Egyszerre utálod és szereted azt a fájdalmat, amit a kerékpározás ad

Az országúti kerékpársport különös alakja a francia Guillaume Martin, aki amellett, hogy profi kerékpárversenyző, és a Tour de France-on is végzett már a top 10-ben, filozófiai műveket ír. Egyszer már készíthettünk interjút a kiváló hegyimenővel, ahol ezt is feszegettük, most pedig arról beszélgettünk, hogy miért választotta a Giro d'Italiát, és milyen ellentmondásos a szenvedés sport közben.

A Cofidis bringásával a csapat hoteljének kertjében, a Római-parton ültünk le. Amikor azt kérdeztem, mit tud a magyar kerékpározásról, megjegyezte, hogy itt a hátunk mögött megy el kerékpárút, és az elmúlt két nap alatt rengeteg bringást látott rajta, valahol olvasta is, hogy Hollandia és Dánia után Magyarországon használják legtöbben közlekedésre a kerékpárt. A versenyzőink közül Valter Attilát említette, akit személyesen nem, csak az eredményei alapján ismer.

Martin a Tour de France-on és a Vuelta a Españán is többször indult már, de az olasz háromhetes körversenyt eddig kihagyta. „Nagy vágyam volt, hogy kipróbáljam magam a Girón. Többször néztem a tévében a közvetítéseket, és nagyon tetszett, hogy rengeteg támadás van, változatos a verseny.”

A francia bringás is osztja azt a nézetet, hogy a Tour de France a legstresszesebb verseny a háromhetesek közül, de a Giro jelentheti a legnagyobb kihívást fizikailag. Azt mondta, elég csak megnézni, hogy mennyi hegyi szakasz és milyen sok szintemelkedés van az olasz körön. (Idén ez több mint 50 ezer méter.)

„Papíron nagyon fekszik most nekem ez az útvonal, sok emelkedő van, és az időfutam-kilométerekből nincs túl sok. De hát majd tekerés közben kiderül, hogy milyen is a formám. Szeretném megjavítani az eddig legjobb Grand Tour-helyezésemet, ami egy összetett nyolcadik hely volt tavaly a Touron.”

Függőséget okoz a kerékpározás fájdalma

Martin Valter Attilához hasonlóan nagyon ritkán ad fel versenyt, nem egyszer törött bordával tekert végig szakaszokat, és úgy tartja, hogy a szenvedés a sportág velejárója is, amit nem feltétlenül kell elkerülni.

„Elég különös, mert egyszerre utálod és egyszerre szereted a fájdalmat. Mindenki, aki kipróbálta már a sportágunkat, és mondjuk 30 percnél hosszabb ideig csinálta, az megérezhette az a pillanatot, hogy kellemetlen, de azért mégis tovább tud menni. Furcsa, de a fájdalomban is tudunk örömöt lelni, valahol persze az élet is ilyen. Egy kicsit addiktív is ez a fájdalom, hiszen egy csomó hormont is termel a szervezetben, ha leállok pár hétre a kerékpározással már kényelmetlenül érzem magam. Decemberben így már akkor szeretek tekerni, ha jön a fájdalom.”

Martin korábbi könyvében Szókratészt és más filozófusokat ültetett kerékpárra, míg legfrissebb művében a pelotonról (boly, mezőny) készített társadalomrajzot.

„A boly társadalmát a többi társadalommal akartam összehasonlítani, ahogy azokban, úgy a bolyban is megvannak a különböző osztályok. Úgy is nézhetjük, hogy melyik csapat megy a boly elején, különböző anyagi lehetőségeik vannak a kluboknak, de még egy csapaton belül is megvannak azok a tagozódások, mint bármelyik vállalatban, itt is vannak vezetők, és olyanok, akik nekik dolgoznak, mint például a vízhordók. Én vezetőként próbálok alázatos lenni a csapattársaimmal, de ez nem mindegyik csapatban működik így.”

Martin azt mondta, hogy a Giróra is hozott magával könyvet olvasni, de az nem jellemző, hogy az ilyen nagy versenyeken írná a műveit, inkább az edzőtáborokban szán erre időt. Már vannak ötletei, mi lehet a következő témája, de komolyan még nem fogott bele az alkotásba.

Óriási tempó lesz a visegrádi emelkedőn

A Cofidis egyik sprintere, a pályakerékpárban egyébként olimpiai bajnok Simone Consonni is megosztotta gondolatait velünk az első szakasz előtt.

„Az első szerelmem a pályakerékpár volt, a válogatottban kezdtem az igazi karrierem, és ebben a szakágban volt az első világversenyem is. A szívem a pályakerékpáré, de meg akarom mutatni, hogy az országúton is nagy dolgokra vagyok képes” – mondta.

Kisebb meglepetésre ő sokáig nem volt Giro-fanatikus. „Amikor gyerek voltam, nem igazán néztem kerékpárt a tévében, nem is volt soha bringás hősöm, mint sok olasznak. A rózsaszín trikó viszont egy ikonikus dolog, amit a világon mindenhol ismernek.”

„Először vagyok Magyarországon, és nagyon tetszik ez a hely, a csapatbemutató is nagyon szuper volt a sok emberrel. Egy kicsit különleges első szakaszunk lesz, kemény, de azért nem szupernehéz, így mindenki azon gondolkodik, hogy talán tud valami nagyot mutatni. Fele-fele, hogy az utolsó kilométerek, az emelkedőn fekszenek-e sprintereknek, én mindenesetre próbálkozom majd. Szerdán bejártuk a pályát, az emelkedőn 25 km/h-s sebességgel mentünk fel, de úgy gondolom, a versenyben 35 km/h-s is lesz itt a tempó.”

Consonni tavaly szökések tagjaként egy második és egy negyedik helyet is szerzett a Girón, így egyértelmű cél számára, hogy végre nyerjen egy etapot. „Akkor a sprintszakaszokon Elia Vivianiért dolgoztam, de most sokkal több lehetőségem lesz nekem is.”

A verseny előestéjén beszélgettünk vele, de maguk között nem sok szót ejtenek arról, hogy mi várható pénteken, nem feszülnek rá a Giróra.

„Igazából nincs sok időnk gondolkodni és stresszelni a versenyen, szerdán érkeztünk, PCR-tesztet és vértesztet végeztek rajtunk, megnéztük az első szakasz utolsó ötven kilométerét, aztán jött a masszázs és a csapatbemutató. Ilyenkor túl sok dolgunk van ahhoz, hogy bármin is gondolkodjunk. És az is célunk, hogy ne agyaljunk túl sokat a versenyen, és pihenjük. Én száz százalékig nyugodt vagyok.”