A Giro mínusz egyedik napján Valter Attila azt kérte, hogy élvezzünk ki együtt három gyönyörű napot

2022. május 4. – 21:32

A Giro mínusz egyedik napján Valter Attila azt kérte, hogy élvezzünk ki együtt három gyönyörű napot
Valter Attila pacsizik egy szurkolóval miután legurult a Hősök terén felállított színpadról a Giro d'Italia csapatbemutatóján – Fotó: Németh Sz. Péter / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Ahogy a fesztiválokon is rendeznek már mínusz egyedik és nulladik napot, úgy a sportban is vannak ilyenek. A Budapestről rajtoló Giro d'Italia mínusz egyedik napja a Hősök terén rendezett csapatbemutató volt, amelyre több ezer ember látogatott ki.

Hogy mit érdemes tudni a Giro d'Italiáról azt ebben a cikkünkben részleteztük.

A tömeg nagyobbik felét szemre kerékpárrajongók alkották, bőven hatvan év feletti egykori versenyzők, lelkes amatőrök, utánpótlás klubok tagjai, bringás futárok alkották a külső gyűrűt, míg a tér belsejében zászlót lengető szurkolókat is látni lehetett. Sokan valami rózsaszínt is próbáltak belecsempészni az öltözékükbe, sapkák, régi Giro-mezek is feltűntek, de rózsaszín biciklis tetoválást is láttunk.

A verseny szokásos koreográfiája, hogy az induló csapatokat külön-külön a színpadra szólítják, így a bő három hétből legalább egyszer mindenkit láthatunk még kisimult arccal, jól felismerhetően, napszemüveg és sisak nélkül. Szerdán 22 csapat kerékpárosa mutatkozott be Budapestnek.

Fetter Eriket (a képen ő integet) is nagy ünneplés fogadta a csapatbemutató színpadán – Fotó: Németh Sz. Péter / Telex
Fetter Eriket (a képen ő integet) is nagy ünneplés fogadta a csapatbemutató színpadán – Fotó: Németh Sz. Péter / Telex

A Hősök terét körbeálló csapatbuszoknál sokan próbálták elcsípni a legnagyobb sztárokat egy autogramra vagy legalább egy fotóra, és ha feltűnt valaki, például a mai edzésén sorra útvonalcsúcsokat döntögető Mathieu van der Poel, akkor üdvrivalgás tört ki, ahogy Valter Attilát is megéljenezték, amikor elgurult csapatával.

A magyarok közül elsőként Fetter Erik, az Eolo-Kometa kerékpárosa mutatkozott be a színpadon, és amikor a nevét mondták, olyan éljenzést kapott a Girón most debütáló bringás, mintha a válogatottban lőtt volna gólt. Később Valter Attilánál (Groupama-FDJ) és Peák Barnabásnál (Intermarché-Wanty-Goubert Matériaux) is érezhető volt a hazai pálya előnye, legalábbis hangban.

Peák Barnabás is élete első Giro d'Italiajára készül – Fotó: Németh Sz. Péter / Telex
Peák Barnabás is élete első Giro d'Italiajára készül – Fotó: Németh Sz. Péter / Telex

A tavaly rózsaszín trikót is viselő Valter Attila pár szót szólt is a közönségnek: „A legfontosabb, hogy élvezzük, mert ez egy gyönyörű három nap lesz. Mindenkinek nagyon jó szurkolást kívánok, és élvezzük az egészet.”

A Giro nulladik napja a közönség számára nem lesz túl látványos, az utolsó simításokat végzik el a csapatok, de pénteken már jön az éles verseny, az első magyarországi szakasz a háromból, amelyik a Hősök teréről indul majd 12.20-kor.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!