Három BL-győzelem után tolták félre a győri kézisek elnökét

2022. március 26. – 13:44

Három BL-győzelem után tolták félre a győri kézisek elnökét
Győri szurkolók a női kézilabda NB I-ben játszott Győri Audi ETO KC – FTC-Rail Cargo Hungaria mérkőzésen a győri Audi Arénában 2021. november 17-én – Fotó: Krizsán Csaba / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A Bajnokok Ligája egyik esélyesének számító Győri Audi ETO KC csütörtökön jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bont Bartha Csaba elnökkel. Jelezték, a klub és az elnök az ügyet lezártnak tekinti, ezért nem kívánnak nyilatkozni. Pedig sok kérdés merül fel, és az sem túl gyakori, hogy egy három BL-trófeát nyerő elnöktől egy szűkszavú, rideg közleménnyel válnak el. A megszaporodó közlemények erdejében kibogoztuk, amit lehet.

Bartha Csaba 2016. augusztus 2-án került a győri kézilabdába, akkor éppen a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgató-helyettese is volt, így az augusztus ötödikén kezdődő riói olimpia helyszínén is fogadhatta a gratulációkat. A MOB-ot akkor a győri polgármester, Borkai Zsolt vezette, így Barthának olyan hátszele volt, ami azt is megengedte, hogy majd csak hetekkel a megválasztása után, az olimpia végével kapcsolódjon be az érdemi munkába a klubnál. Előtte a futballban vívott ki hírnevet magának, mert amikor a Debrecen 2009-ben bekerült a Bajnokok Ligája főtáblájára, a klub igazgatója volt. Az akkori futballviszonyokat nem lehet összehasonlítani a maiakkal, a Loki igen szerény költségvetése ellenére is bekerült a legrangosabb sorozat 32 legjobb csapata közé. Már akkoriban úgy jellemezték Barthát, hogy egy hangoskodó akarnok, olykor arrogáns, egyedi stílusú vezető, de az eredmények mellette szóltak.

Korábban is voltak feszültségek

A női kézilabdában a Győri ETO az egyik legkomolyabb brand a kontinensen, az előző évtizedben ötször nyerte meg a Bajnokok Ligáját, ebből három már Bartha regnálásának időszakára esett. Az elérhető adatok szerint a klub 2020-as költségvetése 923 millió forint volt. (Ezen kívül természetesen a taós források is rendelkezésre álltak.) Ennek a pénznek nagyjából 30 százalékát adja az Audi, és persze autókat a játékosoknak, az edzői stábnak. A klubot a helyi szponzorok is a magukénak érzik, 50 milliókkal támogatják, ami nem elhanyagolható összeg. A Győr volt az első magyar klub, amelyik képes volt norvég sztárjátékosokat igazolni, részben annak köszönhetően, hogy megnyugtató és kiszámítható anyagi háttérrel rendelkezett.

A férfi vonalon lényegesen magasabbak a keresetek, de azért a Győri ETO-ban is jól meg vannak a fizetve a játékosok. (Megjelentek olyan cikkek is, hogy Győrben egy nullával több kerül a keresetek végére, de látva a büdzsét, ez inkább megmosolyogtató.) A brazil világbajnok Eduarda Amorim például információink szerint 17 ezer eurót (6,4 millió forintot) kapott, amíg ott volt. Az átlövőt azért hozzuk példaként, mert ő volt az egyik, aki még így is elment az orosz Rosztovhoz, igaz, ennek külön története van. Amorim volt ugyanis az, aki 2020 márciusban összerúgta a port a most távozó elnökkel. A csapat tagjai körül sokan elfogadták, hogy a koronavírus-járvány miatt a félbeszakított szezonban a klub nem tudja kifizetni az eredeti béreket, hiszen nincsenek meccsek. 30 százalékkal szerették volna megkurtítani a béreket, de Amorim kitartott az eredeti fizetése mellett, amire Bartha begurult. A konfliktust sikerült valamennyire elsimítani, a következő szezonban a brazil jól játszott, majd miközben a visszavonulását fontolgatta, hirtelen elfogadta az oroszok visszautasíthatatlan ajánlatát, akik hozzátettek egy kicsit a pénzéhez. A francia világbajnok Beatrice Edwige is vele tartott, és a távozásuknak nem volt jó optikája, hiszen két fontos játékos, a védelem közepe esett ki.

2021 nyarától csatlakozott a klubhoz Háfra Noémi, akivel Bartha 2020 novemberében szerződött, ami nagyon sokak rosszallását váltotta ki. Még házon belül is, mert az elnök egy már aláírt szerződést vitt az elnökség elé, és kész tények elé állított mindenkit. Emellett volt egy olyan le nem írt status quo, hogy a Ferencvárosban hadd játszanak a hazai válogatottak, mert a magyar kézilabda érdeke ezt kívánja. Háfra junior világbajnok, az ő fejlődése, jó formája a mindenkori válogatott sikerességének egyik alapköve. Azt ellenben érezni lehetett, hogy Háfra nem lesz meghatározó Győrben, mert az ottani szemléletbe nem illik bele a kísérletezés, az ő fejlesztése. Ott a legjobbak küzdenek azért, hogy a pályán lehessenek. A játékos azonban menni akart Győrbe, Bartha pedig örömmel vette, hogy lesz magyar a belső posztokon. A kétkedőknek viszont igazuk lett, Háfra nemhogy Győrben nem meghatározó, már a válogatottból is kiszorult, noha a kora alapján mostanában, 23 évesen kellene meghatározó egyéniséggé válnia.

A győri Háfra Noémi a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 6. fordulójában játszott Győri Audi ETO KC – Ik Sävehof mérkőzésen 2021.október 30-án – Fotó: Krizsán Csaba / MTI
A győri Háfra Noémi a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 6. fordulójában játszott Győri Audi ETO KC – Ik Sävehof mérkőzésen 2021.október 30-án – Fotó: Krizsán Csaba / MTI

Az elköszönő elnök a hazai szövetségben is kapott kritikákat, amit persze a Győr figyelmen kívül is hagyhatna, de már a győri viszonyokban is egymást érték a törések. 2020 decemberében például az elnökség nem értette, hogy miért lett feszült a viszonya Danyi Gábor edzővel. Bartha nyilvánvalóan játékospárti elnök, aki még focizni is beállt közéjük, ha éppen páratlan volt a létszám. (Hogy ez a játékosok előtt mennyire növeli a tekintélyét, az más lapra tartozik.) A klubnál nem volt kinevezett sportigazgató, aki a szakmáért feleljen, és ha Bartha tanít is a Testnevelési Egyetemen, ahogy láthattuk, ő nem a sportágon belülről érkezett szakember. Általában a sportigazgató igazol, az elnök pedig az aláírásnál jelenik meg, Győrben nem ezt az utat járták.

A normalizált viszony a balkezes norvég Amanda Kurtovics érkezésekor bomlott meg, a játékos nem volt elégedett a helyzetével, és eljutott az elnök irodájáig. Lehet, hogy máshol is meghallgatták volna, de itt még kvázi igazat is adtak neki. Danyinak nem felelt meg a teljesítménye, mivel azonban Bartha hozta, szerette volna, ha többet látja a pályán. Az elnökségben – aminek a tagja a győri polgármester, Dézsi Csaba András is – ugyanakkor egy olyan kép alakult ki, hogy Danyival veretlenül nyertek bajnokságot, megnyerték a BL-t is, egyszer sem kaptak ki a BL-ben az edzősködése alatt, megérdemelné az eredményei alapján a feltétlen bizalmat.

2021 áprilisában aztán Danyi beleszaladt egy nagy vereségbe a Fradi ellen, amin elúszott a bajnoki cím, és Bartha elérkezettnek látta az időt, hogy eltávolítsa a klubtól, és visszahozza azt az Ambros Martínt, akit ő egyébként jobban is kedvelt, jobban megbízott benne. A spanyol Martín nyert már BL-t a csapattal, a 2021-es kiírást azonban nem tudta behúzni májusban, így abban az évben üres kézzel zártak. Győrben ezt nehéz megmagyarázni, mert a közönség java része a szűk győzelmek helyett nagy különbségűekre vágyik. (Azt nyilván sohasem tudjuk meg, Danyival mire jutottak volna a Final Fourban.)

Ambros Martin, a győri csapat vezetőedzője a női kézilabda Bajnokok Ligája 11. fordulójában játszott Győri Audi ETO KC és a dán Odense HB mérkőzésen a győri Audi Arénában 2022. január 23-án – Fotó: Krizsán Csaba / MTI
Ambros Martin, a győri csapat vezetőedzője a női kézilabda Bajnokok Ligája 11. fordulójában játszott Győri Audi ETO KC és a dán Odense HB mérkőzésen a győri Audi Arénában 2022. január 23-án – Fotó: Krizsán Csaba / MTI

A városvezetéssel is összetűzésbe került

Ezek azonban még csak kisebb súrlódások voltak. Nagyobb törést jelentett, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) már évekkel ezelőtt előírta: egyesületi formában nem működhetnek a klubok, gazdasági társaságokká kell alakulniuk. Bartha szeretett volna még egy kis haladékot kapni, de az MKSZ bekeményített, nem módosítottak a kedvéért és más klubok akaratáért sem az április végi határidőn.

Az az ötlete, hogy majd egyszemélyes kft.-ként üzemel tovább a Győr, aminek ő az ügyvezetője, nem ment át az elnökségen. Ő joggal hihetett abban, hogy a múltbeli sikerek miatt érvényesíteni tudja az akaratát, de nem így lett. A város vezetése inkább egy valós igazgatósággal, kontrollal rendelkező zrt. felé elkötelezett, amelyikben Győrnek van többsége, és úgy tudjuk, hogy a jelenlegi állás szerint a polgármester kabinetfőnöke lenne ennek a vezérigazgatója. Biztosra vehető, hogy a győri kézilabda legendája, Görbicz Anita is helyet kap majd ebben az új irányításban. Az Audi jelezte, hogy a cég belső szabályzata alapján a képviselői nem lehetnek ott a részvénytársaságban, de továbbra is szponzor marad, hiszen a 2014-ben átadott új csarnok névadója is egyben.

Dézsi ellentámadásba ment át, nyilvánosságra hozta, hogy 2×30 hónapra járó, 80 millió forintos végkielégítéssel lépne le Bartha, akinek egyébként jövő nyáron jár le a szerződése. A 2×30 feloldása: nemcsak a klubot vezette, hanem az akadémia igazgatója is volt egyben. Nem tudjuk, konkrétan mi áll a szerződésekben, könnyen lehet, hogy nem véletlenül kérte ezt a pénzt, hanem ennyi jár neki. Azt sem tudjuk, végül mekkora összeggel távozik, ezt a felek nem hozták nyilvánosságra, csak a közös megegyezést. Úgy tudjuk viszont, hogy az azonnali hatályú elválást nem a békés hangulat jellemezte.

Hogy Bartha élt-halt a klubért és a pozíciójáért, az vitathatatlan, az egyik BL-győzelem után például az ő nyakába korábban került az aranyérem, mint a kispadon ülő stáb egyik tagjáéba. A külföldi játékosokat a tenyerén hordozta, a világversenyeken rendszeresen meglátogatta őket, még akkor is, ha Japánba kellett elutaznia. Hogy a győri utánpótlásból nem jöttek ki megfelelő játékosok, azt a szemére lehet vetni, de az is igaz, hogy csak 2020-tól vezeti az akadémiát. Az is egy releváns kérdés, hogy miért nem volt benne a klub filozófiájában, hogy a fiatalokat be kell építeni, és meg kell adni nekik a lehetőséget, még akkor is, ha esetleg hibáznak, és egy-egy győzelem esetleg elmehet rajtuk.

Bartha Csaba nőnap alkalmából virágot ad át győri csapat játékosainak a Győri Audi ETO KC – SCM Ramnicu Valcea mérkőzés végén a győri Audi Arénában 2020. március 7-én – Fotó: Krizsán Csaba / MTI
Bartha Csaba nőnap alkalmából virágot ad át győri csapat játékosainak a Győri Audi ETO KC – SCM Ramnicu Valcea mérkőzés végén a győri Audi Arénában 2020. március 7-én – Fotó: Krizsán Csaba / MTI

Sokszor felmerülő kérdés, a sok külföldivel felálló Győr sikereiből mennyit profitálhat a magyar kézilabda. De ilyenkor akár meg is fordíthatjuk a felvetést: jobb lesz-e a magyar kézilabdának, ha a Győr nem nyer? A helyi gyerekek mikor akarnak jobban kézilabdázók lenni, ha nagy sztárokat látnak, vagy ha nem?

A Győr hamarosan harcba száll az idei négyes döntőbe jutásért, a klubnál is érzik, hogy nyugtatni kell a szurkolókat, szponzorokat. Az örökös tiszteletbeli elnök, Vanyus Attila is jegyzett egy közleményt, ami pénteken délután jelent meg a honlapon. „Jelen helyzetben a legjobb az, ha mindenki teszi azt, amihez a legjobban ért. A csapat kőkeményen dolgozik az edzéseken, és győzelemre tör minden mérkőzésen. A klub alkalmazottai, kollégáim tudásuk legjavát nyújtják továbbra is a mindennapokban, az egyesület vezetése pedig nyugodt hátteret biztosít mindehhez” – írta.

A gyakorlati működés eközben garantált, mert úgy tudjuk, két tetszőleges elnökségi tag egybehangzó akarata helyettesíti az elnöki aláírást. Vagyis minden esély megvan rá, hogy a vezetési krízisből a játékosok semmit sem érzékelnek. Az viszont tény marad, hogy egy sikeres elnöktől megszabadultak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!