Sokan vannak, üvöltenek az arcodba, de aztán rájössz, hogy ez a legjobb hely

„Ha a Salzburg fölmosná velünk a jeget, az nyilván nem esne jól, de egy vereség miatti rossz érzés is csak egy óráig tartana. Klubszinten ez egy örömjáték, egy óriási tapasztalás. Ezek a srácok beletett munka alapján nagyon megérdemelnék, hogy kijusson nekik egy hazai siker, és együtt ünnepeljenek a szurkolóinkkal. Függetlenül attól, hogy mi lesz a döntő végkimenetele” – mondta még a meccs előtt a Fehérvár AV19 elnöke, Gál Péter Pál.

A fehérvári hokiklub tizenöt éve játszik az osztrák bázisú, korábban itthon EBEL-ként ismert ligában, ahol az eddigi legjobb eredménye az volt, hogy a rájátszásban negyeddöntőt játszhatott. A regionális bajnokságban az osztrák csapatok mellett az idén olasz, cseh és szlovén klub is játszott, míg korábbi szezonokban szlovák és horvát egyesület is indult. A hazai bajnokságnál jóval erősebb ligáról van szó, a magyar csapatnak még a rájátszás elérése sem mindig magától értetődő, de az idén, minden várakozást felülmúlva, nemcsak a play-off jött össze: az alapszakaszban harmadik Fehérvár a rájátszásban először az olasz Pustertal Wölfét ütötte ki, majd az elődöntős párharcban az osztrák Villachot ejtette ki 4-1-gyel.

A döntőben a liga vita nélkül legerősebb csapata jutott a Fehérvárnak. A Salzburgot Hári Jánosék nem tudták megállítani, de mindig nagyon kevésen múlt a siker. Az első meccsen 2-1-re nyertek az osztrákok úgy, hogy csak a második hosszabbításban született meg a győztes gól, a második mérkőzést 5-3-ra nyerte a Salzburg, majd a harmadikon újra 2-1 lett az eredmény. Miután a Fehérvár egyszer elkapta a Salzburgot az alapszakaszban, nem volt teljesen alaptalan a várakozás a szurkolók részéről sem, hogy a szoros meccsek után végre szépít a hazai csapat.

A hétfői meccs kezdete előtt már jó két és fél órával is gyülekeztek szurkolók a csapat stadionja előtt, egy Sanyi 71-es mezt viselő drukker azt mondta, nem szokott ennyivel korábban érkezni, de így biztosan a megszokott helyét tudja majd elfoglalni. Egy tizen-egynéhány éves fiú azt kérdezte tőlem, akarok-e ülőhelyet. Az apja nem tudott kijönni a meccsre, így megpróbálta elpasszolni a jegyét. Belépőt egyébként már nem lehetett hivatalosan venni, az elődöntő utáni nap eladták az összeset. Legalább 3500 szurkoló zsúfolódott össze a klub korábbi legendájáról elnevezett ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban.

Már a csarnok címe, a Raktár utca 1. is árulkodik a környezetről, így aztán nem nagy meglepetés, hogy egy ipartelep közepén találtuk magunkat. A hokis profilba még passzoló hűtőházak, illetve rozsdás kerítések, szögesdrót, téglából rakott ipari kémény és víztorony keretezik a sportlétesítményt. Élesen ez utóbbi sem üt el a környezetétől, a hullámlemezzel borított épületről simán elhinnénk, hogy egy raktár vagy összeszerelő csarnok, ami harminc évvel ezelőttről itt ragadt. A közép-európai lepattantság romantikájára még rá is tesz a bejáratnál terjengő sűrű olajszag. Nem mindennapos meccskellék, de itt lángost is sütnek. Jól is fogyott, mellettem a Salzburg csapatából is rámutatott valaki, hogy kér egy olyat. Nem voltam biztos benne, hogy tudta, mit kap.

A rolbásnak (ő kezeli a jégfelújító gépet) valaki azt javasolta, hogy csinálja meg úgy a jeget, hogy az a Salzburg kapuja felé lejtsen. „Van még egyéb fenomenális ötlet? Még irányítsam is a korongot?” – kérdezett vissza a nyilvánvalóan gyerekes tanács miatt, de érezhető volt, hogy itt mindenki nagyon vágyott a győzelemre.

Közben folyamatosan érkeztek a szurkolók, az ellenfél hokisai szinte észrevétlenek maradtak, ahogyan átvonultak a tömegen. Rengeteg hokimezes szurkoló volt, régebbi korok trikói is felbukkantak. A magyar válogatott korábbi meghatározó játékosa, a Fehérvár mostani menedzsere, Szélig Viktor is a bejárat előtt kvaterkázott, szinte mindenkivel kezet fogott, drukkerekkel beszélgetett régi élményekről, hosszú utazásokról.

