Hoki-vb: 5-1-re vertük Dél-Koreát, nagyot lépett a válogatott a feljutás felé

2022. május 3. – 15:22

Hoki-vb: 5-1-re vertük Dél-Koreát, nagyot lépett a válogatott a feljutás felé
A koreai Nam He Du és Papp Kristóf a Magyarország–Dél-Korea vb-felkészülési mérkőzésen, a Vasas Jégcentrumban 2022. április 28-án – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Nagyon fontos győzelmet aratott, egyben visszavágott a múlt csütörtöki felkészülési meccsért a magyar jégkorong-válogatott a ljubljanai divízió I/A. csoportos világbajnokságon: az 5-1-e sikerrel közel kerültek a feljutáshoz. Ez összejöhet, ha sikerül Litvániát és Romániát verni a folytatásban. A magyar csapat legjobbja a három gólt és egy gólpasszt jegyző Erdély Csanád volt.

Első harmad (2-0)

Erősen kezdett a magyar válogatott, az első komoly eseményre pedig alig hat percet kellett várni: Fejes Nándor távoli lövéséből lett gól egy megpattanásnak köszönhetően. A csíkszeredai születésű, az első felnőtt vb-jén résztvevő 23 éves védő az első gólját szerezte a válogatottban, eddig két gólpassza volt

Fejes gólja után nem sokkal Erdély Csanád két lehetősége következett, ezek még nem mentek be, Sofron István közeli lövése viszont már igen, ezzel lett 2-0. A gólszerző Sofron az idei nyílt magyar bajnokságot megnyert Csíkszeredában játszik, a válogatott egyik legrutinosabb játékosa, 34 éves, játszott az USA-ban és Németországban is. A mai a 133. válogatott meccse, és ez volt a 64. gólja.

A 2019-es vb-t is Dél-Korea ellen kezdtük, akkor 5-1 lett a vége – ez egyébként a legnagyobb vereségünk ellenük –, de Ljubljanában hamar eldőlt, hogy nem lesz ilyen végeredmény. Legutóbb 2014-ben volt olyan vb-meccsünk a koreaiak ellen, amin kétgólos előnyt szereztünk, akkor az első harmadot 2-0-val zártuk, és végül 7-4-re nyertünk. Igaz, akkor végül csak az 5. helyen zártuk a hatcsapatos tornát, épp a koreaiak előtt.

Az első harmad végére Hári János jött lendületbe, egy jó távoli lövés után egy megszerzett koronggal került szinte ziccerbe, de lecsúszott a korong az ütőjéről, így nem jött lövés és gól sem. Dél-Korea is rontott a magyar kapu előtt, ők egy váratlan korongszerzésből veszélyeztettek, de Rajna Miklós jól mozdult ki, fontos pillanatban lépett közbe a magyar kapus, így maradt a kétgólos előny.

A csütörtöki felkészülési mérkőzéstől eltérően – ott 4-2-re nyert Dél-Korea – a magyar válogatott sokkal agresszívebben játszott, már a koreaiak harmadának határán, a kék vonalnál elkezdett letámadni. A játékot sok rövid passzra alapozó ellenfelünk ez ellen az első harmadban semmit nem tudott kitalálni, lövésük elvétve volt, igazi helyzetük egyetlen egy akadt, egy magyar bekk hibája nyomán. A mieink viszont többször úgy tudtak felállni a támadóharmadban, mintha emberelőnyben lennénk – amúgy egyetlen kiállítás sem volt az első húsz percben –, az első gólunk is egy jellegzetes emberfóros szituációból született. Ezt tükrözte az is, hogy egy harmad után 5-2 volt a kapura lövések aránya a javunkra.

Második harmad (3-0)

A koreaiak megpróbálták most azt csinálni, mint mi az első harmadban: letámadni már az ellenfél kapuja előtt, így Rajnának pár perc alatt annyi dolga volt, mint az első harmadban összesen. Ezzel a kinyílással viszont esélyt teremtettek a kontrákra, Erdély Csanád pont ezt használta ki, amikor két védőt megbolondítva előbb kapuvasat lőtt, majd a kipattanót a kapus hátáról küldte be a kapuba, 3-0.

