Furcsa, ha valaki azon csodálkozik, hogy egy sportolónak is lehet agya

Guillaume Martinnek már utánpótlás-versenyzőként is volt néhány kiemelkedő eredménye, de a kerékpáros szakma akkor kapta fel rá igazán a fejét, amikor 2019-ben a Tour de France összetett 12. helyét szerezte meg a kiscsapatnak számító, Wanty Groupe-Goubert tagjaként. 2020-ban már egy szintet feljebb lépve a francia Cofidisben tekert, és a top 10-ből éppen kicsúszva a 11. lett a Touron. A spanyol háromhetes versenyen, a Vuelta a Españán pedig már a Hegyek királya címet is megszerezte (a hegyi szakaszokon legjobban teljesítő versenyző).

A francia hegyimenő még nem jutott el a sztárstátuszba a sportágban, de elég egyedi úton jár. Sokszor a kerékpársport filozófusaként emlegetik, mert a profi karrierjével párhuzamosan tudományos karrierjét is egyengeti. Filozófiából szerzett mesterdiplomát, a 2018-as Tour de France alatt a görög filozófus Platónról írt egy színdarabot, majd egy évvel később a Szókratész kerékpáron című könyvét adta ki. A kerékpársportot minden nehézsége ellenére játéknak, de komoly játéknak tekinti, ahogy irodalmi műveiben is a játékosságot keresi.

Amikor a Tour de France legkeményebb emelkedőjén, 180 feletti pulzussal teker, közel három hét versenyzés után, akkor is eszébe jut, hogy a kerékpározás voltaképpen egy játék?

Abban a pillanatban lehet, hogy nem! Ott csak egyre vágyom: hogy vége legyen. Azt is szoktam gondolni, hogy elég lökött vagyok, hogy itt tekerek, amikor nyugodtan foglalkozhatnék inkább írással. Viszont már néhány perccel a célba érkezés után alig várom a másnapi szakaszt. Ugyanígy, amikor vége van a Tournak, bármilyen kimerült vagyok is, kedvem lenne elkezdeni a következőt.

A profi bringásokra hajlamosak vagyunk úgy gondolni, mint egy gépre, míg ön egy kissé kilóg a mezőnyből, hogy szinte egy párhuzamos karriert épített fel alkotóművészeti tevékenységével. Sosem került válaszút elé, hogy csak az egyiket csinálja?

Valóban többször mondták nekem pályafutásom során, hogy választanom kellene. De én makacs voltam, és nem hittem azoknak, akik ezt mondták. Azt gondoltam, hogy amíg bírom a sportolást is meg a tanulást is, addig csinálom mindkettőt. Jól tettem, hiszen ugyanabban az évben, amikor megszereztem a filozófia mesterdiplomámat, megkaptam életem első profi kerékpáros szerződését.

Az országúti kerékpározás az egyik leginkább időigényes sportág, hosszú edzésekkel és sok utazással jár. Mégis mikor van ideje könyveket írni? Edzés, versenyzés közben is szokott ötletelni a művein?

Valóban, a kerékpársport nagyon nagy odaadást követel. Nem felejtem el, hogy ez a munkám, ez a prioritás számomra. Utána következik az írás, ha van időm edzés után, szabadidőmben (ha nem vagyok túl fáradt). Szerencsére gyorsan írok. Valóban elő szokott fordulni, hogy kerékpározás közben is jönnek ötletek.

Nekem sajnos még nem volt szerencsém olvasni a Szókratész biciklin (Socrate à Vélo) című könyvét, de mit szóltak hozzá a versenytársai? Van olyan karaktere, akit a mezőnyből „vett kölcsön”? Néhány szóban elmondaná, hogyan született a könyv ötlete, mit keresnek a filozófusok a biciklin?

Ennek a könyvnek a gondolata a 2017-es Tour de France után jött, amikor nagy volt az érdeklődés a kettős profilom iránt, néha már vicces volt az egész. Kedvem támadt megfordítani a közhelyeket, és a Szókratész biciklin című könyvemen keresztül bemutatni, hogy egy sportolónak is lehet agya, ugyanúgy, ahogy egy értelmiségi is létezik testileg. Furcsa, hogy ezen valaki egyáltalán csodálkozik… Üzenetem célba juttatásához vicces, de ugyanakkor oktató jellegű módot választottam : egy velozofikus (a bicikli és a filozófiai szavak összevonása, francia szójáték) mesét, amelyben filozófusok vesznek részt a Tour de France-on. Volt lehetőségem beszélgetni erről néhány versenyzővel, akik olvasták a könyvet. Tetszett nekik. Van olyan, akivel erről beszélgetünk a versenyek idején!