„Mindig is szerettem ezt csinálni, ez a családiasság a bája ennek a klubnak, hogy szinte mindenki köszön mindenkinek. Szerintem a többi csapat is barátságosnak lát minket. Ha a térképre nézünk, mi vagyunk a legszélén, a keleti részén ennek a ligának. Van egy bájos, régi stadionunk, ahol nagyon jó a hangulat. Kicsit különc ez a szurkolótábor, amelyik egyébként nagyon sokat is utazik velünk külföldre” – mondta Szélig, aki nagyon szerette volna, ha a döntőben is nyernek legalább egy meccset:

„Bízom benne, hogy a szurkolók győzelembe hajszolják a fiúkat, nem szeretnénk még kicsekkolni a szezonból, még ha az is a realitás, hogy a Salzburg az erősebb.”

A szurkolók aztán meg is mutatták az erejüket, egy kis AC/DC-vel megtámogatva félelmetes hangzavart keltettek a csapatok bekorcsolyozásánál, a bírókat pedig rendesen kifütyülték. Hétfőn is visszatérő téma volt, hogy a játékvezetés nem kedvez a Fehérvárnak. A már említett 71-es Sanyi szerint sem azonos szellemben ítélkeznek. „Magosi sem véletlenül ment le a múltkor négykézláb, de nem büntettek, mikor egy ugyanilyen szabálytalanságért Shaw-t két meccsre tiltották el” – idézett fel egy korábbi esetet a döntő egyik meccséről.

A meccs előtt felzúgott a Hajrá, Volán! Ahogy a veszprémi kézilabdacsapatot is sokan csak korábbi nevén, Építőkként emlegetik, úgy Fehérváron sem kopik ki a csapat eredeti neve, az Alba Volán, és valljuk be, a Volánt könnyebb is skandálni, mint a Fehérvárt.

A csapat kapott is egy löketet, az első harmad elején ellenállhatatlanul játszott a Fehérvár, teljesen beszorult a Salzburg. Egymás után jöttek a lövések, az egyik kapuvasat talált, majd Magosi Bálintnak is majdnem sikerült bekotornia a korongot, az osztrákok kapusa egymás után mutatta be a védéseket, Bartalis és Mihály is tesztelte Tolvanent. Az első tíz perc alapján úgy tűnt, hogy nincs egy súlycsoportban a két csapat, a Fehérvár félelmetes iramot és higgadt játékot húzott elő, a Salzburg alig került a kapujuk elé.

A 8. percben aztán meglett az eredménye a fehérvári fölénynek, Magosi üresen érkezve kapott jó passzt, és be is vágta a kapuba a korongot. A robusztus csatár később is nagyon élt, egy hatalmas szólót mutatott be, a saját kapujától indulva úgy cselezte át magát a védőkön, mint egy elegáns tank, már ha létezik ilyen, de ezután nem ment be a lövése. Pedig jól jött volna a kétgólos előny, mert a Salzburg szinte a semmiből betalálva egyenlített 15 perc után: Raffl kotorta be a kapus Tironen ütőjéről lecsorgó korongot.

A gól persze meghozta a körülbelül százfős salzburgi szurkolótábor hangját is, tagjai amúgy a fehérváriakkal keveredve álltak az egyik szektorban, mutatva azt, hogy egy hokimeccsen nem nagyon kell számítani az indulatok elszabadulására a lelátón.

A szünetben persze megint ment a bírózás: „Szopatnak minket, még ezen a szinten is, egy kilométerről lehetett látni, hogy szabálytalanság volt” – idézték fel néhányan az osztrák gól előtti helyzetet, de gyorsan elültek ezek a hangok is.

A szurkolótábor egyik vezérdobosa, az 1998 óta a lelátón ülő Kicsi, aki pont nem az, azt mondta, hogy az erőviszonyok alapján egyáltalán nem reális, hogy a döntőben van a Fehérvár, már a Villach legyőzése is maga volt a csoda, így itt mindegy is, mi lesz az eredmény, kiteljesedésnek kell megélni a meccset is. Egy társa persze közbevágott, hogy nemcsak a hétfői meccset kéne még megnyerni, hanem még hármat, és akkor itthon ünnepelhetnék a bajnoki címet.

Erre egyre kevesebb esély mutatkozott. A második harmadban a Volán játékában már csak ritkábban lehetett felfedezni azt a könnyedséget és frissességet, amivel az első húsz percben a Salzburg fölé nőttek, egyértelműen küszködősebbé vált a játék. Majd egy újabb apró hibából büntetett is az osztrák csapat. Megint Tolvanen ütőjéről pattant vissza egy korong, amire aztán a kapus nem vetődött rá. Talán egy védőre várt, de Raffl csapott le a pakkra, és a lába között hátranyúlva ügyeskedte be a kapuba.

Innentől a Fehérvárnak kellett az eredmény után futnia, de már nem jöttek úgy a helyzetek, hiába harcolt például lelőhetetlen kiskakasként Alex Petan, vagy jutott kettős emberelőnyhöz a harmad végén a csapat.

Gál Péter Pál elnök a meccs előtt utalt arra, hogy nekik nem egyszerű olyan magas polcról való játékosokat leakasztani, mint a Salzburgnak, egyértelműen rövidebb a kispadjuk, de ezen nem nagyon aggódnak. „Egyedi utat járunk. Én csak úgy hívom, hogy szentháromság, ez egyetlen más csapatra sem jellemző a ligában. Alapvetően fontos, hogy az akadémiáról kikerülő fiataljaink szerepelhessenek a csapatban, szintén fontos, hogy a magyar válogatott meghatározó játékosaiból is minél több legyen a keretünkben. Ehhez a két szegmenshez jön az, hogy olyan légiósokat keresünk, akik képesek meccseket eldönteni. Idén ezt meg tudtuk valósítani.”

A játékosigazolásokért is felelős Szélig azt mondta, ha tartósan megragadnak az élcsoportban, akkor egyre inkább presztízs lesz a Fehérvárban játszani, és az sem baj, ha valaki ugródeszkának használja őket egy erősebb bajnoksághoz. Azért olyanok is vannak, aki évek óta náluk játszanak légiósként.

„Ha ligán belülről szeretnénk igazolni valakit, akkor azt látja, hogy itt egy indusztriális környezet, egy 21. századinak nem nevezhető létesítmény, amelyikben sok ember van, és üvöltenek az arcába, és hideg van télen. Nem a legkellemesebb élményekkel találkozik, de onnantól kezdve, amikor hallja azoktól a srácoktól, akik már itt voltak, hogy mennyire odafigyelünk rájuk és hogy milyen ez az egész atmoszféra, megváltozik ez a dolog” – mondta Szélig.

Abban, hogy az idén ilyen jól szerepelt a Fehérvár, a játékosok és a szurkolók szerint is nagy szerepe van az edzőnek, Kevin Constantine-nak is. Gál szerint az ő lelkesedése és eltökéltsége hiányzott eddig a kirakósukból. Az amerikai 2021-ben érkezett a csapathoz, és nagyon aprólékos. A statisztikák megszállottja, aki például személyre szabottan azt is előírja, hogy hogyan, milyen ütőtartással korcsolyázzanak a játékosai az ellenfelekkel szemben. Amit kitalál, az általában működik is.

A meccs harmadik harmadának elején a Salzburg szorította be inkább a Volánt, de az utolsó tíz percben óriási hajrába kezdtek a hazaiak, miközben a közönség is megmutatta, micsoda pokoli hangzavarra képes. Utolsó erőtartalékaikat is mozgósítva a volánosok újra körbelőtték az osztrák kaput. Kuralt húzott meg szép cseleket egy osztrák kiállítás után, de Bartalis nem ért oda a passzára. Pár perccel később nagy kavarodás alakult ki a kapu előtt, az osztrákok kapusa és védője is ütő nélkül maradt, de ezt sem tudta kihasználni a Fehérvár, majd Mihály jó lövése pont a saját csapattársában akadt el. Az utolsó bő egy percre mindent egy lapra tett fel a Fehérvár, lehozta a kapusát, hogy több támadóval hosszabbításra mentsék a meccset, de gyorsan megbosszulták ezt az salzburgiak. Brennan néhány másodperccel később egészpályás gólt lőtt az üres kapuba. A hátralévő 72 másodpercben már nem volt esély még egy gólra, így 3-1-gyel a párharc negyedik meccsét is megnyerte a Salzburg.

Az osztrákokhoz betoltak a jégre pár láda sört, amelynek gyorsan neki is álltak, de a szurkolóikat elnyomták a fehérváriak, hosszú percekig visszhangzott a csarnok a Hajrá, Volán!-tól, majd jött a Ke-vin, Ke-vin skandálás is az edzőnek. A vereség ellenére senki nem indult haza, húsz percen át éltették a Fehérvárt a meccs lefújása után. Nem úgy tűnt, hogy itt veszített volna a hazai csapat.

A salzburgi stáb egyik tagja is némileg megbabonázva nézte mellettem ezeket a jeleneteket örömködő sajátjai helyett, majd annyit mondott: „This is the best place. Very good.” (Ez a legjobb hely, nagyon jó.) Erre aztán nem sokkal később rákontrázott egy pályamunkás, hogy a vereség miatti keserűségből mégiscsak a fehérváriak jöjjenek ki jobban: „Na, ezek még mulatni sem tudnak.”