibát kövessünk el”

– mondta az MTI-nek Sean Simpson szövetségi kapitány.

A finn élvonalban bronzérmes Sebők Balázs is kiemelte, hogy számítottak a nehéz kezdésre, a szlovén rohamokra, de akkor még nem volt baj. Elismerte, Rajna Miklós kapus tartotta meccsben a csapatot. „A második hazai gól előtt én hibáztam, abból fordultak le. Majd utána jött még több buta hiba, és ezt könyörtelenül kihasználták. Azért jöttünk, hogy minden meccsen győzzünk, és vasárnap szeretnénk így búcsúzni és feljutni” – mondta a csatár.

A csoport állása: 1. (és már feljutott) Szlovénia 9 pont/3 mérkőzés, 2. Magyarország 6/3, 3. Litvánia 3/3 (8-9), 4. Koreai Köztársaság 3/3 (8-11), 5. Románia 0/2
szombat: Litvánia-Románia 15.30
vasárnap: Magyarország-Románia 15.30, Szlovénia-Koreai Köztársaság 19.00

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!