Erdély Csanád a Fehérvárral idén az osztrák nyílt bajnokságban ezüstérmet nyert csatár, akinek remek egyéni teljesítményét dicséri a gól: a lövése a kapuvasról kijött, de érte ment, és a második próbálkozás bejött neki. Erdélynek ez a 73. válogatott meccse és azon a 19. gólja.

A harmad hetedik percében jött a mérkőzés első kiállítása, a Kim Hjo Szuk leküldésével kialakult magyar emberelőny pedig meg is hozta a negyedik magyar gólt: Erdély Csanád ismételt. Legutóbb a 2017-es vb-n lőttünk emberelőnyös gólt Koreának, azzal vezettünk 1-0-ra a második harmad elején, de 3-1-es vereség lett a vége. Erdély rövid időn belül harmadszor is betalált – nem egészen 8 perc alatt ütött klasszikus mesterhármast, előbb egyéni akcióból, aztán emberelőnyből, majd pedig 4 a 4 elleni felállásnál. Erdélynek ez volt az első mesterhármasa felnőtt válogatott meccsen, az eddigi legeredményesebb meccsen egy szlovénok elleni 2019-es barátságos meccs volt, ahol kettőt lőtt és adott egy gólpasszt (most is van egy asszisztja is a 3 gól mellett).

Az ötödik magyar gól után koreai pillanatok következtek, ugyanis előbb Papp Kristófot állították ki, majd An Dzsin Huj próbálkozhatott büntetővel, de a Rajnán túljutó korong végül a kapuvasról vágódott ki, maradt az 5-0. Az emberelőnyt a hárított büntetővel együtt kisebb bravúrral sikerült lehozni kapott gól nélkül, ám utána is a magyar kapu előtt maradt a játék. Két perccel a harmad vége előtt Hári lövése akadt el a koreai kapusban, de továbbra is Rajnának maradt több dolga, igaz, ezt hibátlanul hajtotta végre. Az utolsó másodpercben Sebők Balázs közvetlen közelről rontott, így maradt az állás.

Az 5-0-s előny elég impozáns, de a két ország hokimúltjában sokkal simább magyar győzelmek is vannak. Az első, 1982-es meccsünkön, a C csoportos vb-n 18-2-re nyertünk a később ki is eső koreaiak ellen – igaz, később már közel sem voltak ennyire lefutott meccsek a két csapat között (egyből a második meccsen, az 1989-es vb-n egy 5-5-ös döntetlen lett a vége).

A koreaiakkal együtt az események is felpörögtek, a második harmad végén már 18-11 volt a lövések aránya, még mindig a magyarok javára.

Harmadik harmad (0-1)

A magyar csapat túlélt egy korai emberhátrányt, ami után fel is éledt a támadójáték, igaz, öt perc játék után továbbra sem volt gól a harmadban. Ez persze nem a magyar erőfeszítésen múlt, folyamatos és ötletes támadással nehezítették a koreai kapus és védelem dolgát. A harmad második magyar kiállítását Szirányi Bence hozta össze két-három koreai kapuvas között, az áldozat viszont megérte, mert sem így, sem az emberhátrány alatt nem lett gól. Sőt, Erdély egy megindulásból majdnem meglőtte a negyedik gólját, de túl szépen akarta visszahúzni a korongot, így nem lett meg a hatodik magyar találat.

Egyértelműen a harmadik volt a legjobb harmad a koreaiaktól, ennek pedig az utolsó három percen belül meg is lett az eredménye, Kim Szang Vuk oldalról, finom mozdulattal megszerezte a szépítést a csapatnak.

A vége 5-1 lett, ezzel valószínűleg elég lesz hozni a kötelezőt Litvánia és Románia ellen, és meglehet a feljutás. Folytatás május 4-én, 15.30-tól Litvánia ellen, majd a házigazda Szlovénia jön május 6-án 19.00-tól, végül Románia következik május 8-án, szintén 15.30-tól.

Magyarország–Dél-Korea 5-1 (2-0, 3-0, 0-1)

  • gól: Fejes (7.), Sofron (8.), Erdély (24., 28., 31.), illetve Kim Sz. (58.)
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!