Többször is említette már, hogy szereti, ha nyomás alatt kell versenyeznie vagy vezéri szerepben kell lennie, ez sohasem okozott görcsöt önnek? Milyen elvárásokat támaszt önnel szemben a francia sajtó és közvélemény? Bár vannak sikeres kerékpárosaik, nagyon várnak már egy összetett Tour de France-győztest.

Elsősorban a saját teljesítményemre koncentrálok, nem tűzök ki magam elé pontos célt. Próbálom a legjobbat kihozni magamból, és meglátjuk, hogy mi lesz belőle. Ami az újságírók vagy a közönség elvárásait illeti, természetesen odafigyelek rájuk, de elvonatkoztatok tőlük. Egy biztos, hogy nem fogom vissza magam, ambiciózus vagyok. Elbizakodott azonban nem, legalábbis remélem.

A mostani mezőny eléggé polarizálódott, néhány nagycsapat, mint az Ineos, a Jumbo-Visma vagy a Quick-Step dominál a versenyeken, mit gondol, milyen előnyökkel járhat egy kisebb WorldTour-csapatban tekerni?

A Cofidis csapat most építkezik, ami nekem nagyon tetszik, mert így a projekt alakítója lehetek. Értékelem, hogy a csapat menedzsere kikéri a véleményem az egyes döntésekkel kapcsolatban. Nem csupán egyszerű fizetett alkalmazottként tekintek magamra, hanem a csapat fejlődésének szerves részeként. Lehetséges, hogy egy felkapottabb csapatban nem jutnék ilyen szerephez.

Egyik versenytársa, Thibaut Pinot egy nem túl régi interjújában arra utalt, hogy a mezőny még mindig kétsebességes, tehát vannak olyan versenyzők, akik tiltott vagy a szürke zónába tartozó szerekhez nyúlnak. Ön hogy vélekedik erről, fennáll ez a kettősség? Egyszer ön is nyilatkozta, hogy nem tenné mindenkiért tűzbe a kezét.

A csalás az emberi természet része. Nem gondolom azonban, hogy jelenleg általánosan elterjedt doppingrendszer lenne a kerékpársportban, mint ahogyan néhány évtizede. És főleg nem ez jár állandóan a fejemben, abból indulok ki, hogy addig, amíg az ellenkezője nincs bizonyítva, mindenki becsülettel végzi a dolgát. Egyébként állandóan gyanakodnom kellene, és ez megakadályozna a normális edzésben és versenyzésben.

Ha már korábban szóba került a játék, sokan úgy vélekednek, hogy a modern teljesítménymérő eszközök (wattmérők) és a rádiózás pont a játékosságot öli meg a kerékpározásban. Mit gondol erről?

Túl vannak értékelve ezek az eszközök. A wattmérő igazán csak edzéskor számít. Én nem is használom verseny közben, és nem érzem hátránynak. Ne higgyék, hogy a versenyzőket rádión távirányítják. Azt is tudniuk kell, hogy a külső zaj miatt nem is mindig halljuk, amit a fülünkre mondanak!

A koronavírus az elmúlt évben a kerékpársport naptárát is átírta, rengeteg verseny nézők nélkül zajlott. Mit gondol, ebből az időszakból mit tanulhat a kerékpársport? És mire tanította meg önt?

Azt gondolom, hogy amit nagy általánosságban tanultunk ebből az időszakból, az a rendkívüli alkalmazkodóképességünk. Természetesen mindannyian szeretnénk visszatérni a normális kerékvágásba, normális versenyszezonba, nézőkkel teli versenyekre. De amikor ez az idő eljön, addigra mind erősebbek és ennek a különös időszaknak a tapasztalataival gazdagabbak leszünk.

Ami személy szerint engem illet, tavaly azt is megtapasztaltam, hogy nem volt szükségem sok edzésre és sok versenynapra ahhoz, hogy jó formában legyek. Ez egy olyan információ, amelyre támaszkodhatok az idei Tour-előkészületeim során.

Ha minden igaz, idén is ön lesz a Cofidis kapitánya a Tour de France-on. Bár nagyon messze van még a verseny, milyen elvárásokat támaszt önmagával szemben? Kinézett már magának esetleg egy szakaszt?

A Cofidis csapatnak – és így nekem is – a legfontosabb célkitűzése a Touron a szakaszgyőzelem. Több olyan etap van, amelyik megfelelhet az adottságaimnak: a tignes-i befutó, a Mont Ventoux és az egész utolsó hét a Pireneusokban. A pöttyös trikó (ez jár a legtöbb pontot gyűjtő hegyimenőnek) is célommá válhat. De a Tour még messze van! Most a készülődés időszaka van, hogy a lehető legjobb formánkat hozzuk majd.