Görbicz Anita lehet a győri kézilabdaklub elnöke

2022. március 31. – 13:10

Másolás

Vágólapra másolva
Görbicz Anita búcsúmérkőzésén tavaly június 4-én Fotó: Krizsán Csaba / MTI
Görbicz Anita búcsúmérkőzésén tavaly június 4-én Fotó: Krizsán Csaba / MTI

„Részemről az volt a javaslat, és bárkivel beszélgettem, hasonlóan vélekedtek, hogy Görbicz Anita legyen az elnök. Azt szoktam mondani, hogy Győrben Görbicz Anitát nem kell megmagyarázni” – nyilatkozta Dézsi Csaba András polgármester csütörtökön a Győr+ Rádióban.

Az ETO KC előző elnöke, Bartha Csaba egy héttel ezelőtt közös megegyezéssel, azonnali hatállyal távozott az ötszörös BL-győztes klub éléről, távozásáról itt írtunk bővebben.

„Az elnökség összeül, két vezetője lesz a klubnak a jövőben: Endrődi Péter közgazdász és Vanyus Attila, akinek a véleménye nélkül nem lehet majd semmit eldönteni. Az ő elhivatottságukat nem lehet vitatni” – nyilatkozta a győri polgármester csütörtökön a rádióban.

A 38 éves Görbicz egész pályafutása során – 1997 és 2021 között – kizárólag győri színekben kézilabdázott, irányítóként és balszélsőként. Az ETO-val ötszörös Bajnokok Ligája-győztes, háromszoros BL-ezüstérmes, BL-bronzérmes, háromszoros EHF Kupa-ezüstérmes, KEK-ezüstérmes, 13-szoros bajnok és 14-szeres Magyar Kupa-győztes volt.

A világ legjobb női játékosának egyszer, az év legjobb magyar kézilabdázójának hatszor választották meg. A válogatottban 233 mérkőzésen 1111 gólt lőtt, olimpiai negyedik és ötödik helyezés, világbajnoki ezüst- és bronzérem, valamint két Európa-bajnoki bronzérem szerepel a legjobb eredményei között.

Görbicz tavaly fejezte be pályafutását, egy BL-bronzéremmel.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!