Valter Attila harmadik lett a Giro d'Italiát felvezető kerékpáros verseny második szakaszán

2022. április 19. – 15:53

Valter Attila harmadik lett a Giro d'Italiát felvezető kerékpáros verseny második szakaszán
Pello Bilbao nyeri a Tour of the Alps második szakaszát, mögötte Valter Attila hajrázik – Fotó: Tim de Waele / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Valter Attila harmadik lett a Tour of the Alps kerékpáros körverseny második szakaszán, ezzel összetettben is a dobogó harmadik fokán áll. A nehéz hegyi szakaszt a spanyol Pello Bilbao nyerte, aki az etap végén sprintben tudta lehajrázni az ellenfeleit.

Kedden egy 154 kilométer hosszú szakasszal folytatódott a Tour of the Alps (egykori nevén Giro del Trentino) kerékpárverseny, ami sok versenyző számára a főpróba a május 6-án, Budapestről rajtoló Giro d’Italia előtt. Az etap során több mint 3200 méternyi szintkülönbséget kellett leküzdeniük a bringásoknak Trentino tartományban. A keddi szakasz San Martino di Castrozza hegyi üdülőhelyről indult, a cél pedig a Bolzanotól északra fekvő Lana településen volt.

A szakasz rögtön emelkedővel indult, az 1984 méter magas Rolle-hágót (Passo Rolle) kellett megmásznia a mezőnynek. A rajt után több szökési próbálkozás volt, végül egy tízfős csoportnak sikerült elszakadnia a főmezőnytől. A szökésbe több jó hegyimenő is bekerült, például Pavel Sivakov (Ineos-Grenadiers), Miguel Ángel López (Astana), valamint Valter Attila két csapattársa, Matteo Badilatti és Michael Storer (Groupama-FDJ) is.

Több mint 21 kilométer hegymenet után López ért fel elsőként a Passo-hágó tetejére, amivel 6 pontot szerzett a hegyi pontversenyben. Másodikként Badilatti (4 hegyi pont), harmadikként pedig Sivakov (2 hegyi pont) fordult a lejtmenetre. A hágóról lefelé vezető úton 3 perc fölé nőtt a szökevények előnye, miközben a főmezőnyt az összetettben élen álló versenyző (Geoffrey Bouchard) csapata, az AG2R Citroën vezette.

Bő 70 kilométerre a céltól kezdődött a nap másik kategorizált emelkedője, az 1362 méter magas, átlagosan 6,5 százalékos meredekségű Mendel-hágó (Passo della Mendola), majd egy rövid lejtmenet után az 1518 méteres Passo delle Palade (németül Gampenpass) csúcs megmászása. A Mendel-hágó elején a Bahrain csapata is beszállt az üldözésbe, így a főmezőny egyre jobban közelített a szökevényekhez. A zöld trikót viselő Bouchard-nak már sok volt ez a tempó, és ő is leszakadt az egyre fogyatkozó élbolytól. Valter Attila viszont át tudta venni a Bahrain tempóváltását, és végig az élmenők csoportjában tekert.

A szökevények egysége akkor bomlott meg, amikor pár kilométerre a Mendel-hágó csúcsától Sivakov szóló szökésre vállalkozott, és el is vitte a hegyi részhajrát. A szökevények közül Storer, Hermann Pernsteiner (Bahrain-Victorious) és Thymen Arensman (Team DSM) tudott még felzárkózni rá a lejtmenetben, így négyen együtt kezdték el a Passo delle Palade mászását. A többi szökevény 20-30 másodperces hátrányban követte őket, míg az élmezőnynek 1:30 perc körüli volt a hátránya.

A Bahrain visszarendelte a szökésből Pernsteinert, míg Arensman leszakadt, így Sivakov és Storer maradt a verseny élén. De nem sokáig, a lejtmenetben végül őket is utolérte az élmezőny, így sprint döntött a szakaszgyőzelemről. A legkedvezőbb helyzetben a Bahrain volt, nekik négy versenyzőjük is volt ebben a csoportban. Kiemelt emberük, Pello Bilbao jó felvezetést kapott Mikel Landától, és meg is nyerte a mezőnyhajrát. A második a Team DSM francia kapitánya, a Romain Bardet lett. Valter Attilát is jó felvezetést kapott Storertől, és harmadik helyen ért célba, amivel időjóváírást is szerzett. Az összetett versenyben ugyanez a sorrend: Bilbao 6 másodperccel előzi meg Bardet-t, és 12 másodperccel Valtert.

Az Eolo-Kometa két magyar versenyzője, Dina Márton és Fetter Erik későbbi csoportokkal ért célba. Dina 8:04 perces hátránnyal a 45., Fetter 13:52 perces hátránnyal 75. lett. Szerdán egy 154.6 kilométeres szakasszal folytatódik a Tour of the Alps.

Eredmény:
Tour of the Alps 2. szakasz, San Martino di Castrozza–Lana, 154,1 km

1. Pello Bilbao (spanyol, Bahrain-Victorious) 3:56:04 óra

2. Romain Bardet (francia, Team DSM) +1 másodperc

3. Valter Attila (Groupama-FDJ) azonos idő

4. Felix Gall (osztrák, AG2R Citroën) a. i.

5. Eddie Dunbar (ír, Ineos-Grenadiers) a. i.

… 45. Dina Márton (Eolo-Kometa) + 8:04 perc hátrány

… 75. Fetter Erik (Eolo-Kometa) + 13:52 perc hátrány

Összetett:

1. Pello Bilbao (spanyol, Bahrain-Victorious) 8:08:15 óra

2. Romain Bardet (francia, Team DSM) + 6 másodperc

3. Valter Attila (Groupama-FDJ) + 12 másodperc

4. Felix Gall (osztrák, AG2R Citroën) + 16 másodperc

5. Pavel Sivakov (francia, Ineos-Grenadiers) azonos idő

… 51. Fetter Erik (Eolo-Kometa) + 14:32 perc hátrány

… 65. Dina Márton (Eolo-Kometa) + 18:03 perc hátrány

